Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Sly sikerei és kudarcai

sylvester-stallone-news.jpg

„Életem 96% kudarcból és 4% sikerből áll” – ezt nem más mondta, mint Sylvester Stallone. A 70. életévét betöltő olasz-amerikai színész meglehetősen pesszimistán, vagy túlságosan szerényen nyilatkozott pályafutásáról. Alighanem sokaknak elég lenne egy életre az a bizonyos 4%, amelynek része egy szegény sorból magát felküzdött bokszoló, Rocky Balboa figurájának megteremtése. Őt Stallone azon kevés mozialakjának tekinti, akire a mai napig büszke.

Az a filmszínész, aki már tudott egy olyan figurát teremteni, aki megkerülhetetlen része a mozitörténetnek, már nem élt hiába. És Stallonénak van egy másik, nem kevésbé sikeres alakja, ez pedig John Rambo, az öntörvényű háborús hős.  De Rocky különleges helyet foglal el Sly szívében, mert 1976-ban ő írta gyertyafénynél, egy diványon, akkori felesége, Sasha Czack mellett a forgatókönyvet és ő győzte meg Irwin Winkler és Robert Chartoff  producereket, hogy csinálják meg az „olasz csődőr” (Italian Stallion) történetét.

A film sikere előtt Stallone nehezen tört magának utat. New York-ban született 1946. július 6-án. Apja bevándorolt szicíliai borbély és asztrológus volt. Slynak kiskorában komoly fizikai problémái voltak, arcán baloldala enyhén béna volt, és angolkórban szenvedett, amit sporttal tudott leküzdeni. Miután otthagyta a Miami Egyetem dramaturg-szakát, hazament és elkezdett forgatókönyveket írni – kevés sikerrel. A 70-es években sok mindent megpróbált. Színészként szerepelt az Italian Stallion című pornófilmben, amelyre fizikuma miatt választották ki. Kisebb szerepet kapott Woody Allentől a Banánköztársaságban és Alan J. Pakulától a Klute-ban.  Jelentkezett meghallgatásra a Keresztapához is – sikertelenül. Dolgozott, mint kidobóember, volt a Central Park oroszlánketrecének takarítója, színházi jegyeladó. De közben továbbra is írta filmsztorijait.

A fordulat életében 1976-ban következett be. A kritika fenntartással fogadta a Rocky-t, a közönség azonban szerette. Sly Oscar-jelölést kapott érte, mint a legjobb főszereplő és legjobb forgatókönyvíró. Ez utóbbiért meg is kapta.  Ilyen kettős jelölése addig csak Charlie Chaplinnek és Orson Wellesnek volt. A Rocky-ból nagysikerű sorozat lett – az első mellett talán a 4. volt a legnépszerűbb, nem utolsósorban James Brown Living In America című főcímdalának – míg a 80-as években megszületett a kiújult hidegháborús hangulatot jól tükröző Rambo-széria is. És bár a „szakma” sosem tartotta őt nagy színésznek, azért két ikonikus figurája mellett is voltak neki emlékezetes alakításai, köztük a Fantom az éjszakában rendőre, az Oscar című klasszikus vígjáték amerikai remake-jének főhőse, és megállta a helyét olyan remek krimivígjátékban is, mint az Állj, vagy lő a mamám!

Az idén, mintegy születésnapi ajándékként elkészült Ryan Coogler filmje, a Creed - Küzdelemre született, amely feleleveníti Rocky legendáját. Stallone ezúttal legjobb mellékszereplőként kapott Oscar-nevezést, ugyanakkor Arany Glóbusszal tüntették ki életművéért.

A sikerek és a kudarcok között, a kapott és adott ütések között Sylvester Stallone az amerikai álom megtestesítője marad, aki a sok bukás ellenére erős elhatározással, kitartással eléri célját.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csetmenszky Csöpi 2016.07.14. 00:18:58

"...Együtt öregszünk Apával
És Cserháti Zsuzsával..." Ez van. Ikon.

Dersu Uzala · https://www.youtube.com/watch?v=ct_7VNF0_jQ 2016.07.14. 09:12:21

És akkor ne feledjük a Coplandet, amiben még szinészkedett is. Nem lógott ki lefelé a Ray Liotta, Harvey Keitel és Robert De Niro sorból, igaz felfelé sem, de ezt ki róná fel neki?

Köldök_szösz 2016.07.14. 10:30:06

Wow hát ha ez valóban így van vagy ő ezt így éli meg akkor egy rettenetesen kibaszott szar élete volt eddig

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.07.14. 11:35:51

@Köldök_szösz: Szvsz arra próbált utalni, hogy 25 dologgal próbálkozott mire egy bejött. Azaz próbálkozni kell, mert az hozza meg a sikert.

2016.07.14. 11:43:27

Kicsit olyan a poszt, mintha az egyharmadánál hirtelen le lenne zárva, mert mondjuk menni kellett vacsorázni :))))

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása