Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Ai Wei Wei a menekültekért

wei-k0uh--620x349_abc.jpg

A világhírű kínai ellenzéki művész, Ai Wei Wei a menekültek drámájáról gondolkodtatja el az embereket a Prágában kiállított Law of The Journey című installációjával.

A Trade Fair Palace nagytermében felállított mű egy hatalmas, 70 méteres medencéből és 250 felfújható figurából áll, amelynek mottója: „Nem menekült-, hanem emberi válság van és ennek a válságnak a kezelési módjával elvesztettük a legalapvetőbb értékeinket” – idézi a művészt az ABC.

A medencében gumiból készült emberi figurák láthatók, akik azoknak a bizonytalan sorsát ábrázolják, akik a háború és az éhezés elől menekülnek. Egyes figurákon mentőöv van, mások csak derékon felül láthatók, vagy csak a fejük látszik, mutatva tehetetlenségüket az őket elnyelő tengerrel szemben.

Ai Wei Wei felelősségérzete hívja fel a Nyugatot, arra, hogy „gondolja át, mit jelentenek az emberi jogok, az emberi méltóság és meddig élhet az az ország, amely nem vesz tudomást a többiről. A menekültek problémája globális probléma, több rétegű politikai probléma, amely nem szűnik meg. A helyzet rosszabbodik.”

Az installáció üzeneteket is tartalmaz több nyelven. Az egyik: „Az ember extázisban és a fuldokló ember, mindketten égnek emelik a karjukat.”

A művész azon a véleményen van, hogy „normális dolog, hogy az emberek annyira félnek, hogy életüket megzavarja egy idegen, vagy valaki, aki számukra nem annyira ismert helyről jön és akit úgy festettek le, hogy veszélyes, de humanitárius szemszögből, ha azt látjuk, hogy valaki áldozat vagy kétségbeesetten keres egy békés helyet, és nem fogadjuk el, az igazi válságban nem ő van, hanem azok, akik nem vesznek tudomást róla.”

A kiállítást, amely 2018 januárig látható, a szervezők úgy határozzák meg, mint „epikus deklarációt az emberi létről, a művész empátiája és morális nyugtalansága kifejezését egy folytatólagos pusztulással szemben.”

Ai Wei Wei első kiállítása Prágában a múlt évben volt, akkor a kínai állatöv 12 állatát mutatta be. Az állatok aranyozott, termikus takarókba voltak burkolva, tiltakozásul a menekültek szenvedései ellen Európában.

Az aktivista művész Kínában bírálta a korrupciót és harcolt a szabadságjogokért. 2011-ben letartóztatták és 31 napot töltött börtönben, miközben nyomoztak egy feltételezett adócsalása ügyében. Azóta emigrációban él.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.04.08. 09:50:58

Exponenciális sebességgel szaporodó baktériumok vitatkoznak a petri-csészében, "nyugi van még hely bőven a csésze egyik fele üres" a másik része helyesel nincs semmi baj, nekünk jogaink is vannak.

2017.04.08. 10:53:53

Adocsalas miatt tartoztattak le es mindossze 31 napra. Jogosnak tunik. Ertem en, hogy a Nyugat vevobb az emigrans ellenzekiekre, de itt nyilvanvaloan nem errol van szo. A "muvesz" gusztustalan modon reklamfogaskent hasznalja fel a cimket, visszaelve vele es kiuresitve azt, bagatellizalva valodi ellenzekiek, valodi, eveken at tarto bebortonzeset es szenvedeset. Hanyni tudnek az ilyen veglenyektol.

Voznyák Pista2 2017.04.08. 12:38:25

A menekülteknek kell a segítség eddig ok.
Azonban itt nem csak erről van szó. Sőt, főleg nem erről.

"Ai Wei Wei felelősségérzete hívja fel a Nyugatot, arra, hogy „gondolja át, mit jelentenek az emberi jogok, az emberi méltóság és meddig élhet az az ország, amely nem vesz tudomást a többiről. A menekültek problémája globális probléma, több rétegű politikai probléma, amely nem szűnik meg. A helyzet rosszabbodik."

Meglehetősen egysíkú kezelése ez a migráns (igen, többnyire migráns) problémának. Vajon ki vonná kétségbe azt az alapvető erkölcsi szabályt, hogy a rászorulókon segíteni kell ?
Senki. Mindössze arról van szó, hogy azon segítsünk, aki tényleg háború sújtotta területekről jön. És addig segítsünk, ameddig tényleg rászorul.

Csak jelzem, Európa azért liberális, mert viszonylagos jólét van.
Ez azonban már egyre többe kerül. Egyre általánosabb az állami szintű eladósodás.
A migránsok integrálása pedig komoly erőforrásokat igényel, amely előbb utóbb a befogadó országok életszínvonalát is befolyásolni fogja.
És itt kezdődik a baj.
A mostani politikai elmozdulás a szélsőséges irányba, csak gyenge fuvallat ahhoz az orkánhoz képest, amit a gazdasági, életszínvonalbeli romlás okozhat.
Komolyan fennáll a veszélye, egy újabb népirtásnak, csak itt mindkét fél elszenvedi majd, az őslakosság, és a bevándorlók is.

na4 2017.04.08. 13:56:44

Nem menekültek, hanem migránsok, akik az európai ingyen pénzre, ingyen életre jönnek ide mint a legyek. Az egész csürhét vissza kell zavarni oda, ahonnan jöttek. Ne háborúzzanak, hanem dolgozzanak, és náluk is lesz jólét.

Göbölyös N. László 2017.04.08. 15:57:44

Nem kívánom Nektek sem azt, hogy legyetek egyszer menekültek, sem pedig azt, hogy azért kelljen elhagynotok a hazátokat, mert nézeteitek miatt üldöznek titeket....

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása