1968 október 19-én Maria Callas, a legendás szoprán házában fogadta Piero Tosi ruhatervezőt és Franco Rossellini producert, akik felajánlották neki Medea szerepét Pier Paolo Pasolini új filmjében. Aristoteles Onassis és Jacqueline Bouvier-Kennedy esküvőjének előestéje volt és Callas, aki korábban elutasított minden filmszerepet, most igent mondott. Nem azért, mintha a korábbi ajánlatok rosszak lettek volna, hanem azért, mert most először találkozott egy olyan költővel, aki úgy értelmezte a művészetet és a mitológiát, mint ő. é már ő maga is része volt a mitológiának operai szerepeinek keresztül, amelyeket úgy értelmezett, mintha azok görög tragédiák lettek volna.
Maria Callas 1965. július 5-én énekelt utoljára színpadon, akkor a Covent Gardenben játszotta Tosca szerepét. Megértette, hogy művészetét más formában kell folytatnia, egy olyan kaliberű alkotóval, mint Pasolini. A forgatás Törökországban és Olaszországban zajlott, és ez idő alatt rendkívül intenzív barátság alakult ki közöttük.
1969 júniusában Pasolini az Il Tempóban leírt egy forgatási napot, amelyben Callast soha nem látott fenségű királynőnek írta le, bár a nevét nem említette. Kapcsolatukat több versében is megörökítette, hasonlókat ahhoz, amelyet évekkel korábban Marilyn Monroe-nak ajánlott a La rabbia (A harag) című kötetében. A két művésznő nemcsak abban hasonlítottak egymásra, hogy egy kor ikonjai voltak, hanem abban is, hogy nem mindennapi tehetségük a művészet templomának kufárjai kezébe került.
Callas, aki 1977. szeptember 16-án halt meg (egy napon Elvis Presley-vel, aki el is homályosította halálhírét), tekintélyes zenei örökséget hagyott maga után, nem csupán lemezfelvételeivel, hanem azoknak a mesterkurzusoknak a hangfelvételeivel is, amelyeket 1971-72-ben a New York-i és philadelphiai Julliard Schoolban tartott. Életének, művészetének ábrázolásával sokan megpróbálkoztak már, köztük Franco Zeffirelli a Callas Forever című filmmel. A legújabb kísérlet Marina Abramovic szerb rendező és performansz-művész előadása, a 7 Deaths of Maria Callas, amelyet a párizsi Garnier opera mutatott be. Abramovic játssza a halál előtti Callast, mellette hét énekesnő eleveníti fel Callas pályájának egyes szakaszait, amely önmagában is istenkísértés. Az előadás azonban az opera-idézetekkel és parafrázisokkal – például Tosca egy felhőkarcoló tetejéről veti le magát – inkább egy abszurd performansz marad, minthogy megragadja Maria Callas művészetének, személyiségének lényegét.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
