Írolvasgondol

Végül bizonyítékok hiányában felmentik, de a bíró láthatóan továbbra is meg van győződve arról, hogy Patrick Ménier ölte meg Jacques Brévannes-t.

Patrick elvesztette a lába alól a talajt. Bizonytalan. Nem tudja, mit tegyen. Függessze fel barátja könyvének kiadását? Hisz megígérte neki…Brévannes nagyon számított rá. De ha most kiadja, nem vádolják-e érte cinizmussal?

És Nicole? Mit gondol Nicole? Bűnösnek tartja ő is? Ha bűnösnek tartja, akkor nem marad más hátra…De olyan közelről érintette a halál, hogy helyzete ellenére nincs kedve lemondani az életről. Legjobb lesz, ha meglátogatja az asszonyt. Lehet, hogy nem is fogadja, de ha igen, elmondja neki mindazt, amiről oly sokáig hallgatott.

De ha bevallja szerelmét, az asszony igazolva látja gyanúját…Patrick agya forr, érveket, szerelmes szavakat keres…Nem hisz abban, hogy szerencséje lehet, hisz Nicole szerette a férjét. De szerette-e valóban? Megpróbál visszaemlékezni egyes jelenetekre. Például a legutóbbi vacsorájukra. Érdekes, inkább úgy viselkedtek egymással, Jacques és Nicole, mintha nem is házastársak, hanem barátok lettek volna. Patrick élesen látja maga előtt Jacques-ot. Mosolyog a feleségére, de melegség nélkül, mintha szerepet játszana. Szerepet játszottak mindketten…Jacques keresgél az emlékei között. És az a tűnő, de makacsul visszatérő benyomás alakul ki, hogy a házaspár valamit rejtegetett előle. Hogy mindketten erőlködtek, hogy kedvesek legyenek, amikor hozzájuk érkezett. Miért? Veszekedtek?

A sajtó ébresztette fel Patrick gyanúját. Tudta ugyan, hogy Jacques mindennel és mindenkivel elégedetlen volt. De az újságok rettenetes dolgokat publikáltak róla. Keserű gondolatokat a nőkről, a barátságról, a boldogságról…És Patrick olyan embert fedez fel benne, aki nem is hasonlít a barátjára. Ám ez az ember Nicole férje volt. És ha Nicole mindig is szerencsétlen volt? Ha büszkeségből mindig harcolt azért, hogy senki – még ő se – gyanítsa az igazságot? Nem habozhat tovább. Minden eshetőségre azonban telefonál előbb, hogy megtudja, fogadják-e.

xx

Amikor belép a házba, az első dolog, amit észrevesz, hogy eltűntek mindenhonnan Jacques fényképei.

És itt jön Nicole, aki szívélyesen fogadja. Érdekes, nem visel gyászruhát. Úgy tűnik, a bánat nem sújtotta le. Patrick gondosan megválasztott kondoleáló szavakkal érkezett, de most nem meri elmondani ezeket. Teljesen meg van zavarodva. Nicole a karosszékbe ülteti.

-Szegény barátom! – szólal meg Nicole – Sokat gondoltam magára. Micsoda megpróbáltatás. Sohasem tudom meghálálni.

-De…bocsánat…nem értem – dadogja Patrick.

-Ó, ne tiltakozzon! Mindent tudok. Csaknem elítélték énmiattam. Köszönöm, Patrick.

-De biztosíthatom…

-Ugyan, Patrick! Tudom, hogy miattam hallgatott. De most beszélhet. Egyedül vagyunk. Miattam volt, ugye? Engem akart megkímélni. ha elmondta volna az igazat, engem is letartóztattak volna.

-Letartóztatták volna?

-Igen…mint cinkost. Ha bevallotta volna…

-Mit vallottam volna be?

Nicole szomorúan mosolyog.

-Hagyjuk – mondja – Még túl korai ezekről a dolgokról beszélni. Iszik egy teát?

-De hát nem öltem meg…Ne képzelje, hogy…

Nicole kétértelműen mosolyog.

-Baleset volt – suttogja.

-Igen. A kocsi hirtelen megcsúszott.

Nicole cigarettával kínálja Patrickot.

-Alábecsültem magát, Patrick…Félénknek hittem. Jól el tudja rejteni igazi természetét. De az…eset óta…jobban megismertem. Valójában olyan, mint én…titokzatos, szenvedélyes… De tiszteletben tartom a hallgatását, Patrick.

Beszélgetnek, egyre oldottabban. Bensőséges viszony alakul ki közöttük. De Nicole mindig a kérdést kerülgeti, amelyet nem mer nyíltan feltenni. Egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy átlátszó célzásokat tegyen rá. Kérdezgeti a börtönről. Mennyit szenvedett ott Patrick! Különösen az első napokban.

-A lelkiismeretfurdalás miatt? -kérdi Nicole.

- Ó, nem! De mérleget készítettem… Összehasonlítottam színtelen, alapjában félresikerült életemet Jacques-éval, aki olyan érdekesen élt!

-Szegény Patrickom, irigykedett rá? Nem kellett volna. Nem szeretem. Soha nem is szerettem. Ezt akarta velem kimondatni, ugye? Olyan közel volt a férfihez, hogy annak csak előre kellett volna hajolnia, hogy megölelhesse…

Nicole egyre bizalmasabb dolgokat mond el Patrick-nak a férjéről. Jacques gyűlöletes alak volt, kegyetlen, tele elviselhetetlen mániával.

-Nem egyszer kívántam, hogy haljon meg – mondja.

Patrick érzi, hogy ha bevallaná a gyilkosságot, Nicole a karjába hullna. De nem meri.

-Én sem sajnálom, hogy megtörtént ez a baleset – csak ennyit mond. Az asszony csalódottan távolodik el tőle.

xx

Patrick másnap visszatér a Brévannes-házba. Nicole nincs otthon. De Marie, az öreg cseléd ott van. Először vonakodik, de Patrick ügyesen adagolja kérdéseit. És Marie kiönti a szívét. Elmondja, hogy milyen szörnyű jeleneteknek volt tanúja.” Szegény asszonyom! Nem értem, hogy volt ereje maradni. Voltak olyan esték, amikor féltem az úrtól...”

Nicole megérkezése félbeszakítja Marie elbeszélését.

Patrick arckifejezését látva, Nicole azonnal rájön, hogy Marie-t faggatta.

-Mindent elmesélt magának, ugye? … Ne tagadja … Különben, jobb, ha mindent tud.

Nicole feltárulkozik és mint a nők általában, nem tudja abbahagyni. Patrick rémülten jön rá, hogy a cseléd nem túlzott, Jacques Brévannes szörnyeteg volt.

-Ha újra kellene… - kiált fel. De aztán észbe kap, sajnos nem öltem meg.

Nicole ekkor kinyit egy fiókot, egy revolvert szed ki belőle, amelyet Patrick felé nyújt.

-Én döntöttem – mondja – ha maga nem előz meg, én … Patrick tiltakozóan emeli fel a kezét.
-Tudom, tudom – türelmetlenkedik Nicole – maga nem tett semmit, de én el voltam szánva. Mert elérkezik az a pillanat, amikor a beletörődés rabszolgasággá válik.

-Lelőtte volna?

-Gondolkodás nélkül. Elegem volt a szenvedésből. Azzal szórakozott, hogy kínzott, mert úgy találta, hogy akkor mondom ki az igazi szavakat, amelyeket aztán felhasznált a könyveiben. És ilyen volt mindenkivel.

-Velem nem.

Nicole sértőn felkacag.

-Magával még rosszabb volt. Ha hallotta volna… De miért okozzak fájdalmat?

De Patrick szeretné tudni. Végül Nicole elmondja, hogy Jacques miket mondott róla a háta mögött… hogy egy szerencsétlen flótás, egy senki, egy ostoba fajankó…

-Igen meg kellett volna ölnöm – szólal meg fakó hangon Patrick.

-Látja!

Nicole vár. Patrick szeretné mondani neki, hogy megtette érte, szeretné magához ölelni, de képtelen olyan cselekedettel dicsekedni, amelyet nem követett el. Hallgat

xxx

Monacoban a Saint-Martin parkban, ahol búsan sétálgat, Patrick összetalálkozik Myriam-mal, egy újságírónővel, Nicole régi iskolatársával. A beszélgetés, természetesen azonnal a Brévannes-házaspárra terelődik. Myriam, aki nem is sejti, hogy milyen érzésekkel viseltetik Patrick Nicole iránt, hosszan beszél barátnőjéről, akit rendkívül idealistának, regényesnek ismert. Nevetve, iróniával idézi fel egzaltált szavait.

-Ugyancsak meg kellett változnia ahhoz, hogy hozzámenjen Brévannes-hoz – vonja le a következtetést.

Patrick nem felel. Ő tudja, hogy Nicole nem változott meg. Visszamegy Nicole-hoz és azonnal megérzi, hogy a légkör megváltozott. Az asszony óvatos lett, Jacques fotói visszakerültek a falakra. Nicole bejelenti, hogy visszamegy Párizsba. Patrick számára ez valóságot katasztrófát jelent.

-De itt hagyom magának a kulcsokat – mondja Nicole. Akkor jön, amikor akar… sőt be is rendezkedhet itt.

-Nicole!

Kibúvóival nyilván csalódást okozott az asszonynak, aki azt képzelte, hogy szerelemből ölt. Végülis meggyőzte arról, hogy nem egyéb egy siralmas, nagy érzésekre képtelen alaknál. Minden elveszett!

-Magának nincs szüksége rám – teszi hozzá Nicole. Felesleges vagyok itt. Inkább itt hagyom magát a barátjával. 

-A barátommal? – mondja Patrick keserűen. Igaz, a barátom volt, „de megöltem!”

Nicole ránéz:

-Végre! Nem kapkodta el!

És hirtelen mozdulattal kirántja a fiókot, előveszi a revolvert és Patrick-ra szegezi.

-Ne mozduljon! Tudtam, hogy nekem előtt-utóbb elmondja az igazságot.

És tárcsáz!

-Halló! Rendőrség? Itt Brévannesné… Jöjjenek gyorsan. Itt van Patrick Ménier. Most vallotta be, hogy megölte a férjemet. Hogyan?... Hiába tagadja el… van egy tanúm… Igen, a cseléd, akit kioktattam… Ő mindent hallott.

Nicole könnyes szemmel néz férje arcképére:

-Sikerült elkapnunk, Jacques.