Írolvasgondol

A következő évtizedre szóló erőjelzések szerint a mai szakmáknak több mint a fele el fog tűnni. Már napjainkban is vannak olyan mesterségek, amelyekről már csak nagyapáink elbeszéléseiből, vagy a történelemkönyvekből tudunk. Ezekből választott ki tízet a Business Insider.

A gyári felolvasó.

Azokban a gyárakban alkalmazták, ahol a munka egyhangú, ismétlődő volt. A felolvasó egy emelvényen állva fennhangon olvasott fel könyvekből, újságokból, hogy ébren tartsa a dolgozók figyelmét. Állítólag először a kubai szivargyárakban vezették be először, majd 1865-től az Egyesült Államokban is elterjedt. A felolvasó gyakran hivatásos színész volt, honoráriumát a munkások béréből vonták le.

Az ég hallgatói

Az első világháborúban alkalmazták őket, amikor még nem volt radar, a közeledő ellenséges repülők jelzésére. Egy gyakorlott figyelő az óriási mesterséges fülekkel felismerte a repülő típusát, meg tudta becsülni repülési magasságát, távolságát.

Emberi ébresztőóra

Angliában terjedt el az ipari forradalom előtt és működött a 20. század 50-es éveinek végéig. Aki ébresztést kért, annak bambuszbottal verték  az ajtaját, amíg nem jelezte, hogy felébredt. Úgy hírlik, sok rendőrjárőr ezzel egészítette ki a fizetését. Charles Dickens Nagy remények című regényében egy ilyen ébresztőember találta meg Hasfelmetsző Jack első áldozatát, Mary Nichols-t.

A telefonközpontos.

A telefon korai időszakában, a 19.század második felétől telefonálni csak egy központ közvetítésével lehetett. Ő tudta csak összekötni a hívót a hívottal. Többségükben nőket alkalmaztak, mert nekik kevesebb bért kellett fizetni, mint a férfiaknak. Az első telefonközpontos mégis férfi volt, George Willard Croy-nak hívták, 1878-ban lépett a boston Telephone Dispach szolgálatába- Kilenc hónappal később töltötte be ezt a szerepet először nő, Emma Nutt személyében, aki New England összes telefonszámát észben tudta tartani. Őt maga a feltaláló, Graham Alexander Bell fogadta fel. Az utolsó amerikai telefonközpontost, Susan Glines-t 1983-ban bocsátották el.

A jeges

A 19.században és a 20.század elején, amikor a hűtőszekrény még nem terjedt el, közismert volt a jégvágó és a jeges figurája. Jól fizető foglalkozás volt, mivel az áru neki ingyen volt, tavakból vágta ki, a gondja csak az olvadás megakadályozása volt. Erre izoláló cinktartályokat használtak. Federic Tudor, akit a bostoni jégkirálynak neveztek, nagy vagyont szerzett, mint jégkereskedő, mert még Európába és Indiába is exportált.

A tejesember

Ezt a foglalkozást is a frizsider szüntette meg. Számtalan angol és amerikai filmben láthattuk, amint naponta szállította házhoz a friss tejet. Volt olyan ház, ahol egy kis alacsony ajtó tette lehetővé a szolgáltatást akkor is, ha a megrendelő nem volt otthon. Egy idő után már a tejen kívül más tejtermékeket és tojást is szállítottak.

Tekebábú-állító

1840.január 1-én nyitották meg New Yorkban az első teketermet. 1941-ben szabadalmaztatta Gottfried Schmidt bábúállító és golyóvisszagurító masináját. A kettő között eltelt 100 évben gyerekeket alkalmaztak erre a munkára. Augustában (Kentucky) még ma is van olyan terem, ahol gyerekek rakják fel a ledöntött bábukat.

Faúsztató

A vasúthálózat hiányosságai miatt folyón úsztatták a fatörzseket.  Veszélyes foglalkozás volt, a fatörzseken állva egyensúlyozva kellett irányítani a fadarabokat. Később sport lett belőle Kanadában és az Egyesült Államok északi részén.

A házasságszerző

Nápolyban a népi kultúra része volt az ’O Sanzaro, aki összehozta a házasulandó feleket, de legalább ennyire ismert napjainkban a kelet-európai jiddis irodalomból, például Sólem Aléchem műveiből.

Hajnagykereskedő

Vándorügynök volt, aki hajat vásárolt és parókakészítőknek adta el. Olcsón vette a szegényektől és drágán adta el. A legnagyobb veszélyt rá a férjek jelentették, akiknek nem tetszett, hogy feleségüket megfosztja ékességüktől.