Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Ökobarát szigetház

okosziget.jpg

Kanadában egy házaspár 20 év óta építgeti ökobarát szigetházát.

„A szabadság szigetének” elnevezett ház az 58 éves volt táncosnő Catherine King és a 66 éves Wayne Adams szobrász tulajdona. A szabadság szó azért is találó, mert a sziget teljes földrajzi elszigeteltséget biztosít. Nem több 2 ezer négyzetméternél, csak hajóval közelíthető meg, Vancouver magasságában fekszik Brit-Columbia tartományban, a kanadai szárazföldtől délnyugatra.

Illik rá a szabadság jelző azért is, mert függetleníti magát a fogyasztói szemléletű társadalomtól. A házon mindent modern eszközök nélkül, reciklált anyagokból építenek. Felhasználták a halászfalvakból származó acélt, hogy azzal helyettesítsék szigetük rothadó fa platformjait. A 12 úszó platformot átjárókkal kötötték össze és kialakítottak rajtuk egy táncszobát, egy művészeti galériát, egy kertet, öt üvegházat és egy lakóhelyiséget. ha vendég jön, a világító tornyukban helyezik el.

A sziget rendelkezik 14 napelemmel. Nyáron a közeli vízeséshez járnak vízért, télen az esővizet gyűjtik össze.

Adams a szigetet megtekintő turistáknak kínálja eladásra szobrait. Egyesek pár napot el is tölthetnek a romantikus környezetben. Ez biztosítja a szigetlakók megélhetését.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (10) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (7) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (3) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (39) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (5) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (88) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (34) Élet (3) életminőség (3) életmód (150) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) Földrajz (4) földrajz (6) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (24) gondolkodom (10) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (7) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (13) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (24) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (82) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (3) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (7) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (7) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (19) klimaváltozás (3) kollázsregény (5) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (13) kulturtörténet (9) kultúrtörténet (50) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (54) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (58) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (29) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (160) műanyag (6) műemlék (4) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (18) munkahely (7) művészet (20) múzeum (3) nácizmus (21) Nagy-Britannia (117) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (6) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (21) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (5) nyelv (6) óceánok (6) ókor (29) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (198) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (13) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (72) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (10) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (8) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (27) spirituális (11) sport (22) Stanley Kubrick (5) Steve Jobs (3) stressz (6) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (11) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (178) Társadalom (31) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (50) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (339) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (9) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (424) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (140) zene (22) zsidóság (18) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása