Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Ha Hitler nyerte volna a háborút…
Philip K. Dick disztópiája

man-in-the-high-castle-1.jpg

Hatvan évvel ezelőtt, 1962-ben jelent meg a hidegháború egyik legsúlyosabb évében Philip K. Dick A ember a magas kastélyban (The Man on the High Castle) című regénye, amely elképzeli, hogy az egész világ a nácik uralma alá került.

Az író nemcsak azt vizionálja, hogy Hitler győzött Európában, hanem leigázta Ázsiát, Óceániát és Afrika nagy részét is, ahol súlyos népirtásokat követtek el. A Repubblica kiemeli azt is, hogy a szövetséges Olaszországnak is csatlós szerepet szántak, ahogyan ez valószínűleg így is lett volna.

A négy területre osztott Egyesült Államoknak sikerült túltennie magát a faji konfliktusokon – a valóságban a regény megjelenése után még csak két évvel lépett életbe az első polgárjogi törvény – de fenntartották korábbi izolacionista politikájukat. Franklin D. Roosevelt merénylet áldozata lesz (igaziból is megpróbálták őt megölni), és a New Deallel nem sikerült legyőzni a nagy gazdasági válságot. Bár a történet zömmel a Csendes-óceán partjainál játszódik, Dick hosszasan ír a Harmadik Birodalom technológiai fejlődéséről. A német tudósoknak sikerül előállítaniuk a hidrogénbombát, és nekiláttak a Hold, a Vénusz és a Mars gyarmatosításának.

Csakhogy Adolf Hitler szifiliszben megbetegszik, ezért helyét Martin Bormann veszi át, őt azonban Joseph Goebbels öleti meg és ő lesz az abszolút vezér. A történetben nincs jelentős szerepe Hermann Göringnek, szemben Reinhard Heydrich-hel és Arthur Seyss-Inquarttal. A történelmi Heydrich a megszállt Csehszlovákia helytartója, a „végső megoldás” kidolgozója volt, kíméletlensége, hatalomvágya miatt még Hitler is félt tőle, születtek azóta olyan elméletek, hogy 1942-ben nem is a cseh ellenállóktól kapott lövésekbe halt bele, hanem Heinrich Himmler SS-vezetőnek Hitler parancsára hozzáküldött orvosa végzett vele. Seyss-Inquart az Anschluss után Ausztria kormányzója, majd Hollandia gauleitere lett, 120 ezer hollandiai zsidó halála szárad a lelkén. 1946-ban a nürnbergi perben háborús bűnösként halálra ítélték és kivégezték. A regényen belül van egy másik regény, amit a történet szerint a nácik betiltottak, miután ez az igazságról és a reményről szól. Ezt Dick bibliai utalásokkal és a kínai Ji-Csingből (A változások könyve) vett gondolatokkal szövi át. Ebből derül ki, hogy a nácik elvesztették a háborút, hogy az olaszok átálltak az angolszász szövetségesekhez, ugyanakkor nála a kínai polgárháború nem Mao Ce-tung, hanem Csang Kaj-sek győzelmével ér véget. De ez a szál sem végződik optimistán: Dick elképzelni, hogy egyetlen szuperhatalom marad talpon, és minden kezdődik előlről a birodalomépítéstől a rasszizmusig, vagyis mindaz, amely ellen a szövetségesek összefogtak, hogy legyőzhessék a nácizmust. A gonosz kiirthatatlan és az emberek jobban szeretik a sötétséget a fénynél – írja a 40 éve elhunyt Philip K.Dick, és sajnos e vízió máig érvényes maradt.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.07.19. 08:33:46

Ha Hitlerék nyerték volna a háborút, akkor idővel ők is konszolidálódtak volna.

Amúgy pedig a történelmet a győztesek írják - és írták Nürnbergben is. Ha tényleg az emberiségellenes bűncselekményeket torolták volna meg, akkor Sztálin elvtársat is halálra kellett volna ítélni, sokkal több embert gyilkolt le mint bármelyik ott elítélt náci. De az amcsik oldaláról is simán odaülhettek volna azok akik Pl. civilek ellen vetettek be atombombát.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2022.07.19. 11:11:07

Olyan érzésem van, mint ha a blog író nem is olvasta volna a regényt. Magyar fordításban "Ember a fellegvárban" a címe és nem, nem uralják a nácik az egész Földet, hiszen Japán is jelentős területeket szerzett. Míg a mi világunkban az Ember a fellegvárban a fikció, a regényben pont fordított a helyzet, a fikcióban a többnyire a mi valóságunkról szóló regény a kitaláció.

bordon 2022.07.19. 11:20:41

"egyetlen szuperhatalom marad talpon, és minden kezdődik előlről a birodalomépítéstől a rasszizmusig, vagyis mindaz, amely ellen a szövetségesek összefogtak, hogy legyőzhessék a nácizmust. A gonosz kiirthatatlan és az emberek jobban szeretik a sötétséget a fénynél"

Ez annyira bugyuta, sekélyes, gyermetek elképzelés, hogy az ellenség az gonosz és tudja magáról, hogy gonosz, de csakazértis gonoszkodik. Az emberek meg tudják, hogy a sötét erőket támogatják, de csakazértis tolják a gonosz szekerét. A közmondásos amerikai ostobaság mintapéldája ez. A németek is elhitték, hogy ők a saját gyerekeik jövőjéért harcolnak a bolsevizmus ellen. Meg az amerikai katona is elhitte, hogy a világ szabadságáért, liberális Disney-világrend győzelméért égeti fel a vietnami paraszt konyhóját, szúrja le bajonettel a malacát, mert ha nem teszi akkor győz a komenizmus és otthon nem lesz Coca Cola a boltban. Minden rendszer racionalizál, propagandát használ, elhiteti, hogy ők vannak a jó oldalon, a másik oldal meg gonosz, sőt, a leggonoszabb, az antikrisztus.

2001. szeptember 11. után az amerikai kormány nem úgy vezette be a jogkorlátozó, diktatórikus, lehallgatást, mindenki ellenőrzését, lecsukását lehetővé tevő törvényeket, hogy ráírta a törvényjavaslatra, hogy "a terrorizmus elleni harcra hivatkozva az amerikaiak szabadságának elvételéről szóló törvények". Hanem elnevezték Patriot Act-nek. És aki nem támogatja a hazafias törvényt, az nem is igazi amerikai.
Bush, Cheney, Powell, Blair, mind megindokolták, hogy miért is kell lerohanni Irakot, aminek semmi köze nem volt a terrortámadásokhoz.

They hate our freedom - ez volt a primitív szlogen, aminek a butaságába bele se gondolt az átlag amerikai.

Obama se úgy rendelt el illegális dróncsapásokat szerte a világban, hogy bejelentette, hogy ez illegális, gonosz, rengeteg ártatlan áldozattal jár, hanem titkolta, jogászokkal hagyatta jóvá a csapásokat, mindent lepapíroztak, meggyőzték magukat is, hogy ők a jófiúk, csak átmenetileg kell ilyen mocskos módszerekkel harcolni a gonosz terroristák ellen.

Aki pedig lerántotta a leplet a gonoszságukról, azt bebörtönözték, üldözték. Assange és a többi whistleblower.

erol 2022.07.19. 12:21:57

@bordon: És valójában miért volt szükség Irak lerohanására és az illegális dróncsapásokra? Milyen haszonnal járt Amerika számára?

padlogaz 2022.07.19. 12:43:36

@erol: Ne feltétlenül materiális haszonra gondoljunk; Amerika számára az előny inkább politikai volt:
1) belföldön - elnöki hatalom megszilárdítása, népszerűségnyerés, a lakosság frusztrációjának megoldása (az emberek válaszokat vártak, felelősöket kerestek, Bushék kielégítették ezeket az igényeket), politikai legitimáció stb.
2) külföldön - USA vezető erejének visszaállítása, erődemonstráció, elrettentés stb.

Abból induljunk ki, hogy mi lett volna, ha nem támadja meg sem Afganisztánt, sem Irakot: mind belföldön, mind külföldön gyengekezű, inkompetens, lúzer kormány képe alakul ki, amelyik tehetetlen egy terroristatámadással szemben -- ezzel nemcsak az al-Kaidát (és jövőbeli társait, lásd ISIS) biztatta volna későbbi támadásokra, hanem más országokat is, hogy ne féljenek az USA-tól (Kína?). Az sem véletlen, hogy Putyin pont - a gyengének tűnő, lásd afgán kivonulás - Biden alatt támadta meg Ukrajnát, a Bush/Cheney kettős alatt lehet, hogy jobban meggondolta volna.

Tetszik, nem tetszik, ez a nagyhatalmi reálpolitika. Szerintem legalábbis.

erol 2022.07.19. 13:08:00

@padlogaz: Tehát nem nettó gonoszságból.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.07.19. 15:24:58

@Balogh Zsolt: Nem tudtam erről a térképről, én is köszönöm.

@bordon: Jókat írsz. De azért Assange nem csak egy szabadságharcos, mert nem egyszerűen lerántotta a leplet, hanem a nemzetbiztonságot érintő adatokat is közzétett. Az államnak, ezt be kell látnunk, foglalkoznia kell piszkos ügyekkel is. A túlzott liberalizmus meggyengíti az államot, és az erős, stabil állam majdnem mindenkinek az érdeke.

@erol: Nem, valójában elég kevés dolog történik nettó gonoszságból. Ahogy @bordon: is írja, a gonosz a saját érdekének tartja azt, amit mások gonoszságnak látnak. A náci vezetők zsidógyűlöletének is megvoltak az okai, érdekek húzódtak mögötte, nem volt puszta passzió. A gonoszság olyan dolgokban figyelhető meg, hogy például a zsidók holttestét elégették, ami a zsidók vallása szerint a halottak meggyalázása. Magát a népirtást megmagyarázták maguknak és a csatlósaiknak.

bordon 2022.07.19. 17:29:26

@Androsz: Szerintem a nácik egyszerűen meg akartak szabadulni a holttestektől. A kereszténység is hisz a holtak feltámadásában és tiltja a hamvasztást. Hogy mennyien veszik komolyan ma, az más kérdés.

A NATO katonák lehugyozták a legyilkolt afgánok holttesteit, az inkább objektív gonoszság, hisz teljesen ellentétes a saját katonai szabályzaikkal is, tudják, hogy emiatt a saját hatóságaik is eljárást indíthatnak ellenük. Persze a végén semmi bántódásuk nem esett, tehát alapvetően a liberált nyugat is gonosz.

bordon 2022.07.19. 17:32:04

@Androsz: ja, Assange és más whistelblowerek nyilván államtitkot sértenek, hisz mindent államtitokká nyilvánítanak a diktatórikus kormányok, ezért kellene független bíróságnak megállapítani, hogy a bűneik leplezésére nem használhatják a titkosítást az állam képviselői.

CSOKKI MÁLNA 2022.07.20. 12:57:22

Ugyanúgy megszelídült volna, mint a cucilizmus. Egy idő után beindulnak a belső erjedési folyamatok..Persze a külvilág is más lett volna. Az USA izolálódik, vagy Dél-Amerikát boldogítja..

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása