Írolvasgondol

Később Sylvie valóban beszámol Didier-nek.

-Amint Aurora lement. Elkezdtem keresni. Csak a megnyugtatásunkra. Mivel Gaston nem ment be a dolgozószobájába, a sorsjegy nem lehetett ott.

-A mindenségit! – kiáltott fel Didier – a zsebében maradt.

-Pontosan erre gondoltam én is.

-Akkor semmi sincs veszve. Tudod, hol a gardrob?

-A folyosó végén.

-Gaston egy tengerészkék öltönyben volt pénteken, ugye, te is emlékszel?

-Igen. Még le is ette az ebédnél.

-Aurora még lent van?

-Jobb: elment a piacra vásárolni. Az öreglány meg fürdik…Itt a megfelelő pillanat.

Didier csendben kimegy a folyosóra, Sylvie pedig a fürrdőszoba ajtajánál hallgatózik. Az első gyanús jelre figyelmezteti a férjét.

A gardrób ajtaja csikorog. Didier igen lassan meri csak kinyitni. Sok a ruha, sötét van és Sylvie-t is figyelnie kell. És Sylvie éppen int, mielőtt villámgyorsan eltűnne. Didier legalább olyan gyorsan csukja be a gardrób ajtaját.

Berthe egy pohárral a kezében  jön ki a fürdőszobából. Sylvie újra megjelenik:

-Nem jól érzi magát, Berthe? – kérdezi – Rosszul néz ki.

Igen, Berthe-nek migrénje van. Nem lehet csodálkozni, amikor ilyen csapás érte. Sylvie felajánlja, hogy elkíséri. Mellesleg így tudja a legjobban ellenőrzése alatt tartani. Berthe bevesz egy pirulát és ledől az ágyára. A két asszony beszélgetni kezd.

Berthe elmondja, hogy képzeli a jövőjét. Eladja a boltot, úgyis rosszul ment. Adósságai vannak. De reméli, hogy rendezésük után is marad annyi, hogy nyugodtan eléldegélhet falun abban a házban, amelyet szülei hagytak rá. Kevéssel megelégszik majd.

Sylvie helyesel, de közben jól körülnéz. Ott, a kandallón, az Gaston levéltárcája és az öngyújtója, a szemüvegtoja és a pénztárcája. De hát akkor Berthe már…

Didier ugyanezt konstatálja a gardróbban. Berthe megelőzte őket. A tengerészkék öltöny zsebei üresek. Még egy régi metrójegy sincs bennük. Dühtől reszketve megy vissza a vendégszobába, ahová Sylvie is hamarosan megtér.

-A némber! – ez Sylvie első szava.

-Mi? Te is tudod? – csodálkozik Didier.

-Persze. Minden holmi, ami Gaston zsebében volt, ott van nála. Biztos, hogy aprólékos gonddal átnézett mindent.

-Igen, naivak voltunk – dühöng halkan Didier – Egy ilyen ő! Ez volt az első gondja!

-Némber! – ismétli Sylvie – Tervezheti a jövőjét.

-Mit tervez?

Sylvie elmondja, mit hallott Berthe-től.

-Emlékezz vissza, mit mesélt Gaston – mondja a feleségének Didier – A csőd szélén álltak. Nyilván nem abból akar megélni, ami az üzlet eladása után marad neki.

-A húsz milliónkkal pedig, ha jól kezeli…

-A jó istenit! Valamit csak lehet tenni!

-Semmit. Ezt már megállapítottuk. Nincs bizonyítékunk. Csak a szavunk. Felfogod?

-Egy pillanat! – mondja Didier furcsa hangsúllyal – Még nem tudod, mire vagyok képes. Hagyd rám a dolgot. Valami elképzelés már körvonalazódik bennem…két nap sem telik bele, hallod, Sylvie, két nap sem, és inkább akarsz lenni a saját bőrödben, mint az övében. Megfizetek, meglátod…

xxx

És még aznap délután a Marassin házaspár járja a régi negyed boltjait.

-Virágot szeretnénk…valami nagyon szépet, Gaston Crépois úr, az unokatestvérünk temetésére lesz…akié a Nefelejcs rövidáru üzlet…

-Á, Önök a rokonai? Nagyon derék ember volt. És micsoda brutális halál! Pedig milyen egészségesnek nézett ki!

-Erős volt, mint a szikla. Rendszeresen feljött hozzánk Párizsba és biztosíthatom, hogy egészségesebb volt, mint én vagy Ön. (Didier hatásszünetet tart). Érthetetlen, hogy valaki csak így, ereje teljében, ok nélkül meghaljon…

A virágárus ösztönösen lehalkítja a hangjátt.

-Arra gondolom, hogy esetleg…nem természetes….?

-Én? Nem gondolok semmire, egyáltalán semmire…Egyszerűen csak meg vagyok lepődve, nagyon meg vagyok lepődve. Gondolja el, Crépois úr velünk töltötte az utolsó napját Párizsban és tökéletesen jól érezte magát…Nézzük csak, mit tud ajánlani? Koszorút, Egyszerű csokrot?

A virágárus után a fűszeres következett.

-Egy doboz zöldborsót kérnék…Crépoisné asszony Önnél szokott vásárolni, nemde?

-Igen. Szegény asszony! Önök nyilván a családhoz tartoznak.

-Igen. A párizsi rokonok vagyunk. Crépois úr rokonai. Még most sem tértünk magunkhoz.

-Sajnos! Ez gyakori eset…szívbetegeknél.

-Szívbeteg! Könnyű azt mondani.

A hangsúly olyan, hogy a fűszeresnek megáll a keze.

-Hogyan?....csak nem gondolja, hogy…?

-Ó, én semmit sem gondolok…semmit sem mondok…én csak megállapítok…mennyibe kerül a zöldborsó?

Marassinék elmennek, a fűszeres izgatottan hívja a feleségét:

-Juliette, Juliette, gyere, ezt hallgasd meg!

Marassinék ezután még betértek a pékhez, a henteshez, a tejeshez. Körbejárták a piacot is. Végül látogatást tetek Guilboud doktornál.

-Doktor úr, bizalmasan fordulunk Önhöz, és a legteljesebb titoktartást kérjük. Mi vagyunk az Ön páciense, Gaston Crépois rokonai. És rettenetesen meglepődtünk, amikor….

xxx

Az államügyész figyelmesen nézi Berthe Crépoist-, aki gyászruhájában igen méltóságteljesen áll előtte.

-Ha csak a névtelen levelek lettek volna, az ügy valószínűleg ennyiben marad…De hát…a közhangulat, mindenki beszél róla. Nem beszélve egy bizonyos kérésről, amelyről még korai lenne beszélni…Röviden: mint tudja, asszonyom, a törvényszéki orvos végül is nem adta meg az engedélyt a temetésre és elvégezték a boncolást…Most kaptam meg Herbillon professzor jelentését. Felolvasom: „Nagy adag mérgező cukor, a vacsoránál elfogyasztott gyilkos galóca származékai…”. Mivel magyarázza ezt, asszonyom?

Berthe összeomlik. Tettén nem annyira az érdek, inkább a gyűlölet diktálta. Előzőleg már két alkalommal tett mérget férje ételébe Párizsból való hazatérésekor. Guilboud doktor semmit sem sejtett. Gaston rosszulléteit kiruccanásai következményeinek hitte. Miért fogott volna gyanút a harmadik alkalommal? Hisz ő maga is többször figyelmeztette páciensét és önmérsékletre intette. És az események igazat adtak Berthe-nek. Ha nem lett volna ez az előre nem látható boncolás…

Mivel a gyilkos nem örökölhet az áldozatától, Didier és Sylvie lettek Gaston örökösei. Sajnos a boltnak akkora volt a deficitje, hogy eladása után csupán néhány ezer frank maradt nekik.

-Hát – sóhajt Sylvie – jobb híján azét megvesszük a kocsit és teszünk egy kis kirándulást a Riviérára.

xxx

Nemsokára ott is vannak a déli úton egy kis Citroenben. Megállnak egy benzinkútnál, ugyanakkor, mint egy nyitható tetejű fehér csodaautó. A volánnál világos ruhában egy kihívó külsejű nő, mellette egy selyemfiú.

-Nézd, Sylvie! Istenemre, ha nem tévedek…

Sylvie odanéz:

-Hisz ez Aurora. Nahát!

A fehér kocsi kilő, de Aurora megismerte a házaspárt és lelkesen integet nekik.

-Ismerik? – kérdezi a benzinkutas – Ez aztán elmondhatja magáról, hogy szerencséje van. Alig egy hónapja még házvezetőnő volt, aztán nyert a lottón. De nem  fog megöregedni. Már kétszer csaknem összetörte magát. Viszont addig is jól él.