A római Sapienza egyetem és a Palesztin Nemzeti Hatóság régészeti osztályának kutatói 1997 óta végeznek ásatásokat Tell esz-Szultán, azaz az ókori Jerikó területén, Ciszjordániában, Jeruzsálemtől 21 km-re észak-keletre. 

Manapság Jerikóról a legtöbben a város pusztulására asszociálnak, amelyet érzékletesen ír az Ószövetségben Józsué könyve a frigyládával hétszer körüljárt városról, kürtök hangjától és a nép kiáltásától leomlott városfalakról (Józsué 6.1-21). Holott az emberiség történetének egyik legősibb városa a maga korában virágzó, gazdag település volt, kiterjedt külkapcsolatokkal.

A csapat nemrégiben érdekes leletekre bukkant egy ötezer éves házban: öt, egymásra helyezett gyöngyház  kagylót, amely jelenlegi ismereteink szerint  édesvízben és csak a Nilusban élt.

Két kagylóban egy sötét színű anyag maradványai láthatóak, amelyről kiderült, hogy mangánoxid, amely a khajal, egy szemfesték összetevője volt. A kutatók szerint Sinaiból származhatott, ahol az egyiptomiak mangánbányákat üzemeltettek.

„E felfedezés megerősíti azt a váleményt, hogy a Kr.e. III. évezred elején már szoros kereskedelmi kapcsolatok voltak Jerikó és az egyiptomi II. dinasztia között. Egyúttal azt is mutatja, hogy a városban létrejött egy kifinomult helyi társadalmi réteg – magyarázta Lorenzo Nigro, a Sapienza kutatója.

Jerikó egy burjánzó oázis körül fejlődött ki Kr.e. 10.500 körül. Lakosai mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak. A harmadik évezred kezdetén épült erődvárossé és akkor építették fel az uralkodó palotáját. A város legértékesebb kincse az édesvíz volt, amelyet kereskedelmi kapcsolataiban luxuscikkekre cserélt.

A legutóbbi ásatások megerősítették, hogy állandó kapcsolata volt Egyiptommal. A kutatók találtak egy kb. Kr.e. 1800 örüli, egy egyiptomi Közép-Birodalomból származó sírt, amely különbözött azoktól a gazdag, valószínűleg királyi síroktól, amelyeket a fallal körülvett palota területén leltek. Ez a sír a kövezet alatt volt, ami a halott magas társadalmi rangjára utal.

A sírkamra két csontvázat rejtett: egy 9-10 év körüli, felékszerezett kislányét, és egy felnőtt nőét, aki valószínűleg a nevelőnője lehetett. Vele temettek el két áldozati állatot, egy gorillát, és egy kecskét. A sírban elhelyeztek még hat agyag edényt is. A legérdekesebb egy kicsi, fekete lakkal borított, amely a lány fejénél volt, benne illatszerrel.

A kislány ékszerei két pár fülbevalóból, egy karkötőből, egy brossból álltak. Ez utóbbi valószínűleg a vállán fogta össze a ruháját  - mindez bronzból készült – és találtak mellette egy gyöngysort is, amelyben hegyikristály és karneolkövek váltakoztak. Találtak ezen kívül a kezén egy bronzpecsétes gyűrűt, amelyre szkarabeust és különböző más védő jellegű szimbólumokat véstek. Egy szkarabeus-maszk a kislány mellén feküdt. Ezen hieroglifák voltak, amely szintén egyiptomi kulturális befolyásra utal.

Két jel a szkarabeuson egy ismert egyiptomi hivatalra, „a csatornák igazgatójára” utal, ami még a Kr. e. 2575 – 2150 közötti egyiptomi uralom korából számazik. Lehet, hogy a jerikóiak átvették három évszázaddal később, hiszen ők is megtanultak a vízzel gazdálkodni.

A másik két jel közül az egyik egy felvő oroszlánt ábrázol és egy domb mögül előbukkanó napot, ami megfelel a Rwha névnek. Nigro szerint ilyen névvel egyiptomi vagy kánaáni személy vonatkozásáan eddig még nem találkoztak. Lehet, hogy ez volt Jerikó régi nve. ha gy van, akkor a kislány szkarabeusán  a város uralkodójának címe olvasható,

A virágzó város Kr.e. 1550 körül pusztult el. Egy heves támadás hamuvá változtatta. Évszázadokkal később újra felépítették, de megsemmisítése olyan erejű volt, hogy ez inkább megmaradt az emberek emlékezetében.