Írolvasgondol

Adam egy kutya vonítását hallotta. Majd 15 másodperccel később közeledő repülőgép zúgását. A motorzaj erősödött és elérte a maximumot, amikor a gép áthaladt pontosan a ház felett.

A mennyezetről alácsüngő meztelen villanykörte fényénél az órájára nézett. A mutatók hajnali fél 3-at jeleztek.

Adam felült a tábori ágyon és tekintetével újra átvizsgálta a szobát. 3,5x4 méter. Ablakok nincsenek rajta. Betonkocka erős tölgyfaajtóval.

Újra a kutyát hallotta. Nem lehetett messze.

Mennyi ideje lehetne itt? Neki úgy tűnt, több napja. A valóságban azonban csupán nyolc órája.

A rémálom előző este kezdődött. Vajon mikor fejeződik be? Két férfi bukkant elő a sötétségből, amikor Adam, miután letette a kocsiját a garázsban, elindult a házhoz vezető hosszú ösvényen. Arcukat eltakarták és pisztoly volt náluk.

Adam természetesen meglepődött, de nem ijedt meg igazán. Feje fölé emelte mindkét kezét.

-Vegyék el a pénzemet, de a tárcámat adják vissza.

Ezt azért mondta, mert eszébe jutott, hogy mennyi kellemetlensége lenne, míg új személyazonossági iratokat, jogosítványt és hitelkártyákat tudna beszerezni, ha elvinnék a tárcáját. De a két férfit nem érdekelte sem a pénz, sem a tárca.

A nagyobbik kézmozdulattal utasította Adamot, hogy induljon előre.

Kimentek a kapun és megálltak egy fekete autó mellett, amely az út másik oldalán várakozott. A két férfi bekötötte Adam szemét, összekötözte a kezét és lefektették a padlóra a kocsi hátuljában. Kezdetben Adam megpróbált tájékozódni. De annyiszor fordultak jobbra és balra, hogy végül, teljesen megzavarodva feladta.

Körülbelül egy órai kocsikázás után megálltak. Adamot kiszedték a kocsiból. Aztán végigvezették – még mindig bekötött szemmel – egy keskeny úton. Hallotta, hogy kinyílik az ajtó, aztán egy lépcsőn kellett lebotorkálnia, mielőtt abba a helyiségbe került, ahol most van.

Amikor leszedték a kötelet a kezéről, és a kendőt is leoldották a szeméről, alig látott. A fény elvakította. Aztán látta, hogy egy csupasz szobában van. Az összes bútorzat egy tábori ágyból, egy székből és egy asztalból áll. Az asztalon papír és toll hevert.

A nagyobbik szólalt meg:

-Üljön le. Írnia kell a feleségének, 200 ezer dollárt követelünk.

-Adam megdöbbenve nézett a két, álarcot viselő emberre.

-200 ezer dollárt?

Lehet, hogy mosolyogtak az álarcuk mögött.

-Éppen annyit. Érti már, hogy miért raboltuk el?

Adam nagyot nyelt.

-A feleségem a múlt héten elutazott Európába az édesanyjával.

Az emberrablók egymásra néztek. Vajon a bizonytalanság jele volt ez náluk? A nagyobbik rászegezte pisztolyát Adamre.

-A 200 ezer dollárt akarjuk. Az nem érdekel bennünket, hogy hogyan szedi össze a pénzt, vagy kit bíz meg ezzel. Mi a pénzt akarjuk.

Adam leült az asztalhoz.

-Harold Bannister…ő az ügyvédem, ő foglalkozik az üzleti ügyeimmel már régóta.

És Adam megírta a levelet:

„Kedves Harold, megbízom azzal, hogy szedjen össze 200 ezer dollárt készpénzben. 50 dollárosnál nagyobb bankjegyek ne legyenek benne. Később megkapja az utasításokat arra vonatkozóan, hogy a váltságdíjat mikor és hogyan adja át.

A rendőrséget ne értesítse, mert akkor élve nem lát viszont.

Adam Carlson”

A magasabbik elolvasta a szöveget és helyeslően hümmögött. Aztán cinkosával együtt kiment a szobából. Adam hallotta, hogy kulcsra zárják az ajtót.

Most újra az ágyon feküdt. Becsukta a szemét.

Vajon elrablói megölik, miután megkapták a pénzt? Ha ez lenne a szándékuk, talán nem takarták volna el az arcukat. Adam belekapaszkodott ebbe a reményteljes körülménybe.

Amíg az álarcot magukon tartják, amíg maximálisan vigyáznak arra, hogy fel ne ismerhesse őket, élete nincs veszélyben.

Adamot hirtelen felébresztette a zár nyikorgása. Megnézte az óráját. 8.25 volt. Végül mégis sikert, úgy látszik, elaludnia. Dobogó szívvel nézett az ajtó felé.

A nagydarab férfi jött be. Egyedül volt. Egy tálcát hozott. Az álarc még mindig rajta volt.

-Itt a reggeli – mondta.

Megvárta, míg Adam megeszi, aztán elővette a kendőt a zsebéből.

-Most telefonálni fog a titkárnőjének és bejelenti neki, hogy legalább egy hétig nem megy be dolgozni. Mondja azt neki, hogy elutazik.

Kivezette Adamot a szobából és a folyosón – legalább is Adam annak gondolta – a kezébe nyomott egy telefonkagylót.

-Mi az irodájának a telefonszáma? – kérdezte.

Adam megmondta. Majd hallotta, hogy a férfi tárcsáz. Madge, a titkárnője válaszolt a hívásra.

-Madge – mondta neki határozottra erőltetett hangon – Távol leszek körülbelül egy hétig. Elutazom. Egy kicsit ki kell kapcsolódnom.

-Rendben van, Uram- válaszolta Madge fegyelmezetten – Hol érhetem el szükség esetén?

-Nem akarom, hogy zavarjanak. Várja meg, amíg visszajövök. És mondja le az összes randevúmat.

A nagydarab férfi kivette a kezéből a telefont.

-Van még más is, akit értesítenie kell? Nem szabad, hogy bárki is nyugtalankodjon a távolléte miatt és értesítse a rendőrséget. Ezt a maga érdekében mondom.

Adam gondolkodott pár pillanatig, mielőtt válaszolt volna.

-A házvezetőnőm.

Megadta lakásának számát a férfinak, aki újra a kezébe adta a kagylót.

-Reganné?

-Igen. Ön az, Carlson úr?

-Igen.

-Hol van. Már aggódtam Ön miatt. Ma reggel, hogy nem jött le reggelizni, megkértem James-t, hogy keresse meg Önt. De nem járt sikerrel. Azt mondta, hogy tegnap este Ön biztosan hazajött, mert az összes kocsi bent van a garázsban.

-Valóban hazamentem – mondta Adam nehéz szívvel – de reggel nagyon korán elmentem otthonról. Egy barátom eljött értem kocsival. – Nagy lélegzetet vett – Regenné, egy hétig távol leszek. Elmegyek egy kicsit pihenni.

-Rendben van, uram – Reganné sem lepődött meg Adam hirtelen elhatározásán. – Jaj, de most jut eszembe. Tegnap délután levél érkezett a feleségétől. Letettem az asztalra a hallban, de Ön valószínűleg nem vette észre.

-Valóban nem.

-Gondolom, hazajön még érte, mielőtt elutazik.

-Nem. Őrizze meg a hazatérésemig.

A vonal másik végén egy kis csend következett.

-Esetleg Ön után küldhetem? – javasolta a házvezetőnő.

-Nem – felelte Adam – Nem tudom még biztosan, hogy hol leszek. Valószínűleg nem maradok egy helyen.

A magas férfi visszavitte a szobába és levette a szeméről a kendőt. Este a másik hozta neki a vacsorát.

Úgy nézett ki, hogy váltják egymást. A nagy nappal őrizte, a kicsi éjszaka.

-Bannister jelentkezett? – kérdezte tőle Adam.

A kisember megrázta a fejét. Várta, hogy Adam egyen. Idegesnek látszott. Arcát ugyan maszk fedte, de állandóan ropogtatta jobb kezének ízületeit. Annyira, hogy végül Adam is ideges lett és rászólt:

-ha gíy ropogtatja állandóan az ujjait, remegni fog a keze.

A kisember ezúttal is hallgatott.

Másnap reggel ismét a magas hozta a reggelit. Adam, miután ivott néhány korty kávét, félénken tőle is megkérdezte:

-Bannister átadta maguknak a pénzt?

-Nem. Csütörtökig adtunk neki haladékot.

Az órák, a nappalok, az éjszakák nagyon lassan teltek. Végre, csütörtök délután a magas férfi bejött a szobába és száraz hangon közölte:

-Bannister húzza a dolgot.

Kivette a kendőr a zsebéből.

-Most beszélni fog vele telefonon és ajánlom a maga érdekében, legyen meggyőző. Mondja meg neki, ha holnapig nem szedi össze a pénzt, akár el is felejtheti az egészet. Tudja, mire gondolok?

Adamnek elszorult a torka.

-Igen, tudom.

Bannisternek telefonon ezt mondta:

-Harold, hogy lehet az, hogy még mindig nincs meg a pénz?

-Maga az, ,Adam?

-Igen, én vagyok.

-Bántották?

-Nem. Jól vagyok. De az a benyomásuk, hogy maga időt akar nyerni.

Bannister habozott, mielőtt válaszolt volna:

-Nem erről van szó, Adam. De hát időre van szükség ilyen összegű készpénz összeszedésére. Aztán meg..az Altiline Chemicals részvényekért jelenleg 28,5-öt adnak. Arra gondoltam, ha várhatnánk, mondjuk csak hétfőig, talán feljebb mennének…

-Adja el őket – parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon Adam – azonnal.

Bannister sóhajtott.

-Ahogy kívánja, Adam – Ami a Beaurivage Ingatlanokban való részesedését illeti, Roger 75 ezer dollárt ajánl. Kedvezőbb ajánlat jelenleg nincs.

-Adja el neki ezen az áron – Adam megmarkolta a telefonkagylót – Harold, a pénznek itt kell lennie legkésőbb holnap délig. Utána már késő lesz.

Másnap déli 1 órakor a magas hozta Adam ebédjét.

-Bannisternek sikerült összehoznia a pénzt? – kérdezte aggodalmasan.

-Igen – mormogta a férfi – Legalábbis ezt mondta telefonon. Majd megtudjuk ma este, ha elmegyünk érte.

Letette a tálcát az asztalra.

-Imádkozzon Istenhez, hogy minden rendben legyen.

Késő este Adam meghallotta, hogy a kulcs megfordult a zárban.

-Megkapták a pénzt? – kiáltotta türelmetlenül.

Bejött a szobába mindkét emberrabló. Az álarc is rajtuk volt.

-Fogja be a száját! – rivallt rá a magas. A kicsi most is hallgatott.

Újra összekötözték kezét-lábát. A kendő is felkerült a szemére. Tíz perc múlva az autó hátsó felében feküdt. Az út végtelenül hosszúnak tűnt, végül azonban a kocsi megállt.

-Eleget élvezted a vendégszeretetünket – nevetett a nagy és a két ember az út menti fűbe dobta Adamot.

Egy ideig feküdt, nagyokat lélegzett. Megszabadult. Aztán elindult, hogy valakitől segítséget kérje. Nyolcszáz méterre talált egy magányos házat, ahonnan felhívta a rendőrséget.

Hajnali 2 óra volt, amikor a rendőrség befejezte Adam kihallgatását. Kijövet találkozott Bannisterrel, aki türelmetlenül várta. Az ügyvéd nagyon fáradtnak látszott.

-A rendőrök rengeteget zaklattak, Adam – mondta szenvedő hangon – Szememre vetették, hogy nem értesítettem őket azonnal, amint megkaptam a levelét.

Beszálltak Bannister kocsijába. Adam kimerült volt, de érezte, hogy túl feszült ahhoz, hogy aludni tudjon.

-Szívesen innék valamit – mondta.

Bannister indított.

-Késő van, valószínűleg minden bezárt már. De jöjjön fel hozzám, szívesen megkínálom egy jó itallal.

Húsz perccel később Bannister nappali szobájában Adam kényelmesen elterpeszkedett egy mély karosszékben és megpróbálta elengedni magát.

-Annak az emberrablónak, aki telefonált, középnyugati akcentusa volt – jegyezte meg az ügyvéd, miközben italt keresett – Nagyon erős akcentusa. És a másik milyen volt?

-Fogalmam sincs, azon kívül, hogy mindketten álarcot viseltek, a  másik meg sem mukkant.

Kint egy kutya vonított.

Ugyanabban a pillanatban Adam távoli repülőgép zaját hallotta. A zaj közeledett, felerősödött és fülsiketítővé vált, amikor a gép elhúzott a ház felett.

Adam megnézte az óráját. Fél 3 volt.

Tágra nyitotta a szemét. Hétfőn óta minden éjszaka ugyanebben az órában hallotta a kutyát és a repülőt.

-Nahát, hová lett a vermut? – türelmetlenkedett Bannister a bárszekrényben sorakozó üvegek között babrálva.

Ideges volt és ösztönös mozdulattal megropogtatta jobbkezének ujjait.

-Az istenért, Bannister… - Adam hirtelen elhallgatott.

Bannister, aki közben megtalálta a keresett vermutot, üveggel a kezében visszafordult.

-Megvan. Remélem, a rendőrség hamarosan elkapja a maga emberrablóit.

Adam a padlót nézte. Az az érzése támadt, hogy a kis helyiségben ül, amely – most már bizonyos volt benne – ennek a háznak az alagsorában van.

Ránézett az apró termetű ügyvédre:

-Igen – mondta halkan – Valami azt súgja nekem, hogy hamarosan elkapják őket.