Írolvasgondol

-Halló! – ordította Michel Herbin…Á, szétkapcsoltak bennünket kedves barátom…Azt mondtam, nem fenyeget semmi veszély…Az ismeretlen, aki rám lőtt, bizonyára egy idegbeteg volt…Ilyesmi, szerencsére, csak egyszer történik meg…Hogyan? Nagyon kedves, de el tud képzelni engem, Herbint, a Paris-Nouvelles igazgatóját két őrzőangyal között utazni? (Harsány nevetése betölti az irodát). Figyelembe véve, hogy ma este a feleségem is elkísér?...Hogyan,….Ó, fenyegető leveleket minden pozícióban lévő ember kap…Igen, javul a helyzet….naponta egy-kettő…Mindig ugyanaz…Ostoba és rosszindulatú…Igaza van. Mérsékelnem kellene magamat, de hát az ember 40 éves korában már nem változik meg. Ismer, a vita az életelemem. Mindig oda kell, hogy csapjak…

Egy altiszt jön be, egy halom újságot rak le Herbin elé, aki beszélgetés közben félszemmel átnézi a címeket, egyes cikkeket bekeretez.

-Igen, mindig este indulok. Vonattal…két hétig maradok ott…Nem vagyok fáradt igazában, inkább egy kis kikapcsolódásra van szükségem. Köszönöm még egyszer…Viszontlátásra, barátom.

Herbin a helyére teszi a kagylót és a titkárnő felé fordul.

-Lát engem két gorillával? Mindenki röhögne rajtam. Címlapon, három hasábon: „Michel Herbint a rendőrség védelmezi”. Végem lenne.

Aláírja a a postát, rágyújt egy cigarettára és ránéz a titkárnőre:

-Akkor már jobb, ha lelőnek.

-Nyílik az ajtó, a magántitkára hozza az esőköpenyét.

-Azonnal jövök! – kiáltja Herbin, felkapja a táskáját, a szemüvegét és kifelé indul.

Egy alkalmazott behozza vezércikkének még nedves kefelevonatát. Herbin gyorsan átfutja és megjegyzi:

-Ez egy kicsit azért erősre sikerült.

Josiane Herbin éppen ezekben a percekben készül búcsúzni szeretőjétől, François Murére-től. Idegesen festi a száját, míg a mögötte álló férfi még egyszer a lelkére beszél:

-Hidd el, hosszan és alaposan átgondoltam minden részletet. Abszolút nem kell félned. Először is, a jelenlegi körülmények között férjed eltűnése senkit sem lep majd meg. A nyomozás az ellenségei felé fordul. És ellensége aztán van elég! A gyanú azonnal arra az alakra terelődik, aki a múlt héten rálőtt. Örülhetünk, hogy a férjed akkor megúszta….Tételezzük fel, hogy a rendőrség egyszerű rutinból téged is gyanúsít…Senki sem tud a mi kapcsolatunkról…És a férjed halálából nem származik semmi hasznod, hisz a lánya örököl utána. Hát akkor? Nincs indok…érted?

Josiane hallgat és Murére érzi, hogy nem sikerült teljesen meggyőznie az asszonyt.

-A méreg az, amitől félsz? – kérdezi – Ha pontosan úgy csinálod, ahogy elmondtam, a nyomozás azonnal megállapítja, hogy valaki behatolt a fülkéjébe, következtetésképpen…

-És ha nem iszik?

-Ugyan már! Tudod, hogy sokáig dolgozik és mindenhol…még a vonaton is…és ha nem, doppingolja magát kávéval…Ezt mindenki tudja róla. Valahányszor riportot csinálnak vele – tudod, milyen ripacs – azonnal elhelyezi a kis szövegét: 18 órát dolgozik naponta…a lap a mindene, stb…Nem mondom, ha valaki másról lenne szó, lenne kockázat, de Herbin-nel nem!

Josiane még mindig gondterhelt volt. És amikor Murére becsúsztatja táskájába a mérget, ösztönösen hátra hőköl. A férfi a karjába szorítja és gyengéden ringatja.

-És is ott leszek, drágám…Tudod, hogy én is foglaltattam helyet nem nagyon messze tőletek…Vigyázok rád. Bízz bennem, jó? Ez nem mehet tovább, te is tudod. Előbb-utóbb rájön. A mesterségéhez tartozik, hogy jól informált legyen. És amilyen heves vérmérsékletű, képzeld el a folytatást. És én nem lehetnék mindig melletted, hogy megvédjelek…A bizonyíték, hogy nem lehet vele semmit békésen megbeszélni, hogy más sem habozott erősebb módszerekhez nyúlni. Használjuk ki! Végül is nem a mi hibánk, hogy a férjed ilyen őrült.

Hosszan beszél, hogy megnyugtassa az asszonyt. És amikor elbúcsúznak, tudja, hogy az asszony megteszi.

Az asszony visszamegy  lakásukba. Nincs türelme a liftre várni, elindul a lépcsőn. Egy fiatal nő jön lefelé. Gyűlölködve néznek egymásra. Josiane dhühös, felrohan, becsapja az ajtót. Férje dolgozószobájából hangok hallatszanak. Herbin az utolsó instrukciókat adja meg titkárának. Ingujjban van, hangos, buzog.

-A Brachet-üggyel majd én foglalkozom. A vonaton átnézem az anyagot. Hívj fel holnap reggel a villában, 10 óra tájban. Á, ne felejtsd el elküldeni Bléche riportjának utolsó részét. Ez a legsürgősebb. Ha nem hagyta, hogy  átrázzák, az ügy nagy port fog felverni. Majd gondom lesz rá….

Nevet. Josiane belép.

-Mit akart itt a lánya? – kérdezi férjétől.

-Mit akart volna, pénzt.

-És maga adott?

-Azt nem. Tudnia kellene, hogy nem szeretem az ultimátumokat. Remélem, nem neki  ad igazat?

-Én? Én nem mondok semmit. Különben sem tartozik rám.

Herbin rámutat a csomagokra.

-Nem szólna Mariának, hogy vigye le ezeket?

-Maria elment ma reggel a sofőrrel és a kocsival.

-Á, igaz!

Herbin nevet. Jó kedve van, tetszik neki saját feledékenysége. Dossziéit belerakja a táskájába.

-Legyen szíves, Josiane, készítse el a termoszomat. Jó erős, kávét, ahogy szeretem. És tegye be a bőröndömbe.

Josiane kimegy a konyhába. Sápadt. A pillanat elérkezett.

Megfőzi a kávét, majd egy tubusból fehér port önt hozzá. Közben állandóan szemmel tartja az ajtót. Dolga végeztével hosszan mossa a kezét a csapnál. (folytatjuk)