Írolvasgondol

A három nővér nincsen jól. A Szabadságot még mindig túl sok országban vetik el, a Testvériség minnden olyan országban, ahol menekültek, migránsok érkeznek, súlyos nehézségekbe ütközik, de talán a legrosszabb helyzetben az Egyenlőség van.

„A jövedelem és a gazdaság közötti egyenlőtlenség úgy terjed, mint egy ragály és gazdasági, társadalmi, politikai bajokat okoz mindenhol. Globális jelenség, amely érinti mind a nyugati, mind a fejlődő országokat. A gazdagok és a szegények közötti távolság egyre nagyobb és ez azzal a kockázattal jár, hogy külön világok keletkeznek, amelyek nem bíznak egymásban, sőt, gyűlölik egymást” – hívja fel a figyelmet Leopoldo Fabiani olasz közgazdász a L’Espresso című hetilapban.

A politikusok eddig, úgy tűnik, nem fordítottak erre figyelmet. Az egyetlen ember, aki a témát kampánya középpontjába helyezte, az amerikai demokrata Bernie Sander: „A leggazdagabb amerikaiak 0,1%-ánál akkora gazdaság halmozódott fel, amennyi a lakosság 90%-ánál. Igazság ez?” – szögezte a kérdést választóinak, akiknél akkora sikert aratott ezzel, hogy immár Hillary Clinton is követi példáját.

Ennél pontosabb adatokkal szolgál Joseph Stiglitz Nobel-emlékdíjas amerikai közgazdász is tavaly megjelent The Great Divide (A nagy szakadék) című könyvében: „Az amerikaiak 1%-a viszi haza minden évben a nemzeti jövedelem csaknem egynegyedét. Nem a jövedelem, hanem a gazdagság tekintetében ennél az 1%-nál van a 40%. Húsz évvel ezelőtt ez az arány még 12-33% volt. Az utóbbi évtizedek növekedéséből azok profitáltak, akik a csúcson vannak.”

Lehet ezt társadalmi kérdésként is megközelíteni. Olyan hatalmas egyenlőtlenségnek, amely etikailag elfogadhatatlan. De ennek az egyenlőtlenségnek komoly kihatásai vannak a gazdaságra is, mert, mint Stiglitz rámutat, „amikor a pénz nagyon fönt koncentrálódik, a kereslet kezd csökkenni.” Más szóval, az „igazságtalan” gazdaságok nem nagyon növekednek.  Közgazdászok évtizedekig azt állították, hogy ilyen probléma nem létezik. A „lecsöpögés” elmélete alapján a magasan lévők gazdasága „ráragadt” az alattuk lévő rétegekre is, ennek mindenki érezheti jótékony hatását. Ezért nem szükséges beavatkozni a piac spontán működésébe, a dolgok maguktól is a helyükre kerülnek. Ma már nyilvánvaló, hogy nem így van. Még az olyan, hagyományosan liberális intézmények is, mint a Nemzetközi Valutaalap, vagy a Gazdasági, Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) úgy tekinti, hogy az egyenlőtlenség fenyegeti a gazdaság növekedését és valami megoldást sürgetnek.

Egy másik kérdés: Kína, Brazília, India látványos fejlődése vajon csökkentette-e a világban az egyenlőtlenséget? Branco Milanovic, a Világbank közgazdásza, aki évek óta tanulmányozza a szegénységet és az egyenlőtlenséget, legújabb könyvében, a Global inequality-ben (Globális egyenlőtlenség) így ír: „A globalizációval a különbségek gazdag és szegény országok között kétségtelenül csökkentek, de csak akkor, ha a jövedelem-átlagokat nézzük. Az egyes országokon belül azonban az egyenlőtlenség nőtt. Ilyen ütemben visszatérhetünk a 19. századba, amikor a legnagyobb egyenlőtlenségek a gazdag és a szegény angolok, a gazdag és a szegény oroszok, vagy a gazdag és szegény kínaiak között voltak. Ismerős helyzet azok előtt, akik Marxot olvassák.”

Olaszországban a gazdasági egyenlőtlenség nemzetközi összehasonlításban nagyon magas és évek óta növekszik. A lakosság 1%-a részesül a nemzeti jövedelem 10%-ában. A 80-as években ez 6,5 % volt. Maurizio Franzini, a gazdaságpolitika professzora szerint ezen változtatni kell, mert sok negatív haása van. Ezek között a legjelentősebb az, amelyet a társadalmi mobilitásra gyakorol. „Aki szegény, annak nagyobb az esélye arra, hogy szegény maradjon, mint a múltban, de a szociális minőség minden mutatója romlik. Van, aki összefüggést lát az egyenlőtlenség és a korrupció között is” -  mondja.  Azokban az országokban pedig, ahol nagy a jövedelmek közti különbség, a betegségek, a bűnözés, a kábítószerezés mellett az egyre romló iskolai eredmények is jellemzőek – mutatott rá Richard Wilkinson és Kate Pickett a ma már alapműként emlegetett könyvükben, a The Spirit Level-ben (A szellem szintje).

„Különösen türhetetlennek tartom – nyilatkozta a lapnak Chiara Saraceno szociológus – az egyenlőtlenséget, amely a gyermekeket sújtja. Étkezés, iskola, lakás, minden téren hátrányban vannak a szerencsésebb társaikhoz viszonyítva. A nemzetközi tesztek szerint két év ismereti hátrányban vannak a legszegényebbek. Szükség lenne Olaszországban, a szegényebb zónákban például egész napos iskolákra, amelyekből jelenleg az ország északi részében több működik.”  

Hogyan kezdődött? „Az utóbbi 20 évben volt egy osztályharc, amit mi nyerünk meg” – hangzott az amerikai  multimilliárdos Warren Buffett híres mondata. Egy bizonyos ponton döntés született arról, hogy ahelyett, hogy azokat juttassák több jövedelemhez, akiknek kevés van, a gazdagoknak kellett több pénzt adni – bontják ki a szakértők a fenti mondatot. Ehhez két alapvető mechanizmus kellett: a pénzpiacok és a munkaerőpiac deregularizációja. A mai egyenlőtlenség oka nagyrészben a pénzügyi rendszer manipulálása – állítja Stiglitz, akit megbotránkoztat azoknak a nagy beruházóknak és menedzsereknek, beleértve a 2008-as nagy válság felelőseinek is a hatalmas fizetése és jutalmazása. Másrészről a „rugalmas és meghatározott időre szóló” szerződési formák elterjedése miatt megszületett a „dolgozó szegény”-jelenség. („working poors”). Ma ahhoz, hogy valaki szegény legyen, nem kell feltétlenül munkanélkülinek lennie.

Thomas Piketty A 21. század tőkéje (Capital In The 21.st Century) című, nagy sikerű könyvében azt írja, hogy az egyenlőtlenség növekedése a kapitalizmus természetéből  fakad, ez alól csak a II. világháborút követő 30 év volt kivétel. Stiglitz sok más mellett ezzel sem ért egyet: „Az egyenlőtlenség politikai választás, amely annak köszönhető, hogy aki parancsol, az az 1% tagja.” Ez azonban rövidlátó választás Martins Gilens és Benjamin Page amerikai politológusok szerint. „Az érzés, hogy az ember olyan partiban vesz részt, amelyben cinkelt kártyákkal játszanak, lazítják azokat a kapcsolatokat, amelyek egyben tartják a nemzetet és máris jelentkezik az establishmenttel szemben a lázadás, a politikától való elfordulás és az olyan populisták felemelkedése, mint Donald Trump”.

„Az okok az együttmaradásra, a szabályok betartására csökkennek és akkor felülkerekedik a harag, a társadalmi vendetta iránti vágy, a bizalomvesztés. Gondoljunk azoknak a szülőknek a frusztráltságára, akik áldozatokat hoznak gyerekeik taníttatásáért és nem kapnak munkát, míg a gazdagabb családok gyerekei minden probléma nélkül el tudnak helyezkedni” – tette hozzá Saraceno.