Írolvasgondol

Több mint ezer életrajzot írtak róla és most egy újabb film idézi fel a 20. század legendás brit miniszterelnökét, Sir Winston Churchillt.

Joe Wright a Legsötétebb óra (Darkest Hour) című filmje arról szó, hogy 1940-ben Churchill bátorságával, makacsságával, beszédeivel hogyan mentette meg a világot a nácizmustól.

A britek szeretete határtalan Churchill iránt. Életrajzait állandóan újra nyomják, az idézeteit, híres mondásait összegyűjtő könyveket szívesen ajándékozzák, de népszerűek azok a kerámiaszobrocskák is, amelyek szivarozó bulldogként ábrázolják.

Andrew Roberts brit történész szerint Churchill tartós sikerének az az oka, hogy olyan vezető volt, akit mindenki csodál, olyan célokért küzdött, amelyeket mindenki szükségesnek tart, aki harcolt és győzött a többiek szkepticizmusával szemben.

Wright még a Brexit és Trump győzelme előtt kezdte forgatni filmjét, de elismeri, hogy az összehasonlítás a mostani korral elkerülhetetlen, annál is inkább, mert az Európai Unió, amelyből Nagy-Britannia kilépni készül, azért jött létre, hogy elkerülhetők legyenek újabb háborúk. Roberts is osztja ezt a nézetet: „Trumppal és azokkal a kétségekkel szemben, amelyeket sok amerikai érez a vezetőkről, Churchill alakja egyre nagyobb csodálatnak örvend.”

A néhai miniszterelnök az Egyesült Államokban népszerűbb, mint Európában. 1940-ben az izolacionista Amerika rádión hallgatta a legendás Ed Murrow tudósításait Londonból, amikor Churchill arról beszélt, hogy Nagy-Britannia soha nem adja meg magát. Vagy amikor két évvel korábban előde, Neville Chamberlain hazatért a müncheni egyezmény után, Churchill e szavakat intézte a kormányfőhöz: „Válaszhatott volna a dicstelenség és a háború között. A dicstelenséget választotta és megkapja a háborút is”.

2012-ben a Morgan Library kiállítást rendezett A szavak hatalma címmel New York-ban. Declan Kiely, a Public Library igazgatója ma is emlékszik megdöbbenésére, ahogyan a látogatók Churchill Churchill beszédeit hallgatták. „Sokakat annyira megráztak, hogy sírni kezdtek.”

Dwight Eisenhower amerikai elnök szerint ő volt a legnagyobb politikus, akivel valaha találkozott. John F. Kennedy 1963-ban tiszteletbeli amerikai állampolgárságot adott neki, ebben addig még senki sem részesült.  George W. Bush is az ő példáját idézte abban a beszédben, amelyet 9/11 után mondott, amikor meghirdette a terrorizmus elleni háborút és róla neveztek el egy amerikai cirkálót is. Donald Trump visszatetette  Churchill mellszobrát az Ovális Irodába, ahonnan Barack Obama távolíttatta el,  és azt telefonálta Theresa May brit miniszterelnök-asszonynak, hogy „jó itt látni újra őt.”

Lynne Olson amerikai történész, aki egy, a Fehér Házban nagyon kedvelt könyvet írt Churchillről, úgy látja, hogy Sir Winstron szinte „imádat tárgya”. „Egyes körökben nem is lehet beszélni tévedéseiről, pedig azok is voltak neki”

Wales-ben például még ma sem kedvelik, mivel 1910-ben a hadsereget küldte a bányászok ellen. Ugyancsak ellenezte a nők szavazati jogát, és rasszista alapon lenézte Gandhit. VIII. Edward pártján volt a király lemondása idején, és csodálta Mussolinit. Azt mondta, hogy „időnként szükség van egy kis angol vér ontására”, és 1915-ben szinte teljesen övé volt a felelősség a gallipoli katasztrófáért. Néhány „túl alapos” történészen kívül ma már ezeket nemigen vetik a szemére.

Amikor 1940-ben miniszterelnök lett, Churchill azt írta, hogy úgy érzi: egész addigi élete erre készítette fel. És talán így is volt.  Szembeszállt a fasizmussal, a fanatizmussal, a gyűlölettel, és ma is figyelmezteti ellenük a világot

1965.szeptember 15-én, az angliai csata 25. évfordulóján, nyolc hónappal a nagy államférfi halála után II. Erzsébet királynő a Westminsteri Apátságban az Ismeretlen Katona sírja mellé helyeztetett egy emlékkövet ezzel a három szóval: „Remember Winston Churchill”.