Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Könyv a fehéroroszországi Gulagról

svetlanaalexievich.jpg

Az irodalmi Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics könyvet ír Fehéroroszországi Gulag címmel berlini száműzetésében.

A 73 éves írónőnek öt évvel a legnagyobb nemzetközi elismerés után, 2020-ban kellett elhagynia a hazáját, és sikerült a német akadémiai csereprogram segítségével emigrálnia. Azért vált Fehéroroszországban nemkívánatossá, mert tagja volt annak a bizottságnak, amely koordinálta a 2020 augusztusi elnökválasztás során elkövetett csalások és az 1994 óta hatalmon lévő Alekszandr Lukasenka elnök politikája elleni tüntetéseket.

Az írónő otthon érzi magát Berlinben, ahová már egyszer a 2000-es években menekülni kényszerült, miután fenyegetéseket kapott a Cinkfiúk, szovjet hangok az afganisztáni háborúból című könyve miatt. Bevallja azonban, hogy a száműzetést korábban könnyebben viselte el, mert fiatalabb volt.

Új könyvében honfitársai helyzetéről ír, és emiatt félbeszakította egy másik, személyesebb hangvételű munkáját, amely a szerelemről és az öregségről szól. Közben járja Berlinből városról városra, országról országra jár, hogy meghallgassa azokat a menekülteket, akik személyes élményeik alapján mondják el a véleményüket Lukasenkáról, aki egy olyan világot épített ki Fehéroroszországban, mint amilyent Alekszandr Szolzsenyicin írt le könyveiben. „Az emberek félnek, mert bármely pillanatban letartóztathatják őket. Készenlétben van náluk egy bőrönd, amelybe a legszükségesebb dolgaikat pakolták, ha börtönbe kell menniük” – mondja az írónő a madridi El Paisnak adott interjúban. Az interjúk mellett leveleket is felhasznál forrásként, valamint az elítéltek pereivel kapcsolatos dokumentumokat.

Alekszijevics szerint a szovjet és a belarusz gulag között különbség van méreteiben és mélységében. „Sztálinnak legalább voltak eszméi. Most csak a hatalom megtartásának vágya uralkodik. A rendszer őrei sem tudják, hogy minek a nevében cselekszenek. De jól megfizetik őket és bárkit letartóztathatnak.”. Egyúttal elismeri, hogy az elnyomás még nem érte el azt a szintet, amelyet a Fehér-tenger melletti Szolovki táborban volt tapasztalható a két világháború között. Közben azonban embereket verhetnek agyon csak azért, mert szabad választásokat követelhetnek, ami pedig benne is van az ország alkotmányában. Az írónő bevallotta, hogy rosszul lett, amikor megnézte azokat a fotókat, amelyeket egy orvos dokumentált azokról a sebekről, amelyeket a rendőrök okoztak a tüntetőknek. A rendőrség azonban el akarta tüntetni a nyomokat és megtiltotta az orvosoknak a fotók nyilvánosságra hozatalát. Még azok a sérültek sem tehettek feljelentést, akik kórházba kerültek. Az akkor őrizetbe vettek Lengyelországba, Ukrajnába, Litvániába és Németországba menekültek. Ma már a koordinációs bizottság minden tagja, akit nem börtönöztek be, külföldön él. Sokan azonban névtelenek maradtak, hogy ne veszélyeztessék családjukat.

Szvetlana Alekszijevics kételkedik abban, hogy vége van-e a „szovjet ember” korszakának. „Nemcsak, hogy nincsen vége, hanem újra termelődik a fiatalokban, és az idősebb lakosság egy bizonyos rétegében. „A 90-es években kimentünk az utcára és ledöntöttük Feliksz Dzerzsinkij, a szovjet politikai rendőrség alapítójának szobrát. Harminc évvel később múzeumok nyílnak Sztálinról, és azt mondják, hogy a Dzerzsinszkij-emlékmű ledöntése illegális volt. Ez azt jelenti, hogy a demokrácia egyre csak hátrál.”

Vajon hogyan lehet véget vetni Lukasenka diktatúrájának? Az írónő szerint nehéz kérdés, mert ma, aki Fehéroroszországban kimegy az utcára tüntetni, akár 5-6 évi börtönt is kaphat. Ugyanakkor a koordinációs bizottságnak számos új tagja van, akiknek a nevét titokban tartják. Két ország létezik nálunk: az egyik, amelyik kinyitja az ajtót a terror elől menekülők előtt, a másik pedig, amely elárulja a rendőrségnek, hogy merre menekültek.”

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.02.02. 09:25:49

Érdektelen.

Ennyi erővel lehetne írni az alábbi diktatúráról / terrorról:
- face és egyéb 'dhemokhata' véleményterror
- Covid semmitől sem védő oltás*terror
- eLMeBeTegeQ és gender agybaj lelkiterror
- migri imádat diktatúra
- felelőtlen öko/zöld terror
- bujkáló vegán diktatúra
- stb

Ehhez mérten Lukasenka kerekítési hiba.

___________
A statisztika nemhogy azt sem támasztja alá, hogy kevesebb a megbetegedés, de az intenzíven fetrengők 4/5-e min kétszer, de inkább háromszor oltott. Tehát az oltás a magyar nyelv szabályai szerint a védelmet nem teljesíti.

Két áresés után oltattam magam, erre most estem át harmadszorra.

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2022.02.02. 19:28:51

A Nobel-díjaa belarusz hazaáruló lelkesen szolgálja gazdáit.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása