A helyszín Monte Carlo. Reggel fél kilenc. Egy ultramodernül berendezett luxuslakásban egy férfi kétségbeejtő lassúsággal borotválkozik. Jacques Brévannes ő, a regényíró. A falakat fényképei díszítik: Jacques Brévannes teniszezik, Jacques Brévannes sportkocsija volánjánál, Jacques Brévannes dedikál…
A szoba másik felében a kiadó, Patrick Ménier áll és idegesen dobol az ablak üvegén. Már tízszer megnézte az óráját.
-Siessen – szólal meg végül – El fogunk késni.
-Rögtön, rögtön – nyugtatja Jacques – Micsoda ötlet ilyen hajnali órában kiugrasztani az embert az ágyból!
Aprólékos gonddal rakja el a borotváját.
-Minden évben ugyanaz a komédia – folytatja – Az anyósom mindig úgy rendezi, hogy Nicole Párizsba mehessen.
-Talán valóban beteg volt – mondja Patrick.
-Igen, persze – elégedetlenkedik Jacques – Nem nekem ad igazat. Rendben, máris jövök.
A két férfi elmegy. Marie, az öreg cseléd becsukja mögöttük az ajtót.
xxx
Lemennek Jacques sportkocsijához. Jacques még rágyújt egy cigarettára, mielőtt beszállna.
Útközben elhaladnak egy lerobbant kocsi mellett. Vezetőjének, egy olasznak, eltört az emelője, nem tud kereket cserélni.
Jacques megáll.
-Sohasem érünk oda – tiltakozik Patrick.
-A vonat úgyis késik pár percet – feleli Jacques.
Jacques és az olasz kereket cserélnek. Patrick türelmetlen.
A vonat nemsokára visszahozza Nicole-t…
Jacques végre visszaül a kocsijába.
-Az embernek segítenie kell a másikon – jegyzi meg.
-Lekéssük a vonatot.
-Hát legfeljebb majd vár, vagy fog egy taxit – veti oda közömbösen Jacques.
Villámgyorsan veszi a kanyarokat. A gumik erősen surlódnak. Patrick félni kezd.
-Összetörjük magunkat – mondja félénken.
-Nem lesz nagy veszteség, már ami engem illet – morog – Jacques – Sokan örülnének, tudom.
És hirtelen megtörténik a baj. Jacques rosszul veszi be a kanyart, a kocsi megcsúszik, nekimegy a sziklafalnak, majd lepattan róla és a másik oldalon a mélybe zuhan. Egy pillanattal később távolabbi robaj hallatszik.
xx
A vizsgálóbíró kérdésekkel gyötri a szerencsétlen Patrickot.
-Védelmi szisztémája egyáltalán nem állja meg a helyét. Nézzük csak újra a tényeket. Tudjuk, hogy 9.20-kor indultak el Brévannes lakásáról. A Kék Vonat fél 10-kor érkezik Monte Carlóba. Tehát bőségesen volt idejük. Miért hajtott Brévannes úr akkor olyan gyorsan azon a veszélyes úton?
-Mondtam már, bíró úr – válaszol Patrick fáradtan – Egy olasznak segítettünk kereket cserélni. Ezért voltunk késésben.
-Sajnos, nyomára sem bukkantunk ennek a titokzatos olasznak. Rádiófelhívást is közzétettünk. Az olasz sajtó hosszasan foglalkozott a….balesettel. Vallja be, kissé furcsa, hogy az autós nem jelentkezett.
-Pedig igazat mondtam.
-Jó. Beszéljük akkor egy kicsit magáról a balesetről. Normális körülmények között Önnek is le kellett volna esnie a kocsival együtt. Ám Önt, egy kicsit kábult állapotban ugyan, de sértetlenül találták meg. A dolgok úgy festenének, ha mondjuk Ön leütötte volna a barátját, amíg a kocsi állt és aztán letaszította volna a járművet az ájult emberrel együtt..Tudom, hogy sok furcsa baleset van, de ebben az ügyben minden furcsa….nagyon furcsa. Nem úgy találja?
Patrick hallgat.
-Egy másik furcsaságra is felhívnám a figyelmét – folytatja a bíró – Ez az Ön jelenléte a Brévannes-házban. Közismert, hogy Brévannes úr úgy élt, mint egy medve. Ön is elismerte, hogy Önt sem kímélte meg a gorombaságaitól. És Ön mégis maradt…Ön azt állította, hogy már hozzászokott barátja rossz modorához, nem is törődött vele. Csakhogy…
A bíró elgondolkodik, a megfelelő szavakat keresi.
-Csakhogy – folytatja – Ön azt is elismerte, hogy Brévannesné asszony iránt…
-Kérem! – tiltakozik Patrick.
-De hát ide van írrva – gurul dühbe a bíró és kezével az előtte fekvő dossziéra csap. (Olvassa): „Kérdés: Milyen érzelmeket táplált Brévannes-né asszony iránt? – Válasz. Nagyon kötődöm hozzá. – Kérdés: Meg tudná egy kicsit pontosabban fogalmazni e kötődés értelmét? – Válasz: Szerettem”. Igaz ez, vagy nem?
-Igaz is, meg nem is – válaszol Patrick – Mert van ilyen és van olyan szerelem. Először is, soha nem mondtam meg neki, hogy szeretem. És kerültem is a vele való találkozást. Két-három naponként ugrottam csak fel hozzájuk. Amióta Jacques nálam akarta kiadatni a legújabb művét, egy kicsit gyakrabban találkoztunk. De nem voltam Jacques közeli barátja.
-Mondjuk, hogy így van. Mégis tartozott neki pénzzel. A kezünkben vannak az elismervények.
-Ezt nem is tagadom. Az ügyeim most nem állnak valami fényesen. Ez nem szégyen. Hogy ki tudjam adni a könyvét, kölcsönt kaptam, jobban mondva, előleget kaptam tőle. Ez nem lehetett ok arra, hogy megöljem.
-Minden az Ön bűnösségére vall.
-Éppen ez az. Miért lettem volna olyan ostoba, hogy olyan gyilkosságot kövessek el, amelyben minden részlet engem vádol?
-Én ellenben azt hiszem, hogy Ön nagyon agyafúrt.
xx
A vizsgálóbíró rekonstruáltatja a balesetet. Patrick elszoruló szívvel látja viszont a „fatális helyszínt.”
A bíró beülteti egy rendőr mellé egy sportkocsiba és Patrick útmutatásait követve a rendőr a sziklafalig vezeti a kocsit, majd a meredély széléig tolat, miközben Patrick kicsúszik a kocsiból. Senkit sem tudott meggyőzni ártatlanságáról. (folyt).
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
