Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Kettős szállal kötődik egymáshoz a klímaválság, a szennyezés és a koronavírus

coronavirus.jpg

Egy 2007-es jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett arra, hogy a klímaváltozással a vírus, a baktérium- és a parazitafertőzések egyre nagyobb veszélyt jelentenek. Ez a veszély a koronavírus-járvánnyal valóság lett.
A forrás tehát, a globális felmelegedés, amelyet ha nem állítunk meg, még súlyosabb járványok jöhetnek.
„Az ember olyan földön él, amelynek más lakói is vannak. Nyilvánvaló, hogy ha változik a hőmérséklet, a levegő, az eső, a föld, az egyensúly közöttük megváltozik. Számolni kell azzal, hogy különböző eredetű vírusok milliárdjai vannak körülöttünk” – hívta fel a figyelmet az Isde (Orvosok a Környezetért Társaság).
Nagyrészük évszázadokig csak az állatokon élősködött. Békés módon éltek együtt. Az élősködőknek is érdekük volt, hogy „eltartóik” élve maradjanak. Élőhelyük változása miatt azonban helyet változtatnak és egy új lényen agresszívabbak.
A hetvenes évektől évente jelent meg egy új patológia. Most negyven olyan van, amelyet egy generációval korábban nem ismertünk. A hatvanas években a rovarirtószerek használata miatt csökkent például a malária és a dengue-kór a szubszaharai Afrikában, de húsz évvel később megjelent más zónákban.
Ma a kölcsönös függőség és az állandó kapcsolat lehetőséget ad a patológiák gyors terjedésének. Földrajzilag olyan gyorsan terjednek, mint még soha. Ennek egyik oka a repülővel közlekedés, ami több mint kétmilliárd utassal, néhány óra alatt széthintheti a járványt a világban.
Az epidemiológusok szerint a koronavírus-hárvány akkor ér majd véget, amikor egy ember kevesebb, mint egy embert tud megfertőzni. Kínában 2,2 még ez a szám, de van már javulás, mert 3,3 volt. Ezért is indokoltak az olaszországi intézkedések.
A környezeti tényezők meghatározóak. Elég az influenzavírusra gondolni, amelyet a nedves levegő tovább éltet. Bár a koronavírusra nincsenek adatok, egyes szakértők szerint a meleg segíti a növekedését, az eső pedig a terjedését.
A vírusok, amelyek nem élhetnek állati sejtek nélkül, mindig készek más célpontot keresni, de mi is egyengetjük útjukat.
„Az eső és a nedvesség variációi, a felmelegedés megváltoztatják a biológiai komponensek közötti interakciókat. Ennek egyik példája éppen a koronavírus, amely a denevértől ránk ugrott” – magyarázta Giuseppe Miserotti, az Isde tagja.
Az üvegház hatás miatt új lehetőséget kapott: a denevér hőmérséklete magasabb, mint az emberé, kb 40 fokos, ez védi őket a vírus hatásaitól, amelynek egészséges hordozói. Ha viszont a felmelegedés miatt az emberi test is érdekessé válik számukra, a hatás egészen más lesz.
Az enyhébb és rövidebb tél kétségkívül kedves a szúnyogoknak és az egereknek, hosszabb ideig aktívak maradhatnak, messzebbre eljuthatnak, olyan helyekre, ahol a védekezés még nem alakult ki. Az állatok a legkülönbözőbb vírusok természetes hordozói. Az utóbbi évtizedekben megjelenteknek a 75 %-a állatról került az emberbe. A klímaváltozás és az urbanizáció miatt az állatok közelebb mennek a lakott területekhez és ez növeli a fertőzés lehetőségét.

A felmelegedés hat az immunrendszerünkre is. „Testünknek bonyolult rendszerei vannak, amelyek blokkolni tudnak minden inváziót. A láz például stimulálja az immunrendszert és megnehezíti a vírus dolgát. Ezért nem kellene lázcsillapítót szednünk” – véli Miserotti.
Az Egészségügyi Világszervezet a klímaváltozás egyik legsúlyosabb következményeinek a járványokat tartja. Egy kínai kutatócsoport, amely a finom porok hatásait vizsgálta, felfedezte, hogy azokban sok olyan mikroorganizmus, vírus van, amely a földről származik.
Felborítottuk a természetben uralkodó egyensúlyokat és ezekhez a változásokhoz nem tudtunk még alkalmazkodni.
A genománk arról tanúskodik, hogy fejlődésünk során sok mindent túléltünk a természet törvényeinek segítségével, de ezt nekünk is meg kell könnyítenünk, például a biodiverzitás visszaállításával, mert ez a legjobb szabályozó módszer a különböző biológiai dimenziók között.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása