2020. máj 05.

A nagy esőzések vulkánkitöréseket okozhatnak

írta: Göbölyös N. László
A nagy esőzések vulkánkitöréseket okozhatnak

636649084675348204-epa-usa-hawaii-kilauea-volcano_1.jpg

A Kilauea a legaktívabb a Hawaii-szigetek öt vulkánja közül a legaktívabb. 1983 óta rendszeresen kitör és a 2018-as kitörést 6,9-es erősségű földrengés kísérte, amelynek során egy addig inaktív zónából is láva ömlött. Kétezer embert kellett evakuálni – írta a La Repubblica.

A miami egyetem kutatói feltételezik, hogy a vulkáni kitörések okozói a nagy esőzések is lehetnek . A fentebb idézett esetben valóban hetekig esett. A víz ugyanis behatol a föld mélyébe és olyan nyomást gyakorol az ott lévő kövekre, hogy azok széttöredeznek és utat nyitnak a lávának.

A kutatók elméletük megerősítésére 1790-től napjainkig kielemezték a vulkán kitörésének körülményeit és kiderítették, hogy az esetek 66%-ában ezek nagy esőzések után következtek be.

Modellek segítségével kiszámították, hogy 2018-ban az esővíz nyomása a föld alatti rétegekre több 100 ezer Pascal nyomás nehezedett és ez hozzájárult a vulkán belső szerkezetének meggyengüléséhez.

A szakemberek szerint, ha ez bebizonyosodik a további kutatásokban, erős esőzések után fokozott figyelmet kell  szentelni a vulkánoknak és figyelmeztetni kell a területen élőket a vulkánkitörés veszélyére.

Szólj hozzá

tudomány meteorológia geológia vulkánok