Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Eltűnt régi mesterségek nyomában

800px-telephone_operators_1952.jpg

A következő évtizedre szóló erőjelzések szerint a mai szakmáknak több mint a fele el fog tűnni. Már napjainkban is vannak olyan mesterségek, amelyekről már csak nagyapáink elbeszéléseiből, vagy a történelemkönyvekből tudunk. Ezekből választott ki tízet a Business Insider.

A gyári felolvasó.

Azokban a gyárakban alkalmazták, ahol a munka egyhangú, ismétlődő volt. A felolvasó egy emelvényen állva fennhangon olvasott fel könyvekből, újságokból, hogy ébren tartsa a dolgozók figyelmét. Állítólag először a kubai szivargyárakban vezették be először, majd 1865-től az Egyesült Államokban is elterjedt. A felolvasó gyakran hivatásos színész volt, honoráriumát a munkások béréből vonták le.

Az ég hallgatói

Az első világháborúban alkalmazták őket, amikor még nem volt radar, a közeledő ellenséges repülők jelzésére. Egy gyakorlott figyelő az óriási mesterséges fülekkel felismerte a repülő típusát, meg tudta becsülni repülési magasságát, távolságát.

Emberi ébresztőóra

Angliában terjedt el az ipari forradalom előtt és működött a 20. század 50-es éveinek végéig. Aki ébresztést kért, annak bambuszbottal verték  az ajtaját, amíg nem jelezte, hogy felébredt. Úgy hírlik, sok rendőrjárőr ezzel egészítette ki a fizetését. Charles Dickens Nagy remények című regényében egy ilyen ébresztőember találta meg Hasfelmetsző Jack első áldozatát, Mary Nichols-t.

A telefonközpontos.

A telefon korai időszakában, a 19.század második felétől telefonálni csak egy központ közvetítésével lehetett. Ő tudta csak összekötni a hívót a hívottal. Többségükben nőket alkalmaztak, mert nekik kevesebb bért kellett fizetni, mint a férfiaknak. Az első telefonközpontos mégis férfi volt, George Willard Croy-nak hívták, 1878-ban lépett a boston Telephone Dispach szolgálatába- Kilenc hónappal később töltötte be ezt a szerepet először nő, Emma Nutt személyében, aki New England összes telefonszámát észben tudta tartani. Őt maga a feltaláló, Graham Alexander Bell fogadta fel. Az utolsó amerikai telefonközpontost, Susan Glines-t 1983-ban bocsátották el.

A jeges

A 19.században és a 20.század elején, amikor a hűtőszekrény még nem terjedt el, közismert volt a jégvágó és a jeges figurája. Jól fizető foglalkozás volt, mivel az áru neki ingyen volt, tavakból vágta ki, a gondja csak az olvadás megakadályozása volt. Erre izoláló cinktartályokat használtak. Federic Tudor, akit a bostoni jégkirálynak neveztek, nagy vagyont szerzett, mint jégkereskedő, mert még Európába és Indiába is exportált.

A tejesember

Ezt a foglalkozást is a frizsider szüntette meg. Számtalan angol és amerikai filmben láthattuk, amint naponta szállította házhoz a friss tejet. Volt olyan ház, ahol egy kis alacsony ajtó tette lehetővé a szolgáltatást akkor is, ha a megrendelő nem volt otthon. Egy idő után már a tejen kívül más tejtermékeket és tojást is szállítottak.

melkboer.jpg

Tekebábú-állító

1840.január 1-én nyitották meg New Yorkban az első teketermet. 1941-ben szabadalmaztatta Gottfried Schmidt bábúállító és golyóvisszagurító masináját. A kettő között eltelt 100 évben gyerekeket alkalmaztak erre a munkára. Augustában (Kentucky) még ma is van olyan terem, ahol gyerekek rakják fel a ledöntött bábukat.

Faúsztató

A vasúthálózat hiányosságai miatt folyón úsztatták a fatörzseket.  Veszélyes foglalkozás volt, a fatörzseken állva egyensúlyozva kellett irányítani a fadarabokat. Később sport lett belőle Kanadában és az Egyesült Államok északi részén.

A házasságszerző

Nápolyban a népi kultúra része volt az ’O Sanzaro, aki összehozta a házasulandó feleket, de legalább ennyire ismert napjainkban a kelet-európai jiddis irodalomból, például Sólem Aléchem műveiből.

Hajnagykereskedő

Vándorügynök volt, aki hajat vásárolt és parókakészítőknek adta el. Olcsón vette a szegényektől és drágán adta el. A legnagyobb veszélyt rá a férjek jelentették, akiknek nem tetszett, hogy feleségüket megfosztja ékességüktől.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása