2015. aug 16.

A férfi, aki nem szereti a nőket

írta: Göbölyös N. László
A férfi, aki nem szereti a nőket

Donald Trump, a kőbunkó

alg-donald-trump-jpg.jpg

Donald Trump amerikai üzletember republikánus színekben szállt a 2016-as elnökválasztás ringjébe, de rasszista kirohanásaival, nőgyűlölő megjegyzéseivel válik ismertté. Otrombaságokat otrombaságra halmoz.

Ezekből szedett össze a Le Figaro egy csokorra valót.

2011-ben egy tárgyaláson undorító” jelzővel illette azt az ügyvédnőt, aki szünetet kért, amíg lefeji tejét a kisgyermeke számára. Az esetet most a CNN-en felelevenítették és Trump először letagadta, majd az ügyvédnőt “szörnyű, romlott“ személynek minősítette és ügyvédjének megerősítette, hogy “undorítónak” találta akkor a szóban forgó hölgyet.

Trump az előrehaladott terhesség / 20 hét utáni / megszakításának megtiltása mellett áll ki, amikor az amerikai törvények 24 hetet engedélyeznek. Nemrég megosztott egy tweet-et egy internautával, aki a következő kérdést tette fel: ” Ha Hillary Clinton nem tudta kielégíteni a férjét, miért gondolja, hogy ki tudja elégíteni Amerikát?” Korábban, amikor volt-felesége, Ivana, nemi erőszakkal vádolta a férjét, Trump ügyvédje a következőkkel indokolta, hogy nem történt erőszak: „Világos, hogy egy férj, értelemszerűen, nem erőszakolhatja meg a feleségét.”A felháborodás miatt Trump később elhatárolódott ettől a kijelentéstől.

A szépségversenyek rendezési jogainak birtokosaként egy televíziós műsorvezetőnőtől bírálatot kapott, amiért nem vonta vissza kábítószer birtoklása miatt egy Miss USA-tól a címet. A mágnás ezt az műsorvezetőt is undorítónak nevezte, még pedig “ kívül-belül “és kijelentette, hogy ő bizony elbocsátaná. Arianna Huffingtonról megállapította, hogy nem vonzó és férje jól tette, hogy otthagyta egy férfiért / a férj válásuk után bevallotta, hogy biszexuális/ Még Angelina Jolie sem nyerte meg a tetszését. Kijelentette a CNN-en, hogy nem .. szépség. Nőgyűlölete miatt számos bírálatot kapott a sajtótól, amelynek elkötelezett része “ féktelen szexista dinoszaurusz”-nak nevezte, aki annyira gyűlöli a nőket, mint amennyire imádja a pénzt.

Vincent Michelot, az USA politikai történetével foglalkozó francia történész szerint Trump személyiségének integráns része ez a magatartás és ez is bizonyítja, hogy jelöltsége teljesen komolytalan.

”Ez nem más, mint egy nagy promóciós művelet, Trump soha nem lesz elnök, ezt ő is tudja, ezért lépi át a korlátokat. A nemek egyenlősége az amerikai közszféra egyik legpregnánsabb témája és jobban feltűnik, ha éppen itt nem ismer határt.”

Elisabeth Vallet, a quebeci egyetem tanára, az amerikai választások specialistája Trumpot gonosz troll-nak nevezte, aki a republikánus szféra egy jobbra tolódó szárnyán szörfözik.

A Miss USA egyik résztvevője tanúskodott arról a megalázó procedúráról, amelynek a versenyző lányokat kitette. Egy tv-es reality show-ban pedig, amelynek ő volt a vezetője, azt kérte a férfijelöltektől, akik vele akartak dolgozni az üzleti világban, hogy külsejük alapján értékelték a szintén résztvevő nőket.

How to Get Rich című könyvében leírta, hogy műsorában a női győzelmek nagymértékben a jelöltek szex appeal-jétől függtek. „Minden nő flörtölt velem, tudatosan vagy nem tudatosan. Erre számítani lehetett.” Úgy tűnik, meg van győződve arról, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nők a lába előtt heverjenek. Amikor a Miss Universe-ben egy ügyvédnő megvédte azt a transzszexuálist, akit diszkvalifikált ,mondván, neki Trumpnak, nem kellett volna megmutatnia a nemi szerveit, hogy bizonyítsa, melyik nemhez tartozik, azt válaszolta, hogy pedig ez az ügyvédnőre nagy hatással lett volna. „Az ujjaim hosszúak és szépek és ez dokumentált más testrészeimről is”.

Már 2000-ben, amikor azzal fenyegetett, hogy jelölteti magát, azzal dicsekedett, hogy közte és a többiek között az az egyetlen különbség, hogy ő tisztességes és az ő asszonyai a legszebbek.

Michelot populista demagógiának nevezi Trump szólamait, amely azt az érzetet kelti,hogy a nép rasszista és szexista, egy kicsit közönséges és szereti a sikamlós vicceket és csak az lehet a képviselője, aki ilyen magatartást vesz fel.”

Elemzők szerint Trump sikere rövid életű lesz, a tv-reality felnagyította népszerűségét, de ez olyan jelenség, amely nem tart sokáig.

Trump mindazonáltal nem így gondolja, és a legújabb közvélemény-kutatások szerint ő vezeti a republikánus elnökjelöltek rangsorát. Ennek fényében kijelentette, hogy egymilliárd dollárt fog költeni kampányára, és ha bejut a Fehér Házba, az lesz az első dolga, hogy eltörni Barack Obama összes, emigránsokra vonatkozó rendeletét és hazazavarja az Államokban jelenleg élő 11 millió illegális bevándorlót...

Szólj hozzá

politika USA Donald Trump