2015. nov 03.

Történelem-kurzus a Lantos-utcából

írta: Göbölyös N. László
Történelem-kurzus a Lantos-utcából

Néhány gondolat a Szomszédokról

szomszedok.jpg

Nem vagyok, nem voltam, nem leszek sorozatfüggő, az egyetlen, amit eddig életemben végignéztem, az a Tenkes kapitánya volt (azóta sem hagyom ki egyetlen ismétlését sem, pedig már DVD-n is megvan), Az elmúlt hónapokban mégis érdeklődéssel követtem az első igazi magyar szappanopera, a Szomszédok vetítését. Nem csak azért, mert jó volt viszontlátni benne számos kiváló színészt, akik már nincsenek közöttünk, mint Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Bánki Zsuzsa, Kézdy György, Both Béla vagy Raksányi Gellért, mert jó volt emlékezni arra, hogy annak idején mi, férfiak, nem dobtuk volna ki az ágyunkból Frajt Editet és Schell Juditot (és nem kevesen ábrándoztak a felcseperedő Ábel Anita és Liptai Klaudia után), míg a nők Nemcsák Károlyért, Trokán Péterért és Kulka Jánosért epekedtek. Nemcsak azért, mert jószerével ez volt az egyetlen nézhető műsor manapság a közmédiának mondott csatornákon, hanem azért is, mert a benne látottak, elhangzottak néha ijesztően profetikusnak hatottak. Ráadásul sok részt annak idején nem is láttam egyenesben, akkoriban nemigen értem rá tévét nézni.

És voltak közöttük, akikkel volt szerencsém személyesen is találkozni. Epres Attilával még a 80-as évek elején a Vérszerződés filmszemlés bemutatója után, Kézdy György megtisztelt azzal, hogy Klauzál téri otthonába hívott egy beszélgetésre, Zenthe Ferencről pedig az jut eszembe, hogy egyszer gyerekeimmel láttuk őt a Moszkvai téri metró mozgólépcsőjén és a két kölyök azon kezdett el vitatkozni, hogy ez most a Tenkes vagy a Taki bácsi…

Aki figyelmesen nézte a Lantos utcaiak történetét, a benne időnként kissé didaktikusan tálalt konfliktusokat, előbb-utóbb rájött, hogy a rendszerváltásnak mondott fordulat óta szinte semmi nem oldódott meg az akkori társadalmi problémák közül. A pedagógusoknak ma is megmondják, sőt, ha lehet, még jobban, mint akkor, hogy mit és hogyan tanítsanak, és csak a jó lelkiismeretükön múlik, hogy milyen tudást kapnak a gyerekek. Az egészségügy ugyanúgy romokban van, az orvosok túlterheltek, kimerültek, csak arra nincsen pénz, amire feltétlenül kellene, kezdve a mentőautóktól. Az egyik részben elhangzik egy mondat, mely szerint jó lenne egyszer egy olyan országban élni, ahol meg lehet élni tisztességes munkából. A filmbeli Mágenheim doktor válaszútja – külföldi állás jó pénzért, vagy a család együttmaradása sokkal rosszabb anyagi körülmények között – ma már százezrek előtt áll, és egyre kevesebben döntenek úgy, mint a „Nagy Fehér…”. Vajon hányan esnek össze manapság az éhségtől, mennyien élnek valójában a szegénységi küszöb alatt? Vajon hány olyan fiatal pár van, akik a hitelek, a lakásgondok miatt nem mernek belevágni a gyerekvállalásba, vagy pedig azért, mert a kizsigerelő robot mellett estére örülnek, ha beesnek az ágyba? Vágási Feri fenntartásait az új „érdekképviseletekkel” és a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban ugyancsak igazolta az idő, mely szerint legfeljebb a temetkezési segélyt tudják elintézni, és nem kevés jól képzett ember van manapság, aki nem „fizetés-kiegészítésként”, hanem főállásban trógerol. Béla bácsi, az öreg tanár pedig amiatt aggódott, hogy az a zűrzavar, ami az országban keletkezett előbb-utóbb visszarendeződéshez, diktatúrához vezethet, ha nem oldódnak meg a gondok…És persze láttuk a köpönyegforgatókat, a hirtelen megvilágosodottakat (ilyeneket mindannyian jócskán ismerünk azokból az időkből – és nem a filmből), azokat, akik pillanatok alatt átmentették a pártállami korrupciót az új időkre, megjelentek a jól azonosítható, mégis megfoghatatlan „gazdasági bűnözők”, akik helyett rendre azokkal vitették el a balhét, akik felhívták a figyelmet a disznóságokra (lásd még veszélyes hulladék az erdőben…).

szomszedok_10-1024x723.jpg

És találkoztunk a gátlástalan ügyeskedőkkel, akiket senki és semmi nem tudott megrendíteni, mindenen és mindenkin átgázoltak, miközben ők maguk minden csődből jól jöttek ki. Napjaink Gábor Gáborai azonban már nem szeretni való életművészek, nem tudunk rajtunk mosolyogni, mint a film elpusztíthatatlan vállalkozóján, miközben szaporodnak a tenyérbe mászó mosolyú, ingyenélő Klarisszák és rejtélyes módon meggazdagodott milliárdosok de azok a vállalkozók, akik sem az adóhatóságot nem akarják becsapni, sem pedig a „nagyobb halaknak” tejelni, éppen csak megélnek. És ma is kénytelenek vagyunk elviselni a rendszerfüggetlen szarkavarókat, a boldogság, a harmónia irigyeit, az örök „rossz embereket”, akik akkor érzik jól magukat, ha beleköthetnek a másik emberbe, mindegy, hogy mivel… És közben fel-felbukkant a sorozatban a hétköznapi erőszak, a szervezett alvilág, az iskolák körül ólálkodó drogdealerek és pedofilok. Az akkori döbbenetek egy részének lassan már hírértéke sem lesz…

Szerencsére ellenpéldák maradtak a valóságban is, mert nem veszett még ki teljesen az emberi jóság, a segítőkészség, a tisztesség, a munka megbecsülése, még ha nem is divat és nem is vesszük mindig észre rosszkedvünk tartós négy évszakában. És az is igaz, hogy még a tízemeletes panelházakban is létezhetnek a liftbeni köszönésen túli emberi kapcsolatok, ha olyan emberek kerülnek össze egy lépcsőházban, vagy egy emeleten, akik kíváncsiak is egymásra a napi rohanás ellenére.

Bár a film alkotói kínosan vigyáztak arra, hogy lehetőleg semmi konkrét politikum ne hangozzék el, egyetlen kormányt sem neveztek meg, de azért jócskán történtek utalások arra vonatkozólag, hogy mit csinálnak az urak a tisztelt házban, hogy mennyire lehet megbízni bennük. Az utolsó másfél évben, 1998 tavaszától 1999 végéig a korábbiaknál gyakrabban hangzott el, hogy „bizonytalan a helyzet” és a szereplők nemegyszer feltűnően hangsúlyozták, hogy ők nem politizálnak. És az utolsó részek egyikében elhangzik, hogy Klarissza férje „olajszőkítési ügyben” bukott meg, pedig mindig igyekezett az éppen hatalmon lévőkkel jóban lenni…(Fiatalabbak kedvéért: a 90-es évek legsötétebb, legszövevényesebb bűnügye, amelynek számos szálát a mai napig nem tisztázták – csak nem?....) Jellemző az is, hogy a nemzeti ünnepek kapcsán szinte mindig kimondta valaki (a tanárnő Jutka, a közös képviselő Kutya úr, az operaénekes Sümeghy, sőt, még Etus is), hogy milyen szép lenne, ha végre egyszer az egész ország békében együtt és nem egymás ellen ünnepelne. Miközben a mai nézőknek nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a sorozatban szereplő egyes színészek milyen irányú elkötelezettségükkel váltak ismertté azóta a balliberális oldaltól egészen a szélsőjobbig…

A sorozat túlságosan hirtelen fejeződött be. Pedig maradtak még jócskán elvarratlan szálak, hőseink magán- és üzleti ügyeiben egyaránt, a szép ügyvédnőtől a „névrokonával” összekevert idegenből hazaszakadt szívtipróig. Horváth Ádám szerint „üzleti okokból” ért véget, mert egy másik sorozatnak kellett a csatornán a hely (ami viszont rövid idő alatt befuccsolt), de vannak, akik ebben is „politikai döntést” láttak…

Az elmúlt években az interneten számos mém született az egykori filmkockákra, amelyeken a szereplők szájába adnak a sorozat stílusában készült aktuális bölcsességeket. Ezek ma aligha kerülhetnének „közadásba”. Mert akárhogy is vesszük, a Szomszédok a maga kicsit suta formájában mégiscsak a „nép hangja” volt…

vagasiek.jpg

A Szomszédok nem volt „magas művészet”, bár a szereplők tehetsége sokat emelt a sorozaton. Hol hallunk manapság a szappanoperákban olyan szép magyar mondatokat, mint amelyek Raksányi Gellért, Schubert Éva vagy Sinkó László szájából hangzottak el? Mindent összevetve nagyon tanulságos volt ennyi év után részt venni a Lantos utcai történelmi kurzuson. És ezek a kora esti tv-programok arra is késztettek bennünket, hogy felidézzük az 1987 és 1999 között saját, privát történelmünket, túl a „nagy eseményekhez” való viszonyunkon. Az egyes részek végén feltűnő dátumok láttán Párommal óhatatlanul felidéztük, hol hangosan, hol csak magunkban magánéletünk örömeit és bánatait. Számomra ezek az évek jelentették pályafutásom legszínesebb, legtermékenyebb, egyúttal magánéletem legkaotikusabb időszakát. Talán a Szomszédok még abban is segítenek, hogy egyszer végre a helyére tegyem magamban ezt a szűk másfél évtizedet…

Szólj hozzá

média tv sorozat történelem Szomszédok