Az 1960-as évek bővelkedtek sötét hátterű politikai gyilkosságokban. Máig sokat emlegetik a két Kennedy-t – az elnök Johnt 1963-ban, az elnökjelölt Robertet 1968-ban ölték meg – a fekete polgárjogi vezető Malcolm X.-et (1965) és Martin Luther Kinget (1968), Patrice Lumumba kongói miniszterelnököt (1961), a görög demokrata politikus Jeórjiosz Lambrakiszt (1963), Ahmed ben Barka algériai ellenzéki politikust (1965) és – bár a mai napig nem teljesen tisztázott az ügy – az olasz olajmágnás Enrico Matteit(1962). Ahogy az ENI-elnök ügyét, az ENSZ-főtitkár Dag Hammarskjöld 1961. szeptember 18-án történt repülőgép-szerencsétlenségét is sokáig próbálták balesetnek beállítani, holott kezdettől fogva sok volt a gyanús körülmény. Ötvenhat évnek kellett eltelnie, hogy egy, a világszervezet által felkért bíró kimondja: a svéd diplomata gépe nem véletlenül zuhant le az észak-rhodesiai (ma Zambiai) őserdőben.

Mohamed Chande Othman tanzániai bírót az idén februárban kérte fel az ENSZ, hogy nyissa meg újra az 1962-ben lezárt Hammarskjöld-dossziét. Az augusztusban Antonio Guterres főtitkárnak átadott jelentés „új elemekről” számol be, amelyeket az amerikai, a brit és a belga kormány bocsátott a bíró rendelkezésére.

A dokumentum, amely a Le Figaro birtokába jutott, rögzíti, hogy az SE-BDY jelzésű, Albertina nevű DV-8 típusú gép 1961. szeptember 18-án nem sokkal éjfél után tűnt el Ndola város közelében.

Othman, miután meghallgatta a szakértők első csoportját, elégedetten állapította meg, hogy Washington és London beismerték: annak idején megvoltak a lehallgatási feltételeik és hírszerzési lehetőségeik Ndola körül. Ezt az eseményeket követően tagadták.

A repülőt, amelyen a főtitkáron kívül még 15-en utaztak, mint ahogy  a vizsgálat megállapította, egy másik repülőgép szándékosan semmisítette meg. Hammarskjöld, aki 1953 óta állt az ENSZ élén, azzal a feladattal utazott, hogy tárgyaljon Moise Csombéval, a szakadár kongói tartomány, Katanga önjelölt elnökével a béke helyreállításáról.

Míg az Észak-Rhodesia által 1962-ben lefolytatott két vizsgálat a pilóta hibájából eredő katasztrófának tartotta a gép lezuhanását, az ugyanabban az évben felállított ENSZ-bizottság nyomozásának következtetése nem volt ilyen egyértelmű. Ugyancsak merényletre gyanakodtak George Ivan Smith és Conor Cruise O’Brien, Hammarskjöld egykori munkatársai, aki tagjai voltak az ENSZ kongói békemissziójának.  Ők egy francia diplomata, Calude de Kémoularia vallomására támaszkodtak, akinek egy 1967-ben egy Beukels nevű belga vadászpilóta elmondta: a repülőgép eltérítésének kísérlete volt a szerencsétlenség elindítója. Egy repülő arra kényszeríteni a főtitkár gépét, hogy szálljon le Kolweziben, és hallgassa meg a felső-katangai bányaszövetség vezetőinek álláspontját. Ez a konzorcium finanszírozta ugyanis Csombe szakadár törekvéseit. A belga hatóságok állítólag elvesztették szem elől Beukelt, Kémoularia pedig 2016-ban meghalt Párizsban.

1962-ben a Roy Welensky által vezetett fehér telepes észak-rhodesiai fajgyűlölő hatóságok nem hallgatták ki azt a tucatnyi fekete tanút, akik később azt állították, hogy láttak egy másik repülőt támadó helyzetben az Albertina mögött, majd csapatmozgást a dzsungelben Hammarskjöld gépének roncsai között, még mielőtt egy felderítő gép megtalálta volna.

Felmerül az is, hogy az Albertina kapcsolatba lépett-e az irányító toronnyal és ha igen, miről beszéltek. Az is kérdés, hogy mivel a torony nem regisztrált semmit, fekete doboz pedig nem volt  a gépen, az amerikai, brit és az észak-rhodesiai titkos szolgálatok lehallgatták-e. Charles Southall és Paul Henry Abram, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) egykori alkalmazottai, akik távoli lehallgató állomásokon fültanúi voltak a drámának, ezekre a kérdésekre igennel feleltek. Annak idején jelentették is, de nem foglalkoztak vele feletteseik. Southall azóta meghalt és Abram, akit megkérdezett a Le Figaro, azt állítja, hogy mindketten megdöbbenten asszisztáltak annak, hogy a dzsungelből előbukkanó „agresszorok”, hogyan semmisítik meg az ENSZ-főtitkár gépét.

Othman azt írja jelentésében, hogy az információk alapján elképzelhető, hogy a szerencsétlenséget támadás vagy külső fenyegetés okozta, vagy a gép pilótájának pillanatnyi figyelmetlensége egy másik gép felbukkanása miatt.

A tanzániai bíró döntő fontosságúnak tartja ezeknek a hangfelvételeknek a nyilvánosságra hozatalát, de az Egyesült Államok és Nagy-Britannia  nemzetbiztonsági okokra hivatkozva még mindig nem hajlandó megnyitni ez ügyben archívumát.  „Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor a kormányok feloldották e korszak dokumentumainak titkosságát annak tudatában, hogy olyan eseményekről, és világról szólnak, amelyek régen túlhaladottak. Egy kollektív lendületre van szükség, amelynek célja ösztönözni az érintett országokat a tragikus esettel kapcsolatos adatok azonosítására, mert ez lehetővé tenné számunkra a kirakós játék kiegészítését, mielőtt véglegesen kitörlődnek az emlékezetből azok, akik meghaltak az Albertina fedélzetén”  - áll Othman jelentésében.

Csombe, akinek aktív része volt a Mobutu Sese Seko által megbuktatott Lumumba meggyilkolásában, miután szeparatista kísérlete 1963-ban megbukott, Spanyolországba menekült. Egy év múlva visszatért, ő lett a kongói koalíciós kormány feje, 1965-ben azonban Mobutu megbuktatta az ország államfőjét, Joseph Kasa-Vubut, Csombét pedig bíróság elé akarta állítani hazaárulás vádjával, ő azonban ismét elmenekült Spanyolországba. 1967-ben haza akart térni, a francia katonai hírszerzés emberei azonban eltérítették a gépét, Algériába szállították, ahol két évvel később házi őrizetben halt meg – állítólag „szívrohamban”.