A súlyosbodó ellentétek ősrégiek. A Repubblica a 19.századi irodalomban, ezen belül Nyikolaj Gogol műveiben kers rájuk magyarázatot.

A revizor, az Egy őrült naplója, a Holt lelkek szerzője 1809-ben született az ukrajnai Szorocsinciben, kisnemesi családban. Írói pályáját szülőföldjéről írt elbeszélésekkel, esszékkel kezdte. Tanítani akart, hogy Kis Oroszország történetét oktatni, ahogy akkor Ukrajnát hívták. Szíve ukrán volt, lelke orosz, és kozmopolita a mentalitása. „A történelemben sok mindent a földrajz határoz meg” – írta egyik cikkében. Így tette ezt a természetes határok nélküli területet félig sztyeppévé, félig erdőséggé, ahová betolakodtak majd keveredtek a 13.századi mongol inváziótól kezdve a különböző, keletről és nyugatról érkező népek: tatárok, lengyelek, oroszok, litvánok, ugyanígy a szláv és a pogány hiedelmek, mesék, mitológiát. Aztán létrejött egy „kozáknak” nevezett törzs, ami tatár nyelven „szabad embert” jelent.

Tarasz Bulba a hagyomány szerint  a 15. században a dnyeperi kozákok atamánja volt az első, aki rájött, hogy szükség van egy nemzetre, egy hazára, amely a kozák testvériség szinonimája. Sikerült neki az ortodox hitre, Kis Oroszország nyelvére és hagyományaira, de főleg kozák hadseregére alapozva. Ők verték vissza nyugaton a lengyel megszállókat, a Fekete-tengernél pedig a török-tatár seregeket. Tarasz Bulba történetét Gogol 1835-ben írta meg.

Így talán jobban érthető az ukrán nacionalizmus és a 2014-es maidani forradalom, amely az európai  zászlót lengette. És attól kezdve, hogy a „Vasöklű”-nek nevezett Bohdan Hmelnyickij atamán 1654-ben elhatározta, hogy aláveti magát a cárnak, Ukrajna egészen a Szovjetunió 1991-es széteséséig része volt annak a politikai egységnek, amelyet Moszkva irányított, az 1917-20-as időszak kivételével.

Tehát természetes volt, hogy a függetlenséggel és az euro-atlanti ambíciókkal együtt újra megjelent a „szakadék vonala”, amely mindig is létezett, és amelyet a Kreml próbál kihasználni.  Ez az a vonal, amely elválasztja a Nyugatot az ortodoxiától – írja Samuel Huntington A civilizációk összecsapásában. Íme egy Kelet és Nyugat között szétszakadt ország, különböző nyelvekkel és vallásokkal, és amely előrevetítette a Krím-félsziget és a Don-medence sorsát. De van egy bonyolultabb igazság is, egy saját, az orosztól teljesen különböző identitású nemzeté, amely az 1991-es népszavazáson a Moszkvától való függetlenségre voksolt, nemcsak Kijev és a nyugati régiók, hanem a keletiek is.

Gogol maga is úgy érezte, hogy kettéhasad. A szakadéknak hol az egyik, hol a másik oldalára állt, végül az oroszok mellett maradt, talán Szentpétervár miatt, ahol letelepedett és Puskin nyelve, valamint a költő barátsága miatt. Egy nagyon szép esszét is szentelt neki, amelyben az orosz lélekről áradozott.

De Kis Oroszország a szívében maradt mediterrán színeivel, hangjaival, forró nyaraival. De aki a cár alatt író akart lenni, annak bizonyos kötelezettségnek meg kellett felelnie. Ezért határozta el, hogy egy kicsit „oroszabbra” dolgozza át a Tarasz Bulbát. Ez az oka annak, hogy ma mind Kijev, mind Moszkva magáénak tekinti Gogolt.

Ezt illusztrálja Putyin tavaly júliusban megjelent hírhedtté vált cikke, Oroszország és Ukrajna állítólagos történelmi egységéről, amelyben persze szó van geopolitikáról, energetikai függőségről és a nyugati határokról.  De főleg mítoszokról, hagyományokról és irodalomról. Putyin a „közös és oszthatatlan” örökség részének tekinti Gogolt, de az I.Miklós cár által száműzött költőt, Tarasz Sevcsenkót is, akinek a Maidanon kiállított portréja szimbolizálta az ukrán nemzeti egységet, büszkeséget és szabadságot.

És itt felmerül a kérdés: lehet, hogy egy-egy nagy politikai döntésben a mítoszok, a szimbólumok, az irodalmi démonok számítanak? – írja az olasz lap.