Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A magány egészségromboló

dealing-with-loneliness.jpg

Azt régóta tudjuk, hogy a magánynak milyen negatív lelki hatásai vannak. Egy friss felmérés szerint az egyedüllét és a szilárd kapcsolatok hiánya növeli a szív- és érrendszeri problémák és a sztrók kockázatát.

Brit kutatók elemezték 181 ezer olyan felnőttről végzett felméréseket, amelyek közül 4628-nak voltak ér- és szívproblémái, és 3002-nek sztrókja.

Rájöttek, hogy a magány és ezeknek a betegségeknek az összefüggése ugyanolyan mértékű, mint amilyent a szorongás, a stressz válthat ki. A magány 29%-kal növeli a keringéssel kapcsolatos betegségek kockázatát és 32%-kal a sztrókét.

Aki extrovertált és jó kapcsolatokkal rendelkezik, egészségesebb marad. A kutatók szerint az orvosoknak fel kellene hívniuk pácienseik figyelmét erre és úgy vélik, hogy ebből a szempontból érdemes lenne megvizsgálni az Internet pozitív szerepét is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (88) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) életmód (150) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (87) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (21) klimaváltozás (3) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (140) zene (23) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása