Írolvasgondol

A termosz megtelt vízzel. Michel egy pillanatig még a lehetetlen csodát várta, majd visszafelé indult.

-Mennyivel tartozom?

A benzinkutas ásítva számolta meg a pénzt.

-Ebben az órában nem lesz nagy forgalom. Hacsak a csendőrökkel nem találkoznak.

-A csendőrökkel? Miért?

-A Lanciás férfit keresik. Nem hallgatták a rádiót?

-Nem. Mi történt?

-Ó, rettenetes eset!...de hosszú lenne elmondani. Jó utat!

Elindultak újra néptelen, sötét úton.

-Mit csináljak, ha egy útlezáráshoz érek? – kérdezte Michel.

-Ne foglalkozz ilyesmivel. Nem lesz útlezárás. Letértek a főútról, keskeny útra fordultak be, faágak súrolták a kocsi oldalát. Aztán egy hepehupás földút következett.

-Állj be! – szólalt meg hirtelen a férfi.

Michel fékezett. Nagy csend volt, csak a motor egyenletes dorombolását és a tücskök hangját lehetett hallani.

-Szállj ki! – mondta a férfi – Menj, ne félj, te bolond. Tudod jól, hogy szükségem van rád.

Mindketten kikászálódtak a kocsiból. A férfi megtántorodott.

-Istenem, hogy én milyen fáradt vagyok!

Hozzátámaszkodott a kocsi oldalához és kivette a dugót a termoszból.

-Menj egy kicsit messzebb…így…még! Most ne mozdulj, mert lövök.

Elengedte a pisztolyt, amely most a madzagon lógott, levette a szemüvegét és a zsebébe tette. Majd a termoszban lévő friss vizet ráöntötte a fejére. Nagyokat prüszkölt.

Michel úgy érezte, hogy ez a megfelelő pillanat. Lábujjhegyen tett egy lépést, aztán egy másodikat, egy harmadikat és futásnak eredt.

-Állj meg!

A férfi a zaj irányába fordult. Rövidlátó szemével hiába kutatta a sötétséget. A szemüvegét kereste. Amikor sikerült feltennie és meglátta Michelt, célzott és lőtt.

Michel megállt, majd visszajött.

-Ha akartam volna, lelőhettelek volna – mondta a férfi.

Michel érezte, hogy könnyek tolakodnak  szemhéja alatt, de semmiért a világon nem akarta volna, hogy a másik sírni lássa.

-Kis ravasz!...észrevetted, hogy szemüveg nélkül semmit sem érek…Csakhogy, amint felrakom…..Tessék, kapd el!

Odanyújtotta a fiúnak a termoszt.

-Dobd a levegőbe! magasra!

Villámgyorsan lőtt. Michel felvette a termoszt. A közepén ki volt lyukasztva.

-Látod? Ha akartam volna…de ismétlem, szükségem van rád.

Menjünk!

Újra beszállt a hátsó ülésre és Michel indított. Bosszúból azonban odavágta:

-A pisztolylövések messzire hallatszanak.

A férfi nem ijedt meg.

-Tudom, mit akarsz mondani, fiú. Azt hiszed, hogy meghallották. Nem. Egyetlen ház, egyetlen tanya sincs erre. Nem véletlenül jöttünk erre.

-Járt már máskor is itt?

Csend.

-És ha nem ér oda idejében és elmegy a kamion?

Kis, csaknem vidám nevetés hallatszott.

-Igazad van, hogy védekezel. A helyedben én is ezt csinálnám. Megpróbálnék kételyeket támasztani. De nem passzolom el a kamiont.

-Miért olyan biztos benne?

-Mert előbb odaérünk, mint ők. A hely jól ki lett választva. Háromszor fognak dudálni. Mindent megbeszéltünk…

-És én? Velem mi lesz?

-Veled? Még van idő gondolkodni. Figyeld az utat!

Hajtűkanyarok következtek. A hold vad tájat világított meg. A jobboldalon mély szakadék tátongott. Michel görcsösen szorította a kormányt és az út szélére húzódott.

-És ha félrerántanám a kormányt?

-Mondd csak, fiú, mondd!...Nem könnyű ezt megtenni. Amikor annyi idős voltam, mint te, én is szerettem az életet.

Michel visszament az út közepére.

-És most?

-Ó, most már más a helyzet. Most már az élet nem számít. Inkább az, hogy az ember tudjon nemet mondani.

Felértek a tetőre. Sziklákkal, görcsös fákkal megszórt fennsíkon voltak.

-Tompított világítással menj!

-Összetörjük magunkat.

-Nyugodj meg, nem megyünk messze.

Egy ideig csendben döcögtek.

-Menj le az útról! Itt….itt….be a mezőbe! Itt állj meg! Itt a fák mögött. Most már nincs szükségünk a kocsira.

Kiszálltak.

-Erre egyenesen – mondta a férfi – De ne menj túl gyorsan. Michel elindult. Mögötte a férfi bukdácsolt, lába megakadt a kiálló gyökerekben, káromkodott.

Majd egy pásztorkunyhó előtt megálltak.

-Itt várom meg őket. Menj be!

Michel körülnézett, 300 méterrel lejjebb keresztutat látott. A férfi meglökte a fegyver csövével.

Bent a férfi az ajtó közelében ült le, ahonnan láthatta a keresztutat. Michel felé fordult:

-Ülj le! Ne képzeld, hogy megszökhetsz!

Szaglászott:

-Birkaszagot érzek. Neked ez persze nem jelent semmit…

Hangja megcsuklott, de gyorsan összeszedte magát.

-Láttam, van egy szájharmonikád. Játssz!

-Mit?

-Azt mondtam, játssz! Akármit. De játssz…

Michel elkezdett játszani. Egy lassú dallamot, amelynek nem is tudta a címét. A férfi nem tiltakozott, sőt, halkan verte hozzá a taktust. Amint Michel befejezte, ráparancsolt:

-Most valami mást…játssz!

Michel játszott vidám, szomorú dalokat, mindent, ami eszébe jutott. A férfi megtörölte szemüvegét, anélkül azonban, hogy levette volna. Lehet, hogy sírt.

Michel rákezdett egy másik, szelíd, nosztalgikus dallamra. És hirtelen egy színtelen hang keveredett a zenével, az álomba merült ember hangja. Michel figyelt, próbálta megérteni. De a férfi ismeretlen nyelven beszélt. Arca időnként megrándult, jobb keze elengedte a pisztolyt, a bal keze, nyitott tenyérrel elhagyatottan nyugodott a földön mellette.

Motorzaj hallatszott az éjszakában. Egy pillanatra fényszóró pásztázta végig a kunyhót. Aztán fékcsikorgás…A kamion megállt a kereszteződésben. Három rövid dudálás hallatszott…

A férfi fájdalmasat sóhajtott, kinyújtotta a lábát. Michel közelebb húzódott hozzá. Már nem játszott semmiféle dallamot, képtelen lett volna rá, össze-vissza fújta a hangszerét, nehogy a férfi a csendre felébredjen.

Újabb három dudaszó. A férfi félig kinyitotta a szemét, hallotta a harmonikát, és újra motyogni kezdett. Michel hallotta, hogy a kamion elindul és egyre távolodik. Aztán csend lett. Ekkor abbahagyta a harmonikálást. Ő is kimerült volt, egy pillanatra lecsúszott a földre. Aztán lassan, térden csúszva odament a férfihoz, hallgatta lélegzését és keze megindult a pisztoly felé…

De a csomó túl bonyolult volt. A kéz felkúszott az alvó arcáig és óvatosan levette a szemüveget….

A napsugár ébresztette fel a férfit. Nyögött, mozgatta a nyakát, kinyitotta a szemét és keze ösztönösen a szemüveget kereste. Amikor rájött, mi történt, megragadta a pisztolyt és maga elé tartotta.

-A szemüvegem! Add vissza a szemüvegemet, te hülye!

Ekkor meghallotta a birkák alig hallható toporgást a kunyhó körül. Felugrott, kinézett az ajtón a kereszteződés felé abban az oktalan reményben, hogy meglátja a kamiont. De csak ködöt látott maga előtt.

Lassan hátrált, mintha a nap elől menekülne és csak akkor állt meg, amikor a falat érezte a háta mögött.

A dörrenés nem hallatszott messzire. A birkák fel sem emelték a fejüket.