Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

„A jövőben az embernek tíz évenként újra ki kell találnia magát”

a2.jpg

Yuval Noah Harari korunk egyik legbefolyásosabb gondolkodója. A 43 éves izraeli történész professzor közel 20 millió példányt adott el könyveiből,  a Sapiens, a Homo Deus, a 21 lecke a 21. századra című köteteiből. Vízióit megosztja a világgal, szívesen látják a Szilícium-völgyben, olvassák Kínában és Oroszországban is. Az idén májusban a CEU meghívására Budapesten is tartott előadást.

A következő interjút a Madame Figaro készítette vele.

Harari a lap kérdésére elmondta, hogy a Sapienst azért írta, mert el akarta mesélni az emberiség történetét. Ugyanis az országok és az iskolák többségében csak saját országukról kapnak az emberek ismertetést, holott szükség van globális vízióra, hogy felkészülten lépjünk be az új évszázadba.

Az emberiség kihalásával kapcsolatban nem gondolt olyan katasztrófára, amelyben mindenki meghalt, de a mesterséges intelligencia meg fogja változtatni az embereket, mint ahogy mi is mások vagyunk, mint a neandervölgyiek. És száz év múlva az emberek újra mások lesznek.

„Szerves anyagokból állunk és az egyik jellemzőnk, hogy minden részünknek ugyanott kell lennie ahhoz, hogy működni tudjunk. De ha felfedezik, hogyan lehet közvetlenül összekapcsolni az agyat egy számítógéppel, ennek már nem kell feltétlenül így lennie. Lehet egy bionikus kezünk máshol, egy másik országban és érezhetjük ezt a kezet. Lehet majd több testünk, és kiterjedhet az érzékelésünk, mint a denevéreké, amelyek az ekholokalizációra támaszkodnak, vagy mint a kígyók, érzik az elektromágneses tereket”  - mondta a történész.

Harari az oktatás újragondolását is szükségesnek tartja, mert most először a történelemben nem tudjuk, hogy milyen kompetenciára lesz a jövőben szükségünk. Csak azt tudjuk, hogy a munkaerőpiac nagyon változékony lesz. A legfontosabb kompetencia az lesz, hogy ezt felismerjük. Tudni kell változtatni, egy kicsit módosítani a személyiségünkön. Lehet, hogy erre tíz évenként lesz szükség.

Nagy különbség van egy kompetencia megszerzése és a világ széles körű megismerése között – magyarázta – Kínaiul megtanulni például nem olyan fontos, mivel a Google trad annyira fejlődik majd, hogy egyre kevésbé kell idegen nyelveket megtanulni. Viszont egy nyelv megtanulása megváltoztathatja a világ megértésének módját, és ez fontos. Elavult dolog megtanulni egy csata dátumát, de megérteni, hogy mi a történelem és hogy az, amit természetesnek veszünk, az egy hosszú történelmi folyamat, az fontos.

Az algoritmusok egyre terjedő használatát illetően Harari kifejtette, hogy első lépésben szilárdabb kapcsolatot kell kiépíteni a politika és a tudományok között. A politikusoknak és a polgároknak is jobban ismerniük kell a tudományt, és a tudomány embereinek meg kell érteniük politikai felelősségüket. Nem szükséges téziseket felállítani, de meg kell érteni a klímaváltozás dinamikáját, az AI potenciális lehetőségeit.

„Az emberek, akik azt mondják, hogy nincs jelentősége, hogy a hőmérséklet 2 C fokkal nő, egy kicsit melegebb lesz, vagy hogy az AI-k sohasem lesznek képesek helyettesíteni az emberi intuíciót, nem értik meg, milyen nagy kihívásokkal állunk szemben. A tudomány embereit is arra biztatnám, hogy amikor egy technológiát fejlesztenek ki, gondoljanak arra, hogy a politikusok mire fogják felhasználni. Már Szókratész, Jézus és Buddha is azt tanácsolták az embereknek, hogy ismerjék meg önmagukat. A kormányok és a vallások a meghekkelésünkre törekszenek. Ha jobban megismernek bennünket, mint mi önmagunkat, azt adnak el nekünk, amit akarnak, legyen az egy termék, vagy egy politikus” – figyelmeztetett Harari.

A technológia fejlesztői között kezdetben volt olyan naiv elképzelés, hogy az interneten terjeszteni lehet majd a szabadságot, az igazságot, és az lesz majd maga a Paradicsom. Vannak jó dolgok, de negatív következmények is: a hagyományos média hanyatlik, terjednek a hamis információk és a szélsőségek, valamint a tömeges ellenőrzés eszközei. Az alkotók maguk is kezdik megérteni, hogy ennek a forradalomnak vannak árnyoldalai is.

Az izraeli történész úgy látja, hogy napjainkban sok ország félreteszi az igazi problémákat, és túl sokat foglalkoznak például a bevándorlással. Ez azért van, mert az emberek ezt megértik, nem úgy, mint az AI-t. Az emberek a politikában egyébként gyakran nem arról beszélnek, ami fontos, hanem arról, amit értenek. A szélsőséges politikai mozgalmak olyan érzéseinkre alapoznak, mint a harag, a gyűlölet, a félelem. feltüzelték az embereket a bevándorlókkal szemben, azzal, hogy az érintett többség kultúráját teszik tönkre. Ez mindenkiben erős érzelmeket gerjeszt. De ha az ellenőrzés szabályozása kerül szóba, az emberek többsége nem érti, miről van szó. Harari úgy véli, hogy erről közvitát kellene indítani. Az ő munkájának egy része is ezt segíti elő. Olyan kérdéseket kell felvetni, mint pl. ki rendelkezhet egészségügyi adatainkkal? Törvényes-e, hogy a Google, vagy a kormány hozzájuk férhet? Esetleg a biztosítónk vagy a munkaadónk? A következményeket már érezni lehet például akkor, ha valaki kölcsönt vesz fel. Sok helyen a dossziét már nem emberek, hanem algoritmusok kezelik. A felvételi beszélgetéseknél is egyre inkább a technológiát veszik igénybe, amely elemzi az arckifejezést, a testbeszédet. Programot fejleszteni ki, hogy megtudják: hazudnak-e az emberek a vérnyomás alapján, amit távolról is mérni lehet. Törvényes-e ezt a technológiát használni egy tárgyalásnál, hogy valaki ezáltal előnyös helyzetbe kerüljön? Mindez valósággá, és végsősoron politikai problémává válik.

Yuval Noah Harari szerint az emberek minden negatív következmény ellenére használni fogják az okostelefonokat, a közösségi médiát, mert túlságosan függnek ezektől. A munkaadó sok esetben kötelezi is erre az alkalmazottját, közösségi háló nélkül pedig társadalmilag elszigetelődik az egyén.

Ezeknek a technológiáknak egyébként sok jó oldaluk is van, de a történész azt javasolja, hogy időnként kapcsolják ki. Hetente legalább 24 órára. A teljes kikapcsolásnak nincs realitása. A kormányok feladata, hogy hathatósan szabályozzák azokat a  technológiákat, hogy azokból az embereknek legyen hasznuk és nem csak egy szűk elitnek. A digitális diktatúra elkerülésének kulcsa az adatok tulajdonjogának szabályozása.

Hararinak nincsen okostelefonja, mert, mint mondja, olyan szórakoztató, hogy mellette nem lett volna ideje könyveket írni. Élettársának van, így rajta keresztül ő is elérhető. Kedveli a tv-sorozatokat, a kemény napi munka után ezekkel kapcsolódik ki. Tervei között szerepel egy gyerekeknek szóló könyv megírása is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vaki Vaki 2019.11.06. 09:18:49

Okosakat mond.

De mikor éljük meg, hogy a politikusok és a szavazóik komolyan veszik a tudományos munkákat?

Ebből a szempontból még száz éve is jobban álltunk. A közember jobban tisztelte a tanultakat, kezdve a tanítótól vagy jegyzőtől, és nagyobb becsben volt az, hogy mint mond, nagyobb hatása volt a közgondolkodásra, a közvéleményre.

De kik ma a véleményformálók?
Ugyanolyan senkik, mint az olvasóik? (Vagy rosszabb, manipulátorok)

2019.11.07. 14:23:24

@Vaki Vaki: "A közember jobban tisztelte a tanultakat, kezdve a tanítótól vagy jegyzőtől...", ja, meg a csendőröket, az SS katonákat és aztán az ÁVÓ-sokat is jobban tisztelte. De szép is volt!

CSOKKI MÁLNA 2019.11.07. 14:59:12

Tehát Európa iszlamizálódása nem fontos kérdés sorozatfüggő barátunk szerint..
Tényleg vajon mi lehet a véleménye Harari nézeteiről a Sarija rendőrségnek..?:)

midnightcoder2 2019.11.07. 15:52:49

@Milánói Makarenkó: Valóban szép volt. Nem az a szabadság amikor a hátrányos helyzetû szabadidejében elmegy rendõrt verni.

midnightcoder2 2019.11.07. 16:33:34

"a hagyományos média hanyatlik, terjednek a hamis információk és a szélsőségek"

Mert a hagyományos média nem hazudik. Ja bocs, de. Csak míg a neten bárki hazudhat, a hagyományos médiában csak az, akinek sok pénze van.

Célkereszt 2019.11.07. 17:00:11

"Yuval Noah Harari korunk egyik legbefolyásosabb gondolkodója." Röhej

Alick 2019.11.07. 17:14:03

Eléggé triviális trendeket feszeget, persze közbejöhet olyasmi, ami a jövőbe vetített képet megváltoztatja.

TOPGUN 2019.11.07. 18:00:13

5 év és a gyorséttermekben a szupermarkettekben a muliknál már több automata pénztár lesz mint hagyományos. 10 év és nem lesznek soforők és a bankfiókokban is kevesebb ügyintéző lesz. 15 év múlva nem lesz fogorvos helyett, robot tömi és húzza a fogaka és drónok szállítják a pizzát és a caomagokat majd. Elgondolkodtató. Ezt kell megadóztatni mert nem lesz aki fizesse a járulékot. Az AI elveszi a munkát az emberektől és nem fizet adót sem.

fideSS a retardáltak gyűjtőhelye 2019.11.07. 18:38:53

Ha azt feltételezi, hogy az országok történelme hamis és részrehajló, akkor miért gondolja azt, hogy az amit ő mesél az valódi és cáfolhatatlan és csakis az az igazi történelem?

Van erre egy nagyon jó szóösszetétel: bigott barom.

Mimimi 2019.11.07. 18:54:18

@TOPGUN: Érdekes felvetés a cégek megadóztatása a használt technológia alapján. Nagyobb gond viszont az, hogy ha az emberek elvesztik az állásukat, akkor nem lesz szükség automata pénztárra, mert nem lesz miből vásárolni. Beszűkül a gazdaság, mert csökken a fizetőképes kereslet, ha csökken a foglalkoztatottság. Ugyan a beszedett adóból fizethető alapjövedelem, de ez inflációhoz vezet. Megoldás lehet a differenciált juttatások nyújtása pl. nyugdíjkorhatár leszállítása, hosszabb gyermekgondozási segélyek nagy összegű oktatási támogatás biztosítása stb. Képzett emberre úgy is szükség lesz. Továbbá azért nem fejlődik ennyire gyorsan az technológia. 10 év múlva még biztosan lesznek sofőrök és 15 év múlva is lesznek fogorvosok :-)

TOPGUN 2019.11.07. 19:27:45

@Mimimi: Pozítiv vagy. Hála Istennek! Heti 4 munkanapra csökkentették a google-nél a munkanapok számát már most. A tesla új szoftvere már most önvezető funkciót tudja. Én úgy gondolom hogy az 5G mobilinternet lefedettség után ez méginkább felgyorsul és egyre több feladat ha úgy tetszik munka robotizálósik. Nem lesznek pincérek, bankárok, bírók sem. Szerintem turbulens folyamat. 2030 és alapjövedelem lesz és napi 6 órában heti 4 munkanap dolgoznak csak majd a munkavállalok a mostani 4 millió helyett kb. 3 millióan ag országban. Emiatt kell most adóztatni pl a automata pénztárakat vagy az automata benzinkútakat. Szerintem.

TOPGUN 2019.11.07. 19:50:15

@Mimimi: milyen munkalehetőség lesz 30 év múlva? Színész, sportoló, politikus, informatikus, programozó, alkalmazásfejlesztő, zenész, humorista, műsorvezető, divattervező, bohóc, személyi edző, tanár, bútorszállító, ovonő, egyetemi tanár, operatőr, filmrendező. Szerintem.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.07. 21:03:12

@TOPGUN: Lassan a testtel, 7-8 éve 2020-ra ígérték az önvezető autókat. Ettől azért messze vagyunk..

Willkommenskultur 2019.11.07. 21:59:48

sosem hallottam rola

de ha izraeli tortenesz, akkor egyertelmu hogy korunk legnagyobb gondolkodoja

Willkommenskultur 2019.11.07. 22:01:54

@TOPGUN: "Heti 4 munkanapra csökkentették a google-nél a munkanapok számát már most. "

Sem most, sem korabban nem csokkentettek 4 napra.

Örömhernyó 2019.11.08. 00:33:01

@Vaki Vaki: "Ebből a szempontból még száz éve is jobban álltunk. A közember jobban tisztelte a tanultakat, kezdve a tanítótól vagy jegyzőtől, és nagyobb becsben volt az, hogy mint mond, nagyobb hatása volt a közgondolkodásra, a közvéleményre."

Nagyanyám tanítónő volt vidéken. Nagyon művelt volt, folyékonyan beszélt németül is, több hangszeren játszott, tisztelték a kisvárosban, ahol tanított. De ő abban a korban, az általános népi műveletlenséghez képest volt művelt, kiemelkedő. Hiába tudott Bach-ot játszani orgonán, ez ma már nem egy hasznos képesség. Ma pedig a tanítóképző főiskolák a felsőoktatás elfekvői, ahova az megy, aki máshol esélytelen lenne, nem gondolom, hogy egy tanító ma különösebb tiszteletet érdemel. Le kellene számolni már a kultuszokkal, hogy valakiket piedesztálra emelünk és feltétel nélkül tisztelünk, főleg a gyerekek előtt és olyan embereket, akik nem érdemlik meg, csak a dolgukat végzik.

Ez a Harari elég közhelyes, mindenki előttnyilvánvaló dolgokat mantrázik, én nem látom benne korunk legnagyobb gondolkodóját.

ArriMédesz 2019.11.08. 01:00:23

@Örömhernyó:

Hiába tudott Bach-ot játszani orgonán, ez ma már nem egy hasznos képesség."

és, kit érdekel hogy hasznos-e?

" Ma pedig a tanítóképző főiskolák a felsőoktatás elfekvői, ahova az megy, aki máshol esélytelen lenne"

forrás? anélkül ez böffenet

"nem gondolom, hogy egy tanító ma különösebb tiszteletet érdemel"

LOL, valóban könnyű munka, bárki tudja jól csinálni, nincs is miért tisztelni egy jó tanítót például

böff-böff-böfike

ArriMédesz 2019.11.08. 01:01:50

@midnightcoder2:

ja, ott nincs sehol semmi kontroll, csak a pénzesek hazudnak ugyanannyit vagy többet mint noname retardáltak serege a neten.hogyne.

Willkommenskultur 2019.11.08. 01:22:57

@ArriMédesz: A tanitokepzokre tenyleg csak a leghulyebbek mentek az utobbi 20 evben.

Es ja, eleg konnyu munka, ezert fizetnek egy teszkos arufeltoltot jobban. Azt nem tudja barki megcsinalni, mint a tanitokepzot.

Örömhernyó 2019.11.08. 06:01:01

@ArriMédesz: Gimnáziumi osztálytásaim közül hárman mentek tanítóképzőbe. Egy fiú, két lány. A legbutábbak közül valók. A fiúval évekkel később találkoztam, elmondta, hogy a gimnázium 4 éve keményebb volt, mint a tanítóképző.

Valamint jártam egy évig egy tanítóképzős csajjal, német műveltségi területet választotta, de nekem kellett megírni a zárótanítása anyagát, mert németül sajnos nem nagyon tudott. Míg 100 éve a legértelmesebb lányok mentek tanítóképzőbe, addig ma a legalja. Ez van.

De itt Harari a téma. Szerinte a bevándorlás álprobléma. A világ szerint meg nem. Lehet, hogy a probléma gyökere mélyebb, mint maga a bevándorlás, ami egy következmény csupán, de igenis kezelni kell a bevándorlást is. Sajnos a harmadik világba is eljutott a nyugati orvoslás minden vívmánya, védőoltások, életben marad szinte az összes gyerek, ezért túlnépesedtek. Emiatt vándorolnak a fejlett világ felé. A születészsabályozást kellett volna a védőoltásokkal egyidőben bevezetni. Mindenkinek lehet egy vagy két gyereke, ennyi. Ma a Földön azok szaporodnak, akik nem tudják a gyerekeiket eltartani, azok akik meg a világ jövőjét felelősen alakítani tudnák, akik átlátják az összefüggéseket, azok altruista módon feladták a szaporodást.
A világ úgyis azé lesz, aki teleszüli. Ezért kellene a harmadik világ szaporodásának gátat vetni

БУММЕР 2019.11.08. 07:21:18

Nah még egy önjelölt megmondom a frankot...nézem a sok majmot akik àhitattal nyalnak egy ilyen vagy hasonlo nagy gondolkodonak...vagyonokat fizetnek, hogy élöben làthassàk...hàt beszarok...

Füüüü de okosakat mondott...azta...majd leestem a székröl...fasz kivan az ilyen senkikkel...huzz el egy laborba fedezd fel a ràk ellenszerét utàna hodolok a szavaidnak...100bol 130 ember tud ilyeneket mondani...aztaaa...

БУММЕР 2019.11.08. 07:23:49

@TOPGUN:
Mi van Maverick szemedbe sütött a nap?

Dan da Man 2019.11.08. 09:14:17

@Milánói Makarenkó: Ne vidd el a radikálisba! Tény, hogy a mai emberek jelentős része semmilyen autoritást nem hajlandó elismerni. És lehet, hogy vannak hibázó rendőrök, de ezért nem kéne az összes rendőrrel pofátlannak és tiszteletlennek lenni, már csak azért sem, mert ő is ember, és ő is feladatot lát el.

Dan da Man 2019.11.08. 09:16:31

@Célkereszt: Mondta a senki, nicknéven. Ugye érzed az iróniát?

Dan da Man 2019.11.08. 09:18:02

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye: Öööö, ha esetleg elolvasnád a könyveit, akkor nem mondanál hülyeségeket. De azért jó, hogy ilyen karakán véleményed van, és nem rejted véka alá...
(Egyébként a Jobbik felé húzol, és azért utálod őt, mert izraeli származású, vagy csak úgy gondolod, hogy te jobban tudod, mint ő?)

Dan da Man 2019.11.08. 09:18:55

@Willkommenskultur: És megszólalt a blogtér vérfasza. Aki, ha nem hallott valakiről, akkor az az illető nem létezik. Pláne, ha izraeli...

Dan da Man 2019.11.08. 09:22:19

@БУММЕР: Így is van. Még jó, hogy te geciokos vagy, és ezért hosszasan tudsz ironizálni.
Az egy másik kérdés, hogy elég szarul csinálod.
De gondolom, te egész nap az élet nagy kérdésein járatod az agyad, úgyhogy kérlek, ossz már meg velünk pár témát, amit te, vagy a szerinted nagy gondolkodók forgatnak a fejükben. Nyugodtan írhatsz neveket is, hogy kiket gondolsz mérvadónak.
Addig meg még gyakorold ezt a beszólósdit, mert ez véresen gyenge volt. Nem mintha az én véleményem számítana, de szerencsére a tiéd sem... Hararira viszont mindkettőnknél többen hallgatnak. Ezt nyugodtan utálhatod, de ettől még tény marad. Ahogy az is, hogy te meg egy senki maradsz valószínűleg örök életedre. Ezt forgasd majd a kicsi fejedben, mikor legközelebb hányni mész egy blogra...

2019.11.08. 09:29:17

@Dan da Man: @midnightcoder2: nem volt célom radikalizálni a témát, csak különbséget kell tenni tisztelet és szolgalelkűség között. Magyarországon sajnos az utóbbi volt jellemzőbb és ezt sírják vissza sokan. Egyébként ebben a kérdésben József Attila a 30-as években megírta a lényeget: /Hazám című versben/
" S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ."

Célkereszt 2019.11.08. 09:35:21

@Dan da Man: Harari csak az ilyen falusi diktátoroknak lehet tekintély, aki recepteket keres a hatalom megtartása érdekében.

БУММЕР 2019.11.08. 09:45:30

@Dan da Man:

A hsz-dböl erösen kijön a cionista bernyalàs (nem összekeverendö a zsidosàggal)...kifaszt érdekel, hogy izraeli (bàr most izraeli vagy zsido, lokàlisan csak vagy vallàsilag), ha maga lenne a pàpa is pont ennyire leszarnàm a brekegését! Elmész te a picsàba a hozzàd hasonlokkal, akik bàrminemü nemtetszést mindjàrt a vallàsi/börszint/szexuàlis hovatartozàssal kivànnak magyaràzni!

Ezek neked az élet nagy kérdései? Azt a kurva eget, h nem dölsz hanyatt magadtol...kinek szoltam be? Elmondtam a véleményem...nem tetszik? Kérdeztelek? Ez a fasz is a VéLEMéNYéT röfögi nem hamisitatlan tényeket...

Azz igen, sokan figyelnek rä...micsoda mérvado dolog...làttad egy kardashian-ra mennyien kivàncsiak? Hagyjuk màr...

Mit jelent valakinek lenni? Kérlek konkretizàld? Vagyok valaki mert az àltalam tervezett korhàzban gyogyulsz (te meg a hozzàd hasonlo oxigén rabolok valogatàs neélkül)? Attol vagyok valaki, hogy a pöcsömet lobàlom a médiàban esetleg agyonlövök X embert?

Köszi, teljesen jo nekem a te értelmezésed szerint senkinek lenni...

2019.11.08. 09:51:57

@Dan da Man: radikális-e József Attila? Idézet következik a Hazám című 30-as években írt verséből:
" S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ."

2019.11.08. 09:56:42

@midnightcoder2: különbség van a tekintélytisztelet és a szolgalelkűség között. Az utóbbi néha lapító gyávaságként, néha hőzöngésként jelenik meg, van vele rendesen gondunk kb. 1000 éve.

steery 2019.11.08. 10:52:35

"A szélsőséges politikai mozgalmak olyan érzéseinkre alapoznak, mint a harag, a gyűlölet, a félelem. feltüzelték az embereket a bevándorlókkal szemben, azzal, hogy az érintett többség kultúráját teszik tönkre." - Ez nettó ostobaság. Szélsőségesnek nevezni az olyan politikai irányvonalakat, amik egy közösség önvédelmére, fenntartására alapoznak, sima hazugság. Ezek nem a harag, gyűlölet és félelem érzésére alapoznak, hanem próbálnak gátat vetni az életveszélyes, pusztító hatású keveredésnek. A bevándorlók nem csak a kultúrát teszik tönkre, hanem a közbiztonságot, egészségügyet, gazdaságot, politikát, közéletet, egyszóval: mindent. Menekülttáborrá, szemétdombbá és csatatérré változtatják az országot. Ez a pali Izraelben él, ami egy menekültország. Neki mindenkinél jobban tudnia kellene, mikkel jár a népkeveredés, de láthatóan teljesen vak az igazságra. Szóval nem kéne osztania az észt a világnak.

ArriMédesz 2019.11.08. 16:46:00

most látom, ez egy széljobber-tombolda

Örömhernyó 2019.11.09. 04:21:17

@ArriMédesz: Harari pont a jelenleg uralkodó főméltóságú Orbán Viktor úr kedvence. Belőle inspirálódik. Szerintem Harari pár dolgot jól lát, más területeken meg alulbecsüli a folyamatokat.

Van jópár olyan következtetése, amihez nem kell történész professzornak lenni, a sarki zöldséges is átlátja, annyira nyilvánvalóak, közhelyesek. Bionikus kéz, amit tőlünk térben távoli helyen használhatunk... Meg lesz különféle érzékelés... Ezek nyilvánvalóak. Ma már hőkamerát, éjjellátó kamerát is simán vehetsz.
Hogy ez mennyire lesz az agyhoz kapcsolva, az ma találgatás. Olcsó okoskodás. Ez a felszín.
Közben két évre nem tudnak előrejelezni gazdasági, környezeti folyamatokat.
Sci-fi-t álmodnak, de közben 15 évente lenullázza a cégeket a ciklikusan visszatérő válság.
Kitalálnak álproblémákat, amikre álmodnak fantasztikus megoldásokat papíron, közben a régi problémákkal nem foglalkoznak, mert azokkal nem tudnak mit kezdeni és ott látványosan felsülnének. Öregedés, rákgyógyítás, gazdasági stabilitás, osztálykülönbségek és egyenlőtlenségek ugrásszerű növekedése. Ki akar bionikus kezet, ha közben rákban meghal 61 évesen? Persze jó játékszerek ezek, el lehet ötletelni rajtuk, de ez nem alapproblémák megoldása.

Csak kompetenciákból meg 10 évente újraalkotott személyiségből nem lesz senki orvosprofesszor vagy más komoly szakember. Persze vannak területek, ahol gyorsan változik a technológia (mert épp egy új programozási nyelvet hypeolnak épp), más területeken meg évtizedekbe kerül karriert építeni és a változó technológiák csak a háttérmunkát végző biorobotok szintjén fontosak.
Harari általánosít és azt hiszi, azt akarja elhitetni hogy a jövőben mindenki ugyanúgy fog élni. Nem. Lesznek 10 évente magukat újragondoló emberek, meg lesznek 40 év alatt egy karrier befutó emberek. És ezek a kasztok egyre inkább elkülönülnek.
Volt pár évtizede egy ilyen okos megmondóember, aki aztán nagyon csúnyán felsült a jóslataival: Fukuyama.
Előtte meg Lenin. Előtte meg Marx.
Ezek a "gondolkodók" akkor kezdenek veszélyessé válni, ha a saját jóslataikat akarják megvalósítani politikai eszközökkel. Marx egy nagyon hasznos, újító történelemszemléletet vezetett be, csak aztán sajnos a jövőt is alakítani akarta, ami katasztrófákhoz vezetett.

Sir Bates dö Hól 2019.11.09. 22:02:17

hát skacok, ez jobb, mint a pestisrácok! ugyanaz a fíling, csak kevesebb a helyesírási hiba, így tovább!;-)...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása