Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Az orosz-ukrán ellentét okainak megértésére olvassuk újra Gogolt!

gogol-1840-630x320.jpg

A súlyosbodó ellentétek ősrégiek. A Repubblica a 19.századi irodalomban, ezen belül Nyikolaj Gogol műveiben kers rájuk magyarázatot.

A revizor, az Egy őrült naplója, a Holt lelkek szerzője 1809-ben született az ukrajnai Szorocsinciben, kisnemesi családban. Írói pályáját szülőföldjéről írt elbeszélésekkel, esszékkel kezdte. Tanítani akart, hogy Kis Oroszország történetét oktatni, ahogy akkor Ukrajnát hívták. Szíve ukrán volt, lelke orosz, és kozmopolita a mentalitása. „A történelemben sok mindent a földrajz határoz meg” – írta egyik cikkében. Így tette ezt a természetes határok nélküli területet félig sztyeppévé, félig erdőséggé, ahová betolakodtak majd keveredtek a 13.századi mongol inváziótól kezdve a különböző, keletről és nyugatról érkező népek: tatárok, lengyelek, oroszok, litvánok, ugyanígy a szláv és a pogány hiedelmek, mesék, mitológiát. Aztán létrejött egy „kozáknak” nevezett törzs, ami tatár nyelven „szabad embert” jelent.

Tarasz Bulba a hagyomány szerint  a 15. században a dnyeperi kozákok atamánja volt az első, aki rájött, hogy szükség van egy nemzetre, egy hazára, amely a kozák testvériség szinonimája. Sikerült neki az ortodox hitre, Kis Oroszország nyelvére és hagyományaira, de főleg kozák hadseregére alapozva. Ők verték vissza nyugaton a lengyel megszállókat, a Fekete-tengernél pedig a török-tatár seregeket. Tarasz Bulba történetét Gogol 1835-ben írta meg.

Így talán jobban érthető az ukrán nacionalizmus és a 2014-es maidani forradalom, amely az európai  zászlót lengette. És attól kezdve, hogy a „Vasöklű”-nek nevezett Bohdan Hmelnyickij atamán 1654-ben elhatározta, hogy aláveti magát a cárnak, Ukrajna egészen a Szovjetunió 1991-es széteséséig része volt annak a politikai egységnek, amelyet Moszkva irányított, az 1917-20-as időszak kivételével.

Tehát természetes volt, hogy a függetlenséggel és az euro-atlanti ambíciókkal együtt újra megjelent a „szakadék vonala”, amely mindig is létezett, és amelyet a Kreml próbál kihasználni.  Ez az a vonal, amely elválasztja a Nyugatot az ortodoxiától – írja Samuel Huntington A civilizációk összecsapásában. Íme egy Kelet és Nyugat között szétszakadt ország, különböző nyelvekkel és vallásokkal, és amely előrevetítette a Krím-félsziget és a Don-medence sorsát. De van egy bonyolultabb igazság is, egy saját, az orosztól teljesen különböző identitású nemzeté, amely az 1991-es népszavazáson a Moszkvától való függetlenségre voksolt, nemcsak Kijev és a nyugati régiók, hanem a keletiek is.

Gogol maga is úgy érezte, hogy kettéhasad. A szakadéknak hol az egyik, hol a másik oldalára állt, végül az oroszok mellett maradt, talán Szentpétervár miatt, ahol letelepedett és Puskin nyelve, valamint a költő barátsága miatt. Egy nagyon szép esszét is szentelt neki, amelyben az orosz lélekről áradozott.

De Kis Oroszország a szívében maradt mediterrán színeivel, hangjaival, forró nyaraival. De aki a cár alatt író akart lenni, annak bizonyos kötelezettségnek meg kellett felelnie. Ezért határozta el, hogy egy kicsit „oroszabbra” dolgozza át a Tarasz Bulbát. Ez az oka annak, hogy ma mind Kijev, mind Moszkva magáénak tekinti Gogolt.

Ezt illusztrálja Putyin tavaly júliusban megjelent hírhedtté vált cikke, Oroszország és Ukrajna állítólagos történelmi egységéről, amelyben persze szó van geopolitikáról, energetikai függőségről és a nyugati határokról.  De főleg mítoszokról, hagyományokról és irodalomról. Putyin a „közös és oszthatatlan” örökség részének tekinti Gogolt, de az I.Miklós cár által száműzött költőt, Tarasz Sevcsenkót is, akinek a Maidanon kiállított portréja szimbolizálta az ukrán nemzeti egységet, büszkeséget és szabadságot.

És itt felmerül a kérdés: lehet, hogy egy-egy nagy politikai döntésben a mítoszok, a szimbólumok, az irodalmi démonok számítanak? – írja az olasz lap.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Measurer 2022.03.02. 19:04:18

További bonyodalom:
A nagypapa lengyel származásúnak tartotta a családot.

Афанасий Демьянович Гоголь-Яновский (1738—1805), писал в официальной бумаге, что «его предки, фамилией Гоголь, польской нации.

Egy lehetséges magyarázat: a lengyelség fogalmát a hetmánság idején a jelenlegi politikai határoknál szélesebb körben értelmezték.

gigabursch 2022.03.03. 07:43:42

Köszönöm a cikket!
Ez tényleg érdekes volt.

A kozák szó leginkább a kazahokra hajaz. A kettő közt hol és milyen az összefüggés?

bordon 2022.03.03. 13:04:11

@gigabursch: Annyi közük lehet egymáshoz, mint a magyaroknak és a hunoknak. Semmi. Ráadásul a hunokblegalább azon a tájon nyomultak, ahol később a magyarok ősei is. Még tucatnyi más nomád nép is. A kozákok és a kazahok meg az Urál-hegységgel, Kaszpi-tengerrel elválasztva éltek egymástól jó messze.
Raadásul a kozákok eredete eléggé tisztázott is, belátható, forrásokban gazdag történelmi korban alakult ki ez az identitás.

De ha szerinted a kazah szó közel áll a kozákhoz, akkor miért nem pont a kazárokkal hozod őket össze? A kazárok legalább azon a környéken éltek, igaz több, mint 500 évvel korábban.

De ettől még nincs közük hozzájuk.

Serény Vélemény 2022.03.03. 13:22:58

Á, nem kell olvasni tudni elég megnézni ezt a filmet:
youtu.be/5bYzbzYOVYY

(az orosz, és az ő lelke, főleg, ha szerelmes valakibe, aki szerinte az övé...)
Ó, apám, az a tüntetés: "eto nase zemljá..." (ez a mi földünk)

Meg egy ukrán filmet, ami tózse (szintén):
www.youtube.com/watch?v=ZyIe9_YgfDA&t=22s

Ennek mondjuk az a pikantériája, hogy pont a mostani háború után játszódik, a film... elméletileg fikció de... hát, most már nem biztos... sajnos. :-((((

gigabursch 2022.03.03. 15:02:40

@bordon:
No, hát épp a kérdéshez hozzátenni nem tudtál.

Ami meg a válaszodat illeti:
Attól tartok, hogy a hun-magyar kapcsolat kérdését és létét nem veled kell megvitatnom.
Mindenesetre azt írsz, amit gondolsz, te dolgot.
Hülyeséget beszélni meg emberi alapjog...

A kazárok-féle kreált mítoszt meg hanyagoljuk...

Ja, igen.
Nem csak az orvosi, meg műszaki, meg ökológiai tudományban voltak ám két lábon járó zsákutcák, akik a legmagasabb akadémiai székekig vitték, hanem a történelemtudományban is. Ott még nagyobb arányban is.

gigabursch 2022.03.03. 15:07:12

@Serény Vélemény:
Hmmm.
Megnézem őket, ha lesz rá egy kis időm. Beletekertem, érdekes lehet.

Sose hagyjuk szem elől, hogy az egész esemény összes híre a Jereváni Rádió földjéről jön.

arthurthedent 2022.03.03. 17:23:13

Olvasson gogolt akinek két anyja volt, értse meg a ruszkikat akinek nincs jobb dolga annál. Normális nemzet nem ront rá a szomszéd országra amíg van más megoldás, nem fenyegeti meg a világot atomfegyverekkel. Arrogáns, erőszakos, mocskos görény banda, megint ezek akarják lerohanni a világot, megint ezek akarják elfoglalni magyarországot, lengyelországot, szlovákiát, romániát.

Megérdemelnék, hogy európa összefogjon ellenük és a kőkorig bombázza vissza őket. Csakhát 7000 atomfegyverrel tartják sakkba az egész világot, merthogy ők az egyetlen elmebeteg banda, akiről el is lehet hinni, hogy bevetik őket. Rohadjon meg minden ruszki ott ahol van.

pragmatika2 2022.03.03. 17:48:22

@arthurthedent:

Csak szólok, "sakkba" helyett sakkban a helyes kifejezés.
A ruszkik meg, szerintem nem lépték volna meg ezt a dolgot, ha az ukránok nem kezdik forszírozni ezt a NATO dolgot. Szerintem még az uniós csatlakozás is belefért volna az oroszoknál, persze fegyverek nélkül. De nem, az amerikai csicska ukrán vezetés NATO-zni akart.

pragmatika2 2022.03.03. 17:58:00

Haragszom az ukránokra a magyarellenes intézkedéseik miatt, egyáltalán nem tudok együttérezni velük. Ok, fogadjuk be a menekültjeiket, (és nem diszkriminatívan, ) de ennyi.
A kárpátaljai magyarokat sajnálom most.

arthurthedent 2022.03.03. 17:58:02

@pragmatika2: "A ruszkik meg, szerintem nem lépték volna meg ezt a dolgot, ha az ukránok nem kezdik forszírozni ezt a NATO dolgot."

Semmi okunk nincs ezt hinni, mert vagy harminc-negyven évvel ezelőtti állapotokat akarnak visszaállítani. Semmi okunk nincs azt hinni, hogy belelátunk a ruszkik fejébe és végülis jó fejek, csak azért bombázzák a civil lakosságot, mert rákényszerítették őket a gaz ukránok.

Nyilvánvalóan nagyon elfogult embernek kell lenni, hogy valaki az ukránokat hibáztassa jelenleg. Merthogy mégis milyen dolog már, hogy jogos oroszországnak lerohannia a szomszédját, ha az szuverén államként viselkedve azzal köt szövetséget, akivel akar?

Ha most holnap feltalálnék egy iszonyatos halálos mindent ütő fegyvert és befenyíteném az oroszokat, hogy ha kínával merészelnek egyezkedni az az én biztonságomat károsan érinti és lerohanom őket? Jogos lenne? Az erősebb jogán?

Basszus, ez az erősebb joga akkor ment, amikor még neandervölgyiek voltak a szomszédaink, nem?

arthurthedent 2022.03.03. 17:58:56

@pragmatika2: "Csak szólok, "sakkba" helyett sakkban a helyes kifejezés."

Majd ezentúl átolvasom a hozzászólásaimat mielőtt elküldöm, nehogy legyen benne elgépelés vagy hiba, mert az nyilván nagyon zavarja a művészvilágot.

gigabursch 2022.03.03. 18:07:48

@arthurthedent:
Gogol olvasása kész ünnep mondjuk Balzac borzalmaihoz képest.

pragmatika2 2022.03.03. 18:12:26

@arthurthedent:

"Basszus, ez az erősebb joga akkor ment, amikor még neandervölgyiek voltak a szomszédaink, nem? "

Nem. Ez működött trianonban, a II. vh. végén, (persze akkor a ruszkik jaj de f.sza gyerekek voltak) és persze ezt erőltették volna az amik Vietnámban, Afganisztánban is, csak ott nem jött nekik össze.

Ja, és ki hibáztatja az ukránokat ? Én az amerikai érdekeltség által vezérelt vezetőiket hibáztatom, akik persze nem haboztak magyarellenes törvényeket hozni.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.03. 18:26:20

Krana, Ukrajna..Nem véletlen a hasonlóság. Mindkettő határvidéket jelent..

epidermis 2022.03.03. 18:32:18

A második világháború után Sztálin kb. 11 millió ukránt éheztetett halálra a kommunizmus jegyében. Ennél fogva érdekes lehet az az összefüggés, hogy ki a náci - Putyin retorikájával élve -, és ki nem.
Továbbá, ha Putyinnak baja van a NATO- val, akkor miért nem őket támadja??? Kamu az egész ember, és gyáva. Még a saját országában is bujdosó...

CSOKKI MÁLNA 2022.03.03. 18:32:38

@arthurthedent: Jó reggelt! Talán olvasgass néha Clausewitzet Machiavellit..

gigabursch 2022.03.03. 18:49:55

@epidermis:
Hogy ki a havi, azon lehet gondolkodni, de hogy ez a Z drogos és buzi, az biztos.
Az ukránok meg olyan soviniszták, hogy a rumunculok tanulhatnak tőlük (inkább ne!)

gigabursch 2022.03.03. 18:51:36

@gigabursch:
@gigabursch:
Havi => náci
Android okostelefon intelligens szójavítás...

epidermis 2022.03.03. 19:37:54

@gigabursch: olvasd el Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinnkoporsóban, Szolzsenyicin: Gulág, illetve Rózsás János: Keserű ifjúság című művét. Akkor rájössz, hogy ki a náci...
De mindezek előtt Sholohov: Emberi sors című könyvét.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.03. 19:41:59

@gigabursch: Hirtelen a lipschikéknek milyen szimpatikus lett a nacionalizmus.

arthurthedent 2022.03.03. 19:58:27

@CSOKKI MÁLNA: "Ukrán nácik kegyetlenkedései Lvovban:"

Négy generációval ezelőtti dolgokkal mi a francot lehet bizonyítani?

epidermis 2022.03.03. 20:04:51

@arthurthedent: a nyilasokról is küldenél linket? Akkor mi is nácik vagyunk?

arthurthedent 2022.03.03. 20:05:56

@epidermis: Összekeversz az előttem szólóval, akivel egyébként rohadtul nem értettem egyet. :(

epidermis 2022.03.03. 20:20:52

És a legnagyobb klasszikus. Szégyen, hogy miért csak most jutott eszembe: Hegedűs a háztetőn. Szóval, ki a náci???

gigabursch 2022.03.03. 20:38:05

@epidermis:
A Világ megvolt.
A többi nem.
Viszont megvolt Ketsznovszkaja: Mennyit ér egy ember c könyve.

Viszont az ukrán sovinizmus iszonyatos.

De akkor tedd meg és definiált, hogy mitől náci a náci!

gigabursch 2022.03.03. 20:39:37

@gigabursch:
Világ => Gulág
Android okostelefon intelligens szójavítás

Ketsznovszkaja => Kersznovszkaja
Android okostelefon intelligens szójavítás

CSOKKI MÁLNA 2022.03.03. 21:28:01

@arthurthedent: Ti nem négy generációval korábbi itthoni eseményekre szoktatok hivatkozni?

arthurthedent 2022.03.04. 10:37:34

@CSOKKI MÁLNA: "Ti nem négy generációval korábbi itthoni eseményekre szoktatok hivatkozni?"

Kik azok a ti?

epidermis 2022.03.04. 11:27:15

@gigabursch: nem hiszem, hogy nekem kellene definiálnom. Hanem Putyinnak, aki ezt a retorikai kifejezést használja. Gondolom, akkor én is széles körben használhatom...
Mindenestre a Hegedűs a háztetőn az oroszok zsidók ellen irányuló pogromját is komolyan érinti

CSOKKI MÁLNA 2022.03.04. 19:42:19

@arthurthedent: Libernyákok..Hány holokauszt emléknap van egy évben?

altera 2022.03.31. 07:03:48

@arthurthedent: nem az van hogy van benne hiba, hanem az, hogy tele van vele. Felsorolásokban egyeztwtwtlen, fwlváltva tárgy-, és alanyesetű főnevek, stb.

Dan da Man 2022.11.12. 11:18:01

@CSOKKI MÁLNA: Igazad van. Ha ők ezt csinálják, te is tedd ezt. Nem véletlen egy majom az "arcképed". Hiszen ők utánoznak...

Más kérdés, hogy te ironikus szeretnél lenni, de csak egy bunkó vagy, aki nagy szavakkal dobálózol, és a régmúltban élsz. De legalább mindenki mást megvádolsz azzal, amit elkövetsz, és arra hivatkozol, hogy ha nekik szabad, akkor neked is. Hiszen ez a szabadság. Minek legyen bármiből sajátod, ha már véleményed nincs saját?

Buta, agresszív, gyűlölködő ember vagy. Azt még nem döntöttem el, hogy sajnáljam a családodat, mert van egy ilyen vadhajtásuk, vagy te vagy a szerencsétlen csicska fekete bárány, és ezért tombolsz itt, de az EGÉSZEN biztos, hogy társadalmunkban a senki kategóriát erősíted, akinek a helyére egy Thanos-i csettintés után azonnal 12 hasonlóan kvalifikált, de talán jobb ember állna sorba. Szerencsére a hangerőd nem kompenzál a létszámodért...

Dan da Man 2022.11.12. 11:21:19

@gigabursch: Tudod, van ám egy jó módszer erre. Mielőtt elküldöd, elolvasod, kijavítod, aztán Enter.
A baj az, hogy semmiből sem tanulsz láthatóan.
Na, ez az a szellemi színvonal, amin mozognak a hozzászólásaid is. Úgyhogy a legmagasabb szék ahova el fogsz jutni, az az árnyékszék a panel 2. emeletén, ahol laksz.
De ez így van jól. Virágozzék minden virág. Még a büdöske is. Csak mókás, amikor orchideának hiszi magát...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása