Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Körüldongták, mint húst a légy – mindenki Ginát akarta

37e9dbd318f1b173881b88852cb6de61.jpg

Gina Lollobrigida halála megrázta a világot, bár a díva csodálatos kort ért meg. Se szeri, se száma a megemlékezéseknek, és ahogyan ilyenkor szokás, elővették korábbi interjúit is. Egy 2008-as  beszélgetésben bevallotta például, hogy 18 éves volt, amikor a Lazio egyik futballistája leitatta, megerőszakolta, aztán magára hagyta, mert már gyűrűs vőlegény volt, ő pedig magába rejtette szégyenét. 2018-ban, amikor Hollywoodban megkapta csillagát a Hírességek sétányán, amerikai élményeiről mesélt a Repubblicának, főleg arról, hogy a fél álomváros őt akarta.

Pedig az isteni Lollo napi 1000 líráért kezdett filmezni az 1940-es években, hogy családját segítse. Aztán 1952-ben egy csapásra világsztár lett a Királylány, a feleségemmel, Gérard Philipe oldalán. Emlékszik, hogy még Franciaországban is ő portréival hirdették a filmet, pedig partnere az akkori legnagyobb kedvenc volt.

Az első élménye az amerikaiakról még a háborúhoz kötődik, subiacói házukat is bombatámadás érte. El kellett menekülniük otthonukból, Todiban találkoztak a felszabadítókkal.

Hollywoodba az excentrikus milliárdos Howard Hughes hívta, hogy Frank Sinatrával forgasson. Csak egy repülőjegyet küldött Ginának, hogy férje ne mehessen vele. Hughes minden nap elment a forgatásra, és 12 éven át kitartóan udvarolt neki – hiába. Később újra találkoztak, Hughes akkor már beteg volt, elzárkózott a külvilágtól. Amikor a Time magazin megtudta, hogy a színésznő meglátogatja, arra kérték, hogy fényképezze le. Csakhogy a kérés kapcsán valami sértőt írtak Hughes-ről és Gina elutasította a lapot.

Lollo hamar megtanulta megvédeni magát a kéretlen udvarlóktól. Például a Párizsi Notre-Dame-ban, amelyben Esmeraldát alakította, egy csókjelenetben partnere túlment a megengedhető határon, aminek egy nagy pofon lett a vége. De nem bírt magával közelségében Orson Welles sem, aki dokumentumfilmet készített róla. Előle a fürdőszobába zárkózott be, és nem jött ki, amíg az érzékeny lelkű amerikai óriás nem kért tőle sírva bocsánatot. Mindenesetre örül annak, hogy ma már nem kell a nőknek némán eltűrniük a zaklatásokat.

Humphrey Bogart is imádta, akivel az Afrika kincsében játszott együtt. Azt mondta róla, hogy Marilyn Monroe hozzáképest Shirley Temple, a 30-as évek gyereksztárja. David Selznick, a film producere ki akarta őt tenni a filmből, nehogy elhomályosítsa feleségét, Jennifer Jonest. De a rendező, John Huston ragaszkodott hozzá. Marilynnel összebarátkoztak, Lollo szerint érzékeny, félénk nő volt, tele büszkeséggel, de túl gyenge volt ahhoz, hogy elviselje a sztárlétet.

Sean Connery-t igazi gentlemannek tartotta. Nagyon szerették egymást Rock Hudsonnal, azok közé tartozott, akinek, ha úgy adódott volna, nem tudott volna nemet mondani. Csakhogy éppen akkoriban derült ki a színészről, hogy meleg, és producere, hogy megvédje, látszatházasságot köttetett vele a titkárnőjével. A divát még Richard Nixonnal is hírbe hozták, de az egészből semmi nem volt igaz.

Gina Lollobrigida hosszú élete vége felé a szép dolgokra szeretett emlékezni, még akkor is, ha voltak szörnyű dolgok az életében, de sosem gondolt arra, hogy öngyilkos legyen, ebben megakadályozta mély vallásossága. Egyik nagy bánata volt, hogy fiával sosem tudtak igazán közel kerülni egymáshoz. Miután elvált férjétől, Milko Skofic szlovén orvostól, az akkor alig 10 éves Andrea Milko az apjához költözött. A fiú az utolsó években még pereskedett is anyjával, mert meg volt győződve arról, hogy asszisztense, Andrea Piazzola, meglopja őt és örökségére pályázik. Halálos ágyánál azonban ott volt a fiú, az unokával, Dimitrivel együtt.

Lollónak volt egy nagynénje, aki 112 éves korában halt meg, őt tekintette „példaképének”. Ő végül életének 96. évében távozott el.


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása