Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A depresszió pokla után visszatértem az életbe
Egy blogger vallomása a Huffington Postban

stigma-depression-woman-illustration_1320wjr-1.png

„Azoknak, akik szenvednek, szerencsétlenek, akiket terrorizáltak, vagy akik apatikusan beletörődtek.

Azoknak, akik az első öngyilkossági válságot élik át, vagy már nem is számolják azokat.

Azoknak, akik már nem is reménykednek a gyógyulásban.

Azoknak, akik még egyszer hallani akarják, hogy van fény az alagút végén.

Életkedvem akkor tért vissza, amikor a klinikán a pszichiáter biztosított arról, hogy a depresszióból ki lehet gyógyulni” – írja a francia lány, aki bevallja, hogy mi minden lehetett volna az életben, ha 24 éves korában nem tör rá a depresszió. Befuthatott volna szép egyetemi karriert, lehetett volna diplomata, anyagi helyzete megengedte volna neki azt, hogy olyan helyen telepedjen le a világban, ahol a lehető legjobban érzi magát. De mindez füstbe ment.

„És akkor jöttek a rémálmok, amelyekben láttam, hogy meghalok. Reggelente rettegve ébredtem.

A rémálmok sűrűsödtek és olyan fájdalmat okoztak, hogy szerettem volna valóban meghalni. Nem tudtam enni, koncentrálni és a halálon kívül mást nem is akartam.

Már eljutottam odáig, hogy búcsúleveleket írtam, elképzeltem, hogyan esem le a hetedik emeletről, milyen a temetésem. A végső lépéstől azonban visszatartott, hogy tudtam, mekkora bánatot okoznék szeretteimnek.

Viszont olyan rossz állapotba kerültem, hogy kórházba vittek. Kértem az orvosokat, hogy segítsenek meghalni, de ezt természetesen nem teljesítették.

Ismertették velem a diagnózisomat: F32.2 súlyos pszichotikus szindrómák nélkül és F-1-1 általánosul feszültség, melankolikus szomorúsággal, kétségbeesés-érzéssel, öngyilkossági gondolatokkal. Fájdalmaim erősödtek. Öngyilkosságtól tartva bezártak és állandó ellenőrzés alatt tartottak. Megtehettem volna így is, de nem tettem meg. Talán a lelkem mélyén nem akartam mégsem a halált. Talán féltem arról, hogy nem tudom jól előkészíteni és a tökéletességre törekvő énem nem engedte.

A kórházban találkoztam valakivel, aki sokat segített. A története más, de egyformán látjuk a világot, az embereket. Úgy éreztem, hogy már nem vagyok egyedül a világon. Órákat beszélgettünk és csodálkoztunk, hogy egyformák a gondolataink, a szenvedéseink.

Most kezdtem harmadik kórházi kezelésemet. Támogatnak a szüleim, az orvosok, a gyógyszerek. Jobban vagyok és haza akarok térni és elfogadni a gondolatot, hogy nem vagyok menthetetlenül depressziós, csak egy olyan potenciálisan halálos betegségtől szenvedek, ami gyógyítható. Ezzel együtt a betegség messze elvitt az élet útjától, nem tudom, hogy képes leszek-e teljesen visszatérni rá egy napon.

Az optimisták azt mondják, hogy már semmi rossz nem érhet, a pesszimisták kételkednek az eredményben. Én hiszek a gyógyulásban, de ugyanakkor félek, hogy visszaesem, és akkor már nem lesz erőm küzdeni. Ezzel együtt olyan beteg vagyok, aki nem hitte, hogy vissza lehet térni a pokolból és mégis visszatért.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2021.05.11. 09:20:43

A depresszió egyik fő oka, hogy a társadalmunk tele van képmutatásokkal és hazugságokkal. Az egyén tudja ezt és nem tudja feldolgozni, hogy szinte semmi sem az aminek hirdeti magát. Egy dolgot megoldottam. Istent tudományosan meghatároztam. Ezen már nem kell tehát senkinek sem töprengenie és letargiába esnie.

2021.05.14. 00:11:05

Uhh most látom hímnemű a nicknév. Ümm :/

"Támogatnak a szüleim, az orvosok, a gyógyszerek. Jobban vagyok "

Na most ez a hiszti, amit olvastunk, teljesen tökéletes leírása annak, hogy milyen egy nárcisztikus hipochonder, aki még a depit is behazudja magának.

Most van olyan, aki ezt meg racionális döntésnek tartaná, csak nincs fájdalommentes módszer, közben ezt az örömöt nem szeretné megadni a környezetének, miközben ez az indok is kezd értelmetlen lenni, mert kurva jó másoknak végignézni az illető szenvedését és még rápakolni 50 lapáttal.

Amit depinek nevezünk, az sokféleképp értelmezhető:
1: van, aki genetikai zsákutca adott környezetben, vagy globálisan vagy mittudomén, ezzel tisztában van és leoltatná magát (én)
Tudniillik a legjobb esetet is nézve, a fenyvesek sem a Szaharában léteznek, sorsuk a gyors pusztulás.
2: Van, amikor teljesen érthető reakció arra a kalap szarra, amit sokan életnek neveznek.
3: Nárcisztikus hipochonder önsajnáltató, akiknek addig is az volt a legnagyobb "baja" (mármint a probléma oka), hogy ki van nyalva a segge a környezete részéről és túl gyorsan adnak a szavára akkor is, ha full értelmetlen baromság. Az ilyen nyikkan egyet, és segge kinyalva, ezért nyikkan is, hogy jajj én szegény.

Depresszió nem létezik. A depi azt jelenti, hogy a társadalom szarul működik és a depis jelenti a járulékos veszteséget, akit tűzzel vassal taszigálni kell a "normális" felé, akár
-pirulákkal
-újabb lelki terrorral "Nem lehet, hogy azért, mert nevelgetni akarják" (Saját gondolat: Ki? Kik? Egy 8 általánossal rendelkező értelmi fogyatékos elmebeteg pl?)
-pszichoterrorral elérve, hogy a páciens önbántalmazó legyen, a következő elvárt gondolatmenettel: "Ó igen beteg vagyok, mert ha nem ismerem el, akkor annál is inkább beteg vagyok, igen, én vagyok a hülye mindenki más tök okés és beszedem a gyóccert is, lásd milyen engedelmes és alkalmazkodóképes vagyok. Alkalmazkodok ahhoz, hogy te az én saját kezemmel szorongasd a nyakam. Mostmár teljesen alkalmas vagyok a társadalomba való integrálódáshoz. Igen, üss, egy mocskos rabszolga vagyok, megérdemlem, hogy büdös zoknival tömd be a pofám, rúgjál seggbe, hogy visszalökj a társadalomba."

És még egy gondolat. És akkor az ilyen elmegy orvoshoz, beszedi a kemikáliát, miközben az igazi elmebetegek a legapróbb dolgokban sem meggyőzhetők, el nem ismerik, hogy elmebetegek (!), mindenáron megoldják hazugságaik érvényesítését, a saját validációjukat.

2021.05.14. 00:14:23

"aki bevallja, hogy mi minden lehetett volna az életben, ha 24 éves korában nem tör rá a depresszió. Befuthatott volna szép egyetemi karriert, lehetett volna diplomata, anyagi helyzete megengedte volna neki azt, hogy olyan helyen telepedjen le a világban, ahol a lehető legjobban érzi magát. De mindez füstbe ment."

Mint valami motivátor coach reklámduma. Ez csak egy hisztérikus, nárcisztikus, hipochonder picsa.

2021.05.14. 00:42:38

Igazából szerettem volna egy jót hisztizni, de itt látszik mennyire irreleváns az egész, mert ne akarjunk magyar depiseket francia depisekkel hasonlítgatni, vagyis jobban mondva azt átugorva hiú reményeket kelteni, miközben az itteni élet olyan, mint a Freddy Krüger filmben, mikor a csaj a 4. alkalommal is ugyanazt a benzinkutat futja körbe és csodálkozik, és az a vicc, hogy amikor a beteg a mókuskerékbe épített hullámvasúton metszéspontokat talál és azt érzi hogy jó, akkor azt mondják a szakik, hogy major depi. Hát köszönjük szépen, elmés megállapítások.

Akkor elmondom mi van.

Szar, döguncsi élet (mert minden ciki csak a seggnyalás nem de ezt tegyük komoly, felnőtt ember módjára, és legyen mindenki ugyanolyan, mert cucilizmus van, uniformizált egyensenkik (és itt nem a rangról, hanem a személytelenségről van szó) legyük, süket, vak és legfőkébb néma-ez nagyondenagyon fontos), szóval minden ciki, vagy súlyos "pénzekbe"-párásztosán- kerül, hát nem tudom ki számolja már hány generáción át a hanyadik padlássöprés után ez mennyire reális elvárás.

Néha dobnak falatot, hogy tekerd a verklit. De szerintem az is hülye aki nincs tisztában a valósággal és azt hiszi, megéri. És az van, hogy lehet mindig felállni (jajaja :D eszembe jutott anno a pszichomokus aki azt mondta innen szép felállni. Hát xD csak az a baj, hogy itt ez a duma lófaszt sem ér, ugyanis a valóság az, hogy itt 1ről a 2re jutni itt olyan energiát, pénzt, ideget, elfojtást, megalkuvást, nyílt vagy passzív agressziót (ne hagyd magad címszóval, miközben de márpedig igenis és a kettő közötti térben az egymásnak ellentmondó elvárások között a frusztráció felzabálja az idegeidet) igényel, hogy rottyra kerülsz úgyis.)

Persze lehet változtatni, talán.

2021.05.14. 00:44:39

"haza akarok térni"
Hát igen. Úgy látszik kint is szeretik a pszichoterrort segítségnek álcázni.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása