Színek és foltok

Göbölyös N. László blogmagazinja

2019. aug 17.

Posztumusz diploma Einstein feleségének

írta: Göbölyös N. László
Posztumusz diploma Einstein feleségének

  albert-and-mileva.jpg

A 20. század elején a nők csak álmodhattak arról, hogy fizikusok lesznek. Ez a tudományág a férfiak privilégiuma volt. Marie Curie a ritka kivételnek számított, de ő is férje mellett kezdte pályáját. Mint ahogy Mileva Maric sorsa is összefonódott Albert Einsteinével.

Mileva Maric a zürichi műszaki egyetemen tanult, ott ismerkedett meg 1896-ban Einsteinnel. Együtt tanultak, együtt tették le az első vizsgálat, ott szerettek egymásba.  Összeházasodtak, Mileva két gyermeket szült, majd be akarta fejezni az egyetem utolsó évét, hogy diplomázhasson. Kérését azonban elutasították, egyes tanárok ugyanis elképzelhetetlennek tartották, hogy egy nő, egy kétgyermekes anya, aki ráadásul Einstein felesége. A leendő zsenit a régi vágású ...

Tovább Szólj hozzá

tudomány fizika Albert Einstein Mileva Maric

2019. aug 16.

A Pink Floyd-borítók szabad alkotója: Aubrey Powell

írta: Göbölyös N. László
A Pink Floyd-borítók szabad alkotója: Aubrey Powell

71m0ofuwyxl_sl1300.jpg

Rómában, a Parco della Musica auditóriumában mutatták be a Pink Floyd egyik alapművét, az Atom Heart Mothert a Pink Floyd legend tribute-zenekar előadásában, akiket kórus és nagyzenekar kísért.

Az 1970-ben megjelent lemezt nemcsak a kortárs törekvések és a rock egyedülálló ötvözete tette híressé, hanem borítója is, az előtérben látható Lullubelle tehénnel.

A borítót Aubrey Powell és Storm Thorgerson alkotta Hipgnosis stúdió készítette. Ez a páros és sokat tett azért, hogy a rock lemezborítók külön képzőművészeti műfajjá váljanak. Mivel sokáig dolgoztak együtt a Pink Floyddal, különleges alkotásaikból állították össze a Pink Floyd Exhibition: Their Mortal Remains című vándorkiállítást, amely jelenleg szeptember ...

Tovább Szólj hozzá

rock képzőművészet Anglia Zene Hipgnosis

2019. aug 15.

Jodie Foster, a nörsz

írta: Göbölyös N. László
Jodie Foster, a nörsz

jodie-foster.jpg

A film címe: Hotel Artemis. Rendezője Drew Pearce, aki korábban főleg akciófilmekhez írt  forgatókönyveket.  A cselekmény Los Angeles-ben játszódik 2028-ban egy éjszaka, amikor a tiszta vízért tüntetők összeütköznek a rendőrséggel, miközben megjelenik egy halálfejes, álarcos bankrabló, akivel a rendőrség tűzharcba keveredik. A közelben lévő hajdani 13 emeletes hotel az egyetlen menedékhely. Most kórházként működik, és ennek egyik ápolónőjét alakítja Jodie Foster.

„Los Angeles-ben születtem és itt éltem egész életemben – mondja a színésznő – Ez a film olyan, mint egy szerelmeslevél a városomnak. A jövőben játszódik, de tele van az 1920-as évek atmoszférájával, a struktúrája, a stílusa, az art deco hotel. ...

Tovább Szólj hozzá

mozi USA Jodie Foster

2019. aug 14.

Klimatikus nyugtalanság-szindróma

írta: Göbölyös N. László
Klimatikus nyugtalanság-szindróma

canada-link-climate-change-to-depression-anxiety-coprygith-the-stock-studio-696x392.jpg

A globális felmelegedés hatása és a döntéshozók tétlenkedése világszerte aggodalmat kelt.

Július 29-től vörös jelzés van érvényben a Földön. Ugyanis ezen a napon kimerítettük az egész évre kiszabott megújuló forrásainkat, pedig hátra még 5 hónap – emlékeztet https://www.huffingtonpost.fr/entry/angoisse-climatique-souffrez-vous-de-solastalgie_fr_5d3eb1c0e4b0db8affaaea4c

„Több halat fogtunk ki, több fát döntöttünk ki, több földet műveltünk, mint amennyit a természet egy év alatt nyújthat nekünk. Ami az üvegház hatású gázokat illeti, több volt, mint amennyit az erdők és az óceánok be tudnak fogadni” – foglalta össze a helyzetet ...

Tovább Szólj hozzá

globális felmelegedés klímaváltozás USA Európa Kanada

2019. aug 13.

Exhumálják John Dillinger holltestét, hogy fény derüljön halála rejtélyére

írta: Göbölyös N. László
Exhumálják John Dillinger holltestét, hogy fény derüljön halála rejtélyére

skynews-dillinger-chicago_4732102.png

Unokaöccse kérésére kihantolják az 1930-as évek leghíresebb amerikai bűnözőjének, John Dillingernek a maradványait, amelyek egyes elméletek szerint lehet, hogy nincsenek a Crown Hill-i temetőben, vagy nem is ölte meg a J.Edgar Hoover vezette FBI, amely  az első számú közellenségnek nevezte.

Dillinger, aki a nagy válság idején végigrabolta az amerikai bankokat, 85 éve fekszik Indianapolis történelmi temetőjében. A Huffington Post szerint a család éppen a halála körüli feltételezések miatt kéri a kihantolást, de további magyarázatot nem fűztek hozzá.

Az exhumálás nem lesz könnyű, mivel Dillinger apja néhány nappal a temetés után négy cement és vaslappal fededte be a sírt. A félelem fő oka az volt, hogy valaki elrabolhatja ...

Tovább Szólj hozzá

bűnügy USA gengsztervilág John Dillinger

2019. aug 12.

A rossz természet nem kifizetődő

írta: Göbölyös N. László
A rossz természet nem kifizetődő

how_to_correct_your_child_s_bad_manners_s.png

Nincs az egész jövőnk megírva a génjeinkben, de már az óvodában is vannak jelek arra, hogy milyen élet vár ránk – írja a La Repubblica.

Amerikai, francia és kanadai kutatók azokat az adatokat használták fel, amelyeket a Québec Longitudinal Study of Kindergarten Children regisztrált 1985 és 2015 között 1980-81-ben született kanadai gyerekről. Az adatok magukba foglalják a résztvevők 33-35 éveskorukra elért évi jövedeleméről tett nyilatkozatukat és az óvónők 5-6 éves kori magatartásbeli értékelését.

A kutatók összevetették az adatoknak ezt a két fajtáját, különösen tekintettel 5 figyelmetlenségre: a dekoncentráltságra, a szórakozottságra, az állandó mozgásra, a verekedésre való hajlamra, a nyugtalanságra. Figyelembe ...

Tovább Szólj hozzá

viselkedés társadalom pénz életmód

2019. aug 07.

A rejtélyek nyomában

írta: Göbölyös N. László
A rejtélyek nyomában

nessie.jpg

A kíváncsiság a megoldatlan rejtélyek iránt olyan mértékben növekszik, hogy már a közösségi honlapok is meglovagolják.

A Facebookon indult el a Storm Area 51, amelyre alig egy hónap alatt 1,9 millióan jelentkeztek. Az ufológiai és a katonai titkok iránt érdeklődők a program szerint szeptember 20-án találkoztak volna a nevadai sivatagban a földönkívüliek felkutatására. A kezdeményezés mögött egy magát vallási szervezetnek nevező csoport, a Shotposting áll, amelynek 87 ezer tagja van és egyetlen krédója a természetfelettiség. A post elindítója azóta feladta magát, mert félt, hogy az FBI is rászáll, miután a körzet az amerikai légierő egyik legszigorúbban őrzött bázisát rejti és azt állította, hogy viccnek szánta az ...

Tovább Szólj hozzá

rejtély közösségi média Loch-Ness-i szörny

2019. aug 06.

A „bogárhátú” filmkarrierje

írta: Göbölyös N. László
A „bogárhátú” filmkarrierje

herbie-car-vw-beetle-copy-1600x1066.jpg

Miután a Volkswagen bejelentette, hogy beszünteti a legendás „bogárhátú” gyártását, a La Repubblica érdemesnek tartotta felidézni filmes pályafutását.

A kis autó a filmekben volt bolondos, tragikus, komikus és mesebeli. Volt régészeti lelet Woody Allennél a Hétalvóban, vezette olyan ikonikus személyiség, mint DyLan Dog és Elvis Presley. A rock and roll királya a valóságban is rajongott érte, akárcsak – ki hinné? – Jack Nicholson.

A „bogárhátú” első filmje 1968-ban jelent meg. Ő volt Herbie, a „kicsi kocsi”, aki egészen 2005-ig szórakoztatta a közönséget. Herbie gondolkodó, néha kiszámíthatatlan gép volt. A modell hivatalosan egy 1963-as Beetle Sunroof Sedan volt, később több módosított változatát használták. ...

Tovább Szólj hozzá

mozi autó USA Németország Herbie

2019. aug 05.

A nyárfák szeretik a műanyagot

írta: Göbölyös N. László
A nyárfák szeretik a műanyagot

facade-maison-2-etages-mont-st-hilaire-1024-7070341.jpg

A nyárfák lehetnek a műanyag-hulladéktömegek elleni egyik megoldás. E sudár fák gyökerei ugyanis képesek feldolgozni és elraktározni a műanyag legszennyezőbb alkotórészét, a flatátokat.

A pisai Sant’Anna főiskola élettudományi intézetének kutatói írtak erről az Environmental Science and Pollution Research című szakfolyóiratban.

A tanulmány ismerteti annak a mechanizmusnak az alapvető működését, amellyel a mérgező anyagok lebomlanak a növényi szövetekben.

A flatátok mikroszennyezők, amelyek károsak az ökorendszer  működésére és az emberi egészségre. Ahhoz a vegyi csoporthoz tartoznak, amelyet a műanyag, különösen a PVC-gyantához használnak, hogy javítsák annak rugalmasságát. Megtalálható az illatszerekben, a ...

Tovább Szólj hozzá

környezetvédelem műanyag nyárfák

2019. aug 03.

Emanuela Orlandi él?

írta: Göbölyös N. László
Emanuela Orlandi él?

Újra hallat magáról Mehmet Ali Agca, II.János Pál pápa merénylője. A török terrorista, akinek a pápa megkegyelmezett, és akiről a mai napig nem lehet biztosan tudni, hogy magányos, fanatikus merénylő, egy szélesebb összeesküvés egyik fogaskereke, vagy csak egy narcisztikus notórius hazudozó, most levélben fordult a nemzetközi sajtóhoz az 1983 június 22-én Vatikánvárosban nyomtalanul eltűnt 15 éves Emanuela Orlandi ügyében.

„Emanuela Orlandi él, 36 éve jól van. Soha nem rabolták el a szó klasszikus értelmében. Egy nemzetközi összeesküvés áldozata lett vallási-politikai okokból, ami kapcsolódik Fatima harmadik titkához. Megszervezéséért a Vatikán nem felelős, viszont a CIA-nek nyilvánosságra kellene hoznia titkos ...

Tovább Szólj hozzá

bűnügy Olaszország Mehmet Ali Agca Emanuela Orlandi

2019. aug 02.

Hogyan képzeljük el a jövőt 100 évvel a Holdraszállás után?

írta: Göbölyös N. László
Hogyan képzeljük el a jövőt 100 évvel a Holdraszállás után?

full-moon3.jpg

Neil Armstrong és Buzz Aldrin Holdra lépésének 50. évfordulóján a francia Huffington Post sci-fi írókat kérte, írják le, hogyan látják a világot 50 év múlva.

Siléne Edgar:

Egy évszázad telt el, amióta Armstrong a Holdra lépett és csaknem 50 év működik az Artemis űrállomás, ahol a Szeleniták, ahogy a magukat nevezik, néhány ezer ember a Holdon él családdal, kutyával, macskával és nagy reményekkel érkeztek. Sokba került nekik, de megvoltak a lehetőségeik, nem úgy, mint a fö9ldieknek, 99%-uknak, akik élnek, ahogy tudnak, a szürke, túlhevült Földön, amelyet ők messziről figyelnek.  A Hold lakói jobban szeretik ezt a gravitáció nélküli világot, ahonnan el lehet utazni a Marsra. Úgy tudják, hogy a földiek még messzebbre ...

Tovább Szólj hozzá

sci-fi holdraszállás évforduló Franciaország