Immár több mint 60 éve foglalkoztatja Olaszországot Enrico Matteinek, az olasz állami olajcég, az ENI elnökének rejtélyes halála. Bár a legújabb amerikai leleplezések nem tisztázzák 1962-es repülőbalesetének körülményeit, mégis megdöbbentő, amit a washingtoni Nemzeti Archívum tavaly decemberben nyilvánosságra hozott: a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos több mint 13 ezer, eddig zárolt dokumentum között volt egy 1955. augusztus 11-én született jelentés, amelyet a CIA római irodájának vezetője, bizonyos Lester Simpson küldött haza a Cégnek „Az Egyesült Államok nagykövetsége és az olasz olajipar” címmel.

Ebben Simpson nem kevesebbet állít, minthogy Mattei fasiszta volt, és a II.világháború után 5 millió lírát fizetett a hatalomra kerülő Kereszténydemokrata Pártnak, hogy teremtsék meg „partizán” imázsát. Az amerikai ügynök szerint nem kizárt, hogy múltja is közrejátszott abban, hogy szembe szállt az Egyesült Államok olaszországi érdekeivel.

Itália más ügyekben is felbukkant a felszabadított aktákban. A legérdekesebb talán Clay Shaw esete: a New Orleans-i vállalkozót annak idején Jim Garrison is megvádolta, hogy a részt vett az elnök meggyilkolására szőtt dallasi CIA-összesküvésben, végül azonban 1969-ben felmentették. Shaw-t azzal gyanúsították, hogy kapcsolatban állt a római Centro Mondiale Commercialéval, amely valójában a CIA egyik olaszországi fedőszerve volt, ezen keresztül finanszírozták a kémakciókat. Bizonyítékokat azonban nem találtak rá. Egy másik dokumentum szerint létezett az 1950-es években Olaszországban egy kis kubai kolónia, amely Fidel Castro forradalmi egységeivel állt kapcsolatban. Egy másik ebből az időszakból származó jelentés pedig az Olasz Kommunista Párt trieszti szervezetét vádolja azzal, hogy a párt lapját használták fel, hogy kompromittáló fotókat közöljenek az akkori amerikai nagykövetasszonyról, Clare Boothe Lucéról. Feltűnik egy Annie de Quendoz nevű hölgy is, aki állítólag egyszerre volt Fidel és Che Guevara szeretője. De az olaszországi CIA-ügynökök vizsgálták Lee Harvey Oswald olaszországi kapcsolatait is, és a jelentésben Kuba római és vatikáni nagykövetségének diplomatái bukkannak fel.

Ami a Matteiről szóló jelentést illeti, ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy egészen az éppen Rómában zajló Olaj Világkongresszusig az olasz olajtermelő magáncégek többsége szemben állt az állami vállalattal, aztán egyszer csak valamennyien felsorakoztak Mattei mellett, amikor arról volt szó, hogy megakadályozzák az olasz olajlelőhelyek amerikai kitermelését. E pálfordulás mögött Simpson szerint a Remigio Danilo Grillótól, az olasz külügyminisztérium politikai igazgatóhelyettesétől származó bizalmas információk állnak. Grillo viszont fasiszta volt, Benito Mussolini vejének és külügyminiszterének, Galeazzo Cianónak a kedvence, és neki köszönhette karrierjét, amely a fasizmus bukása után sem tört meg.

Amikor kiderült, hogy a híres társasági személyiség, a Time és a Life magazin alapítójának felesége, Clare Luce lesz az Egyesült Államok új olaszországi nagykövete, Grillo, az 1969-es olaszországi szélsőjobboldali puccskísérlet vezetője, Junio Valerio Borghese, egykori flottaparancsnok, és más hasonló múltú „úriemberek” elhatározták, hogy Luce asszony bizalmába férkőznek. Megtudták, hogy az amerikai cégeknek eltökélt szándékuk bekebelezni az egész olasz olajtermelést, és már meg is kezdték a puhatolózást a szektor vezetői körében. Így jutottak el ezek a hírek Matteihez, aki júliusban, néhány héttel a világkongresszus előtt összehívta az iparág irányítóit. És valóban nem ártott az elővigyázatosság, mert tudták például, hogy az amerikaiak már egyes olaszországi helyi választások befolyásolására sem sajnálták a dollárjaikat, és nyilván az olajüzletre még többet áldoznának. A fordulat akkor állt be, amikor az egyik amerikai olajcég képviselője találkozót kért Matteitől, aki azonban sürgős ügyekre hivatkozva elutasította őt.

Simpson szerint Mattei Amerika-ellenessége abból is fakadhatott, hogy bár az 1943. szeptemberi fegyverszünet után valóban kapcsolatba lépett az ellenállással, ügyelt arra, hogy megtartsa a nácikkal való jó kapcsolatait. Ennek érdekében például felesége az SS hírszerző szolgálata egyik magas rangú tisztjének lett a szeretője. Amikor azonban már biztossá vált a szövetségesek győzelme, Mattei 5 millió lírát fizetett egy kereszténydemokrata partizánparancsnoknak, hogy kapjon tábornoki rangot az olasz fegyveres ellenállásban. Kinevezését a Resistenza két hőse, Raffaele Cadorna tábornok és Mario Argenton ezredes írták alá. Ez utóbbi az események idején a CIA szerint Mattei jobbkeze volt.

Hat évvel később, 1961 júniusában a CIA újabb jelentésben foglalkozott Matteivel, amelyben megállapították, hogy az ENI immár állam lett az államban Olaszországban, és az általa kialakított monopolhelyzet tovább ronthatja Olaszország és az Egyesült Államok viszonyát, miközben egyre komolyabb befektetések folynak az arab világban és erősödnek a Szovjetunióval való kapcsolatok is. Matteinél azonban ezek az üzletek nem politikai érzelmi alapon születtek. Pénzügyi támogatást nyújtott ugyan például a francia gyarmatosítók ellen harcoló algériai felszabadítási szervezetnek, de ezt is abban a reményben, hogy győzelmük esetén megvethesse a lábát az észak-afrikai országban.

Alig egy évvel később, 1962 október 27-én délután 16.57-kor Mattei, William McHale angol újságíró társaságában felszállt kis kétmotoros gépével Cataniában. Milánóba tartottak, két óra múlva, nem sokkal a leszállás előtt azonban a Linate repülőtér irányítótornya elvesztette a kapcsolatot a géppel. Mattei, McHale és Imerio Bertuzzi pilóta holttestét a szétroncsolódott gép mellett Pavia közelében egy mezőn találták meg.