Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Neil Young elveszett lemeze

neil-young-live-2019-uxj-billboard-1548-1024x677.jpg

„Néhány évvel a Harvest után kellett volna megjelentetnem, de egy szerelmi történet szomorú oldala volt rajta. Az élet néha fáj, ugye megértitek?” E szavakkal vezette be rajongóinak 45 évig dobozban tartott lemezét, a Homegrown-t Neil Young.

A dalok sokszor az igazságot mondják el, és az igazság sokszor olyan fájó, hogy nem lehet megosztani. 1974 nehéz év volt a nyugtalan kanadai óriás számára. Elkészült a fájdalmas emlékekkel teli Tonight The Night című album, amelynek visszatartotta megjelenését, miként az On The Beach-ét is. Aztán összejött újra a Crosby, Stills & Nash trióval, amellyel ugyan hatalmas sikerű turnén vett részt, de a tervezett lemez mégsem készült el. Ugyanekkor ért véget kapcsolata három év után Carrie Snodgress színésznővel, és sok dala fűződött ehhez. Így aztán félretette és mégis inkább az On The Beach jelent meg előbb, majd 1975-ben két év várakozás után a Tonight The Night. A Homegrownt pedig úgy tűnt akkor, Young végleg félretette. Szerencsére 45 évvel később a muzsikus mégis a megjelenés mellett döntött.

neil-young-homegrown.jpg

Néhány dal már ismert belőle akár úgy, hogy rákerült későbbi lemezekre, vagy pedig koncerten előadta őket, de összességében mégis új élményt adnak. A lemez első dala, a Separate Ways akár klasszikussá is válhatott volna, tán még most sem késő. A Try egy kicsit optimistább hangzású Emmylou Harris és Levon Helm, a The Band énekes-dobosa közreműködésével. A legismertebb dal a Love is A Rose, amelyet Linda Ronstadt vitt sikerre, de szerepel Young tripla Decade című albumán is. A Homegrown az egyik legszebb dal, amely az American Stars and Bars befejező számaként ismert, ott a Crazy Horse együttessel kemény, gitáros változatban szólal meg, itt finomabb, de ez nem ront a minőségén. Furcsa dal a We Don’t Smoke Anymore, bár világosan a kábítószer-élvezet ellen szól. A White Line viszont igazi gyöngyszem. Még sosem hallottuk a melankolikus Vacancy-t, ellenben a Little Wing a nyitódala volt az 1980-as Hawks and Doves albumnak. A befejezéssel pedig visszatér egy igazi Neil Young-örökbecsű, a Star of Bethlehem, újra Emmylou Harrissel.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (10) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (7) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (3) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (39) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (5) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (88) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (34) életminőség (3) életmód (150) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) Földrajz (4) földrajz (6) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (24) gondolkodom (10) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (7) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (13) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (24) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (82) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (3) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (7) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (19) klimaváltozás (3) kollázsregény (5) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (13) kulturtörténet (9) kultúrtörténet (50) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (54) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (58) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (29) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (160) műanyag (6) műemlék (4) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (18) munkahely (7) művészet (20) múzeum (3) nácizmus (21) Nagy-Britannia (117) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (6) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (5) nyelv (6) óceánok (6) ókor (29) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (198) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (13) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (72) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (10) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (8) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (27) spirituális (11) sport (22) Stanley Kubrick (5) Steve Jobs (3) stressz (6) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (11) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (178) Társadalom (31) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (50) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (340) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (9) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (424) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (140) zene (22) zsidóság (18) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása