125 évvel ezelőtt nyílt meg az a belépő pont az Egyesült Államokban, amely évtizedeken át összenőtt az elsősorban Európából érkező emigrációval. 1892. január 1-től vált Ellis Island a bevándorlók kapuja a New York-i öbölben.
A legnagyobb hullám 1905 és 1910 között érkezett. Naponta 10 ezren próbáltak bejutni az Államokba. Egész családok menekültek a nyomor, az üldöztetés elől. Olaszok, írek, oroszok, zsidók, de svédek, görögök, örmények és természetesen nem kevés magyar vetette minden reményét az Újvilágba. Mintegy 80 százalékuk kapott szabad utat, és 20%-ra várt megfelelő papírok hiányában kiutasítás.
A 19. század utolsó évtizedében, amikor a New York felé áramló emigráns hullám miatt a hatóságoknak új struktúrákat kellett keresniük a manhattani helyett, a választás Ellis Island-re esett, amely elhagyottan állt a polgárháború óta. Az Immigration Station felszerelésére 75 ezer dollárt költöttek.
Az első 700 emigránst 1892. januárjában fogadta az állomás. Fennmaradt az első itt beengedett bevándorló neve is: a 17 éves Annie Moore volt, aki az írországi Corkból érkezett. Számuk az év végére 450 ezerre nőtt. A csúcsot 1907-ben érték el, több mint egymillió bevándorlóval.
A fogadó állomást ki kellett bővíteni és kineveztek egy emigrációs biztost az Ellis Island-i személyzet irányítására a virágzó korrupció megfékezésére.
Az első világháború alatt a szigeten tartották fogva a „potenciális ellenségeket”, a kémkedéssel gyanúsított külföldieket.
Ellis Island jelentősége három évvel a háború után kezdett hanyatlani a Warren G. Harding elnöksége alatt életbe lépő bevándorlási kvótatörvény következményeként, amelyet 1924-ben követett a National Origins Act, amely részletezte az egyes országok számára engedélyezett bevándorlási kvótákat.
A sziget a II. világháború idején hadikórházként működött. 1950-től, végleges bezárásáig, 1954 novemberéig, részben az amerikai Parti Őrségnek engedték át, részben itt tartották fogva és innen toloncolták ki a hidegháború alatt a felforgató tevékenységgel és a kommunistákkal való kapcsolattal gyanúsított külföldieket.
Az évtizedek során számos híresség lépte át Amerika kapuját, köztük Hollywood első számú Drakulája, Lugosi Béla, és a filmvilág olyan további sztárjai, mint az olimpiai bajnok úszóból lett Tarzan Johnny Weissmüller, a romániai születésű Edward G. Robinson, a bécsi Erich von Stroheim, az olasz Rudolph Valentino és honfitársa, a nagy rendező Frank Capra vagy az első hangosfilm, A jazz-énekes főszereplője, az Oroszországból érkezett Al Jolson. A zenének olyan óriásai váltak itt amerikaivá, mint a zongoraművész Vladimir Horowitz és Arthur Rubinstein vagy a zeneszerző Irving Berlin, a Lemberrgből elszármazó Wilhelm Reich, a „szexuális forradalom” atyja, és itt fogadták be 1938-ban a Trapp családi kórus tagjait, akiknek története jól ismert a Zene hangja című musicalből. Azért akadtak olyanok is, akiknek beengedésével később nem büszkélkedhettek az amerikai hatóságok: itt lépte át annak idején az Államok határát, Joe Bonanno, Joe Adonis és Lucky Luciano, az amerikai-olasz Cosa Nostra hírhedt alakjai.
Ellis Island 1965 óta Nemzeti Emlékhely. Ma itt működik az amerikai emigráció múzeuma.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
