John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke kijelentette, hogy ha a volt First Lady-t megválasztják, megszűnteti azoknak a kormánydokumentumoknak a titkosítását, amelyek még zár alatt vannak. Ez vonatkozik a földönkívüliekre, az UFÓ-kra, a rejtélyes nevadai „51-es zónára”, amelyek az amerikaiak millióit érdeklik.
Maga a demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton is tett ilyen kijelentést, állítólag éppen kampányfőnöke biztatására, és többször beszélt erről a különböző tv-csatornákon, köztük a CNN-en, ahol azt mondta, hogy az amerikai kormány komolyabban vehetné a nép jogos kérdéseit az UFO-kkal kapcsolatban.
Podestának, aki korábban Bill Clinton elnök kabinetfőnöke és Barack Obama tanácsadója volt, vesszőparipája az UFO-akták titkosításának feloldása. Annyira, hogy bevallotta, az Obama-kormányzatban végzett munkája nagy kudarcának tartja, hogy nem sikerült ezt elérnie.
Amikor a földönkívüliek létezéséről kérdezték, így válaszolt: „Az embereknek kell majd ezt eldönteniük, az akták megismerése után. Az amerikai nép képes szembenézni az igazsággal.”
Az UFO-ügyek, mindenekelőtt az 1947 júliusában az Új-Mexikó állambeli Roswell-ben történt „incidens”, a mai napig ott vannak az amerikaiak kedvenc összeesküvés-elméletei között. Elterjedtek olyan hírek, hogy 1954 nyarán Dwight D. Eisenhower elnök azért szakította meg váratlanul szabadságát, hogy találkozzon földönkívüliekkel, de létezik olyan „contheo” is, amely szerint John F. Kennedy-nek azért kellett meghalnia 1963. november 22-én, mert túl sokat tudott az UFO-król. Jimmy Carter elnök állította, hogy még fiatal korábban látott UFO-t. (Csak emlékeztetőül: 1977-ben, Roswell 30. évfordulóján készült el Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmje, a 35.-en pedig az E.T….).Ronald Reagan egyenesen megszállottja volt a témának és egyfajta rögeszméje volt egy földönkívüli invázió, amely ellen a világnak össze kell fognia, de sem ők, sem pedig utódaik nem vették maguknak a bátorságot, hogy feloldják a szigorúan titkos adatokat. 1995-ben a New York Daily News arról adott hír, hogy a multimilliárdos Laurence Rockefeller személyesen győzködte Bill Clintont, hogy vessen véget a titkolózásnak – hiába.
Ha Hillary valóban befut, beiktatásának évében, 2017-ben lesz Roswell 70. évfordulója. Remek alkalom lenne a nagy beismerésre. De félő, hogy az UFO-ügy ezúttal is, mint már annyiszor, megint csak üres kampányfogás lesz.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.