Írolvasgondol

A Lyon-i pályaudvar. Herbin és Josiane a Kék Vonat mellett mennek, keresik a fülkéjüket. Nem messze tőlük Murére már megtalálta az övét. Egy steward fogadja Herbint és kinyit számukra két fülkét. Josiane habozik.

-Döntsön már – mormog Herbin – Különben teljesen egyformák.

Josiane választ, és amíg elrendezi csomagjait, Herbin félrevonja a stewardot és egy bankjegyet nyom a kezébe.

-Ne vesse meg azonnal az ágyat, még dolgozni akarok, majd hívom, amikor le akarok feküdni – mondja neki.

Aztán ő is elrendezi a dolgait, előveszi a köntösét, a papucsát, a dossziékat és a termoszt. Josiane bemegy hozzá, segít egy kicsit rendet rakni. A hangosbeszélő bejelenti a vonat indulását.

-Örül? – kérdezi Herbin a feleségétől.

Az asszony nem felel, figyelmesen nézi a férjét.

-Valami baj van, kicsim?

Felemeli az asszony állát, mosolyog.

-No, miért vág ilyen képet? Mert azt mondtam, hogy nem vacsorázom?...Nem vagyok éhes és még annyi dolgom van…

-Én se vagyok éhes…-feleli Josiane – De ihatnánk egy Cinzanót.

-Akkor menjünk gyorsan.

Egy folyosón egy utas áll, utat enged nekik. Herbin, aki mindig siet, elől megy.

Josiane odasúgja menet közben az utasnak:

-Megtettem.

A bárban kevesen vannak. Isznak. Herbin a felesége mellé könyököl.

-Micsoda életet kell élnie mellettem, szegény Josiane-om! – mondja.

Josiane csodálkozik. Szokatlan hang ez a férjétől. De ma este kevésbé feszült és csaknem kedves, mintha észrevenné, hogy a felesége is létezik. Igyekszik kedves lenni, de most az asszony az, aki távolságtartó és hideg marad. Herbin hirtelen ránéz az órájára és visszaváltozik azzá, akiknek „soha nincs egy perce”. Pénzt dob a pincérnek. A kikapcsolódásnak vége.

A folyosón még mindig ott áll a magányos utas. Josiane után suttogja:

-Nem felejted el?

-Nem – feleli az asszony.

Majd követi Herbint és bemegy utána a fülkéjébe.

-Valaki járt itt! – kiáltja szinte azonnal. És minthogy Herbin megvonja a vállát, mintha pánik törne ki rajta. Rémülten állítja, hogy hozzányúltak a dossziékhoz, hogy a bőrönd nem ott van, ahová tették. Herbin nem vesz észre semmi rendellenest és hiába mondja, hogy mindennek semmi jelentősége, nem tudja meggátolni a feleségét abban, hogy ne szóljon a stewardnak. Ez utóbbi azt állítja, hogy nem járt a fülkében. Akkor talán egy utas? Nem hinné, csaknem egész idő alatt a folyosón tartózkodott.

Josiane tovább erősködik. Ez a kis komédia a tervük része. A stewardnak majd emlékeznie kell erre a kis incidensre.

Később, amikor majd megtalálják Herbin holttestét, valakinek tanúskodnia kell, hogy valaki, valószínűleg a gyilkos járt bent a fülkében és ő tette a mérget a kávéba.

Herbinnek elege lett a dologból. Elküldi a stewardot, de nem engedi el azonnal Josiane-t. Viccelődni próbál. De tulajdonképpen meghatotta, hogy a felesége így törődik vele.

-Sajnálom, kedves barátném, hogy ennyi gondot okozok magának. Néha azt képzelem, hogy az egész világ utál. És amikor rájövök, hogy…Rendben. Mondjuk, meg akarom köszönni, Josiane…És most menjen gyorsan pihenni. Jóéjt!

És becsukja a fülke ajtaját az asszony mögött.

De Josiane nem fekszik le. A vagon végébe megy. Murére elébe siet.

-Nos? – kérdezi.

-Rendben van. Minden a terv szerint ment.

Zavartan hallgatnak egy ideig.

-Biztosítanak arról, hogy nem fog szenvedni – szólal meg újra Murére.

Még nem tudják, hogy ellenségekké válnak, de érzik, hogy most el kell válniuk és hosszú időre lesz szükség ahhoz, hogy felejtsenek. Murére ráteszi a kezét Josiane vállára.

-Bátorság! – súgja.

Az asszony visszamegy a fülkéjébe. Zavart. Szomjas. Előveszi fogmosó poharát, inni akar, de elborzad a mozdulattól és leteszi a poharat. Megnézi magát a tükörben, rágyújt egy cigarettára és újra kimegy a folyosóra.

Herbin a folyosón van. Ő is cigarettázik. A semmibe mered. Josiane mellétámaszkodik. Az üvegben látja a nyitva hagyott ajtón keresztül férje fülkéjét, az ülés sarkában a termoszt.

Egy idő után Herbin halkan beszélni kezd. Nem is annyira a feleségéhez, inkább saját magához.

-Az a revolvergolyó nem talált el…de…hülyeség, amit most mondok…bizonyos értelemben mégis megsebesített. Az adott pillanatban az ember nem érez fájdalmat, aztán kezd csak el szédülni…aztán észreveszi, hogy vérzik…Nyolc nap óta megváltoztam.

Josiane hallgat.

-Igaz. Nem vagyok már ugyanaz az ember. Kétségeim támadnak. Sajnálom, hogy megtörténtek bizonyos dolgok. Én, Herbin! Először történik velem ilyesmi.

És Herbin zavartan, sok habozással megpróbál mérleget készíteni az életéről. Keresi az igazságot és szenved attól, hogy olyan csúfnak látja. Az első házassága, például, csőd volt. A lánya is csőd. Túltengő újságírói aktivitása is egy sor kudarcot takart. Josiane? Lehet, hogy ő az utolsó, a legszörnyűbb kudarca. Igen, kudarc. Nem kell udvariasságból az ellenkezőjét állítani. Csak pénzt tudott adni, más semmit. És miután szóba került a pénz, elmondja, hogy vagyonát két részre osztotta. Az egyik része a lányáé, a másik, a nagyobbik, a feleségéé. Elkészítette a végrendeletét, mint egy öregember.

Igen, ez nevetséges, ugyanakkor megkönnyebbült tőle. Nehogy Josiane sértésnek vegye. Elvégre neki is joga van, ugyanúgy, mint másnak, szeretni a feleségét, ha nincs is ideje ezt megmondani neki…

És bent a fülkében a termosz gúnyosan csillog…

Herbin boldog, hogy végre elmondhatta, ami a szívét nyomta. Az előttük álló két hét, mindkettejük jó szándékával, két hét örömöt jelenthet, mint akkor, amikor először indultak el együtt ezen a vonaton…

-Jó éjszakát, kis Josiane-om. Be kell fejeznem a munkámat. Micsoda szószátyár vagyok én ma!

Herbin megsimogatja felesége arcát,  aztán bemegy a fülkéjébe, amelynek bezárja az ajtaját.

Josiane egyedül marad. Kétségbeesett. Miért is hallgatott Murére-re? Michelnek nem szabad meghalnia, hisz szereti. És a következmények is iszonyúak lennének…most már őt is gyanúsíthatnák, hisz örököl a férje után.

Már éppen be akar menni a fülkébe a férje után, amikor a folyosón megjelenik egy nő. Meglátja Josiane-t és odarohan hozzá:

-Josiane! Hogy van, drágám? Jaj, úgy örülök, hogy találkoztunk! Az ölében lévő kutya ugat, a gazdája beszél, beszél, nevet. Josiane hiába próbálja félbeszakítani. Akkora a lárma, hogy Herbin kinéz.

A nő rávetődik:

-Michel! Kedves Michel! – és már a férfinak áradozik.

Josiane kihasználja a lehetőséget és bemegy a fülkébe. Már-már sikerül felkapnia a termoszt, amikor Herbin visszajön. Josiane szédelegve megy vissza a folyosóra. Sápadtsága feltűnik a nőnek.

-Nem érzi jó magát?

-A fáradtság…lefekszem…bocsásson meg.

De egy perc múlva újra megjelenik. Mindenáron vissza akarja szerezni a termoszt. Bekopogtat a férjéhez és bemegy. Herbin dolgozik. Josiane elnézést kér, a könyvét valószínűleg véletlenül a férje bőröndjébe tette. Herbin mormog, fel sem néz. Josiane kinyitja a bőröndjét, kiveszi a könyvet, aztán megragadja a termoszt és kimenekül a fülkéből.

Sikerült. Bemegy a saját fülkéjébe. Most már csak ki kell öntenie a kávét és senki nem tudja meg soha…Sajnos nyílik az ajtó és Herbin jön be mosolyogva.

-Egy pillanat – mondja -a könyv rendben van, de a kávé nem. Magának nincs rá szüksége, nekem viszont egy félórán belül okvetlenül innom kell..Álmodjon szépeket!

Visszaveszi a termoszt, megcsókolja Josiane-t és kimegy. Josiane zokog és futva keresi fel szeretőjét. Mindent elmond neki. Különösen a végrendeletet hangsúlyozza ki. Ha valami történik Herbin-nel, azonnal rá gyanakszanak és aztán  eljutnak Murére-hez is.

És akkor elvesztek. A férfi mintha nem értené.

-Odaadod a pénzt valami jótékonysági célra – mondja – az jól hat. Senki sem vádolhat, hogy érdekből…és hogy jutnának el hozzám, ha te nem nevezel meg?

A csalódás szörnyű érzése kezdi hatalmába keríteni az asszonyt.

-Meg kellett volna mondanod, hogy még mindig szereted a férjedet – háborodik fel Murére.

Csúnyán összevesznek. Végül Murére kifakad:

-Egy mód van arra, hogy Herbin megússza, majd oda hozzá és mondj el neki mindent. És természetesen kenj rám mindent. De vigyázz, meg tudom védeni magamat. Nálam vannak a leveleid. Addig is, nem tudom, miért folytatnám ezt az utat, leszállok a következő állomáson…

Josiane nézi a férfit, akit szeretett és akit a félelem lealjasított. Menjen csak el. Tűnjön el az életéből. Nincs szüksége rá. Nem fogja vádolni.

Újra erőt vesz rajta a pánik, kirohan a folyosóra. Ugyanebben a pillanatban a vonat hirtelen fékezéssel megáll. Josiane a férje fülkéje felé szalad. Utasok jönnek ki a folyosóra, és kérdezik, mi történt.

Herbin fülkéje előtt sokan állnak.

-A felesége – mondja valaki, amikor meglátja.

-Revolverrel gyilkolták meg – mondja az izgatott steward – A kalauz elfogta a gyilkost. Állítólag ugyanaz az alak, aki egyszer már rálőtt.

Josiane nem hallja. Ártatlan, de mindent elvesztett. Már csak egy gondolata van: elvenni a termoszt, és inni, inni…Már nyújtja érte a kezét, de a steward félretolja.

-Nem szabad semmihez sem hozzányúlni, asszonyom, ez a szabály.