Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Előkerültek Vetsera Mária búcsúlevelei

Egy bank széfjéből kerültek elő Vetsera Mária búcsúlevelei. A 17 éves lány Mayerling vadászházában lett öngyilkos szeretőjével, Rudolf főherceggel, Ferenc József császár fiával együtt 1889. január 30-án.

A leveleket ezentúl az ŐNB ‚ az Osztrák Nemzeti Könyvtár őrzi.

A 126 éve történt dráma számtalan regényt, színdarabot, filmet ihletett meg, köztük Terence Young 1969-as kultikus filmjét Omar Sharif és Catherine Deneuve főszereplésével.

A könyvtárban eddig csak Habsburg Rudolf feleségéhez, Stefániához írt búcsúlevelét őrizték, ezen kívül egyetlen eredeti levélről sem volt tudomás. Vetsera Mária három búcsúlevelét, fotókat és hivatalos iratokat az osztrák Schoeller magánbank széfjében találták meg egy bőrdossziéban leltározás során.

A három búcsúlevél közül az egyik Mária édesanyjának szólt. „Kedves anyám, bocsáss meg azért, amit tettem. Nem tudtam ellenállni a szerelemnek. Egyetértésben vele, azt akarom, hogy mellette temessenek el Alland temetőjében. Boldogabb vagyok a halálban, mint az életben.”

A dosszié eredete még nem tisztázott, mindössze annyi ismert, hogy 1926-ban helyezték el. a bank széfjébe. A dossziéban volt még a bárónő keresztlevele és a halotti anyakönyvi kivonata két példányban.

“A most előkerült eredeti dokumentumok különleges értéket képviselnek a történelmi kutatás számára. Hozzájárulhatnak a sokáig gyilkosságnak tekintett tragikus halál körüli különféle feltételezések tisztázásához.” – közölte a könyvtár.

Vetsera Mária 17 éves volt, amikor öngyilkosságot követett el a nála 13 évvel idősebb Habsburg Rudolffal. 1888-ban ismerkedtek meg Larisch hercegnő, Erzsébet királyné unokanővérének közvetítésével. A hercegnő a dráma után kegyvesztett lett.

A revolver általi öngyilkosság körülményei nem teljesen ismertek, a sok feltételezés között szerepelt az is, hogy gyilkosság volt. Ezt a verziót a császári család sokáig fenntartotta.

Egyes kutatók szerint a császár fia szifliliszben szenvedett és idegi zavarai voltak, amelyeket tovább súlyosbított terméketlensége és az, hogy nem válhatott el a feleségétől. Ez a helyzet vitte az öngyilkosságba, amelybe magával sodorta ifjú szeretőjét is. De vannak olyan elméletek is, hogy az osztrák titkos szolgálat ölte meg őket, mert nem tetszett nekik Rudolf magyar-barátsága, mások szerint pedig francia ügynökök végeztek velük, mert a trónörökös nem volt hajlandó részt venni egy Ferenc József elleni puccsban és kapóra jött nekik ez a beteljesíthetetlen szerelem.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (88) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) életmód (150) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) Földrajz (4) földrajz (6) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (28) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (88) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (21) klimaváltozás (3) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (155) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (53) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (8) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (3) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (60) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (119) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (62) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (178) Társadalom (31) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (346) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (428) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (140) zene (23) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása