Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Csikkszedő kampány francia módra

Brune Poirson, a francia ökológiai átmenet államtitkára, fel akarja hívni a dohányosok figyelmét is arra, hogy az eldobott csikkek milyen környezetszennyezést okoznak.

Egy videoklipet készítettek Jim Carrey, Baron Noir részvételével és olyan hollywoodi sztárok parodizált filmbejátszásaival, mint John Travolta, Leonardo Di Caprio, Lee van Cleef  és Sharon Stone, hogy elítéljék  az immár mindennapivá vált eldobó mozdulatot. „Felszeded azt a csikket, vagy kénytelen leszek a cipőm orrára szegezni, és azzal rúglak seggbe” – hangzik a gyengéd figyelmeztetés.

„A mozi az elmúlt évtizedekben olyan társadalmat tükrözött, amely elfogadta, banalizálta, felmentette azt, aki a csikket a földre dobta. A videó terjesztése a közösségi hálókon keresztül fog történni.

Párizsban és a nagyobb vidéki városokban hamutartóval és cigaretta-eloltóval felszerelt szemétládákat tettek ki.

Franciaországban évente 30 milliárd csikk keletkezik. Ezeknek 40%-a földön köt ki. Az államtitkárság már júniusban tudatosította, hogy az összeszedésük, kiválogatásuk mennyibe kerül az adófizetőknek. Úgy vélik, hogy ideje, hogy a dohányipar is kivegye a részét e teherviselésben. Amennyiben a gyártók nem fogadják el a „csikk-adót”, az ilyen típusú szennyezés elleni harc finanszírozásában kell részt venniük – nyilatkozta Poirson.

bruno-poirson-sera-a-saint-martin-de-seignanx-et-capbreton-mercredi.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (88) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) életmód (150) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (87) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (21) klimaváltozás (3) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (140) zene (23) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása