2015. dec 27.

Bentről kifelé

írta: Göbölyös N. László
Bentről kifelé

inside.jpg

Az Agymanók (Inside Out), a Disney egyik legsikeresebb filmje lett. Az Öröm, a Szomorúság, a Félelem, a Düh, az Utálat kalandjai a nézők tömegeinek ébresztették fel a kíváncsiságát. Egy ekkora győzelem mögött egy speciális munkacsapatnak kellett állnia. Valóban, a Disney Pixar animációs remekművének tudományos tanácsadói, Dacher Keltner és Paul Elman azonkívül, hogy az érzelmek működését kutatják, az arckifejezések értelmezésével is foglalkoznak.

Olaszországban a goriziai NeuroComScience kutatói foglalkoznak a nem verbális magatartások tanulmányozásával. A fenti film sikerét éppen az adja, hogy belülről ábrázolja egy serdülő érzelmeit, amelyek különböző speciális magatartásokat váltanak ki belőle.

A mai viszonyok között megérteni az érzelmeket az arc, a test, a hang kifejezésein következő magatartásokra lehessen következtetni, kulcseszköz lehet sok területen. A La Repubblica megkérdezte a trieszti egyetem laboratóriumának kutatóitól, hogy miként fejlődik ennek a témának a kutatása és milyen kilátásai vannak a jövőre nézve.

Az érzelmek- magyarázta Jasna Legisa, a laboratórium igazgatója -szorosan kapcsolódnak az emberek cselekedeteihez és a nem verbális nyelv elemzési technikái segítenek olvasni bennük. A mi programunk a verbális kommunikációról abban különbözik az eddigiektől, hogy használ nem verbális tudományos módszereket is, amelyek lehetővé teszik, hogy pontosan, gyorsan és megbízhatóan megértsük az adott személy motivációját. és hitelességét kifejezéseinek megfigyelésén keresztül. Ehhez kipróbált kifejezési technikákat alkalmazunk és integráljuk hozzájuk a testmozdulatok és hangvariációk dekódolási technikáit, kombináljuk a kettőt az interjúk során.”

Ennek a módszernek a gyakorlati alkalmazása vezetett el az arckifejezések értelmezése technikájának a kidolgozásához, az “ Interpretative System of Facial Expressions” és a „Body Coding System” nevű programokhoz.

“A nem verbális kommunikáció tudományos megközelítése még újdonság sokak számára, bár én elkezdtem használni és terjeszteni tíz évvel ezelőtt. A nem verbális magatartás olvasatához asszociálni kell a nyelvi elemzést, hogy stabilizálni lehessen egy adott kifejezés motívumát. Ezenkívül alapvető fontosságú az elemzés kezdetén azonosítani azokat a kifejezéseket, amelyeket az adott személy ismétel, elválasztva azokat a stimulációtól, amelynek pillanatnyilag alá van vetve.”- magyarázta Legisa.

Hol lehet alkalmazni ezt a technikát? - kérdezte a lap.

„Az alkalmazottak kiválasztásában, a pszichológiában, a piackutatásban, tárgyalásokban. Idejekorán megismerni másokat óriási versenyelőny. Gondolom, a jövőben használni fogják minden szakmában. Mint ismeretes, a rossz választásnak mind a szakmai, mind a magán életben érzelmi és gazdasági ára van.” - hangzott a válasz.

Szólj hozzá

mozi pszichológia USA