Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Mondd meg, hogy vásárolsz, megmondom, ki vagy!

shopping_1.jpg

Pszichológiai elemzések szerint a vásárlásnak gyakran vannak lelki eredetű rugói. Vevői magatartásunk nem csupán a pénztárcától függ.

Patrick Avane francia pszichológus nem osztja azoknak a közgazdászoknak a véleményét, akik szerint a vásárlóknak nincsen tudatalattiuk, képesek kordában tartani vásárlási kényszerüket, mert anyagi helyzetéhez méri szükségleteit. „Mi azt tapasztaljuk, hogy a pénzhez való viszony nagymértékben független a pénzügyi helyzettől. Vannak nagyon gazdagok, akik rendkívül fukarok és vannak, akik kevés pénzzel is folyton költekeznek” – mondta a Le Figarónak, emlékeztetve arra, hogy mivel szeánszaik fizetősek, a pszichológusok is képet kapnak arról, hogy a pácienseknek milyen a viszonyuk a pénzhez.

Megfigyelései szerint vannak, akik vágyakozási impulzusra vesznek meg valamit. „A reklámszakemberek jól megértették ezt a tudatalatti dimenziót: megvásárolom ezt a tárgyat, mert olyan akarok lenni, mint aki bemutatta. Mint az a top-modell, aki a ruhát, mint az a vezető, aki luxusautót reklámozta. Szükségem van ezekre, hogy azonosítani tudjam magam velük. Másokat a birtoklási irigység mozgatja, vásárolnak, mert exkluzív birtokosai akarnak lenni ennek-annak. Vevők minden exkluzív szériára. A reklám üzenete számukra: „Akkor lesz önmaga, ha ezt birtokolja.”  Megint mások felhalmozási vágyból cselekszenek, mint Gobseck, Balzac hőse, aki kincseibe fullad bele, mert nem akarja szétosztani azokat. Az „irigyeket” lehet, hogy később már nem is érdeklik a szerzemények, hajlandók megválni tőlük, míg a „zsugorik” megtartják, amit vettek, még ha nincs rájuk már szükségük.”

Mi ösztönzi vásárlásra a költekezőket? „Akik számolás nélkül költenek, azoknak mindenható hatalom-érzésük van, a törvények felett érzik magukat. Egyes üzletek úgy rendezkedtek be, hogy mindent megtaláljanak, amit óhajtanak. De ezek az emberek, miután megvásároltak valamit, valójában csak egy pillanatra élvezik, a birtoklása nem okoz bennük igazi elégedettséget. Ők azok, akik sokat vásárolnak másoknak. Ami szintén egy módja a mindenhatóság kimutatásának” – mondja Patrick Avane.

A francia szakember szerint ez a fajta vásárlás nem mindig áll kapcsolatban a hódítás vágyával. „Amikor valaki akármit megvesz, valójában senkinek sem vásárol. Sem magának, sem másnak. Úgy gondolom, hogy minden vásárlási módnak inkább a birtoklás ösztönéhez van köze. De nagy különbség van például azok között, akik az árleszállítások előtt néhány nappal kinézik, hogy mit fognak vásárolni és azok között, akik „vakon” tódulnak be az üzletekbe és azt hiszik, hogy jól jártak, de kijöve olyan dolgokkal vannak tele, amelyekre nincs is szükségük. Az előbbieknek az a fontos, amit vettek, az utóbbiaknak maga a vásárlás.”

Avane példái átlagemberekre vonatkoznak, de a vásárlási láz természetesen jellemző egyes hipergazdagokra is, akik így mutatják a külvilágnak pénz adta hatalmukat. Az irodalom, a film is gyakran állít középpontjába olyan figurákat, akiknél „a pénz nem számít”, bármit (és bárkit) meg tudnak venni, de a pénzen kívül egyebük sincsen. A két leghíresebb Charles Foster Kane Orson Welles Aranypolgárának főhőse és Claire Zachanassian, Friedrich Dürrenmatt Öreg hölgye. Kane mérhetetlen gazdagságánál csak a magánya nagyobb, óriási kastélyt épít a sivatagban, műtárgyak ezreit vásárolja meg, amelyeknek nagy része halálakor bontatlanul hever hatalmas raktáraiban. Az Öreg Hölgy, akit, mint megesett lányt, kiközösített Güllen városa, azzal áll bosszút, hogy felvásárolja a várost és megveszi lakóinak lelkét is, hogy megöljék egykori megrontóját, de sem vagyona, sem elégtétele nem adja vissza neki örökre elvesztett boldogságát…

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.07.15. 00:26:14

Megmondod ki vagyok? Mi, a nevemet, lakcímemet? De azt hogy?

ebella 2016.07.15. 04:05:36

Nem lett megmondva ki vagyok. Még átvitt értelemben sem.

Burgermeister 2016.07.15. 06:30:51

Szar poszt cím!!! Semmit mondó poszt! Ezt eddig is tudtuk.

midnight coder 2016.07.15. 07:06:17

A fogorvos szerint pedig mindenkinek fájnak a fogai, elvégre hozzá csupa fájós fogú ember jár.

she_wolf 2016.07.15. 09:07:18

"Avane példái átlagemberekre vonatkoznak..."
Hát pedig pont nem!
Átlagembernek tartom magam, és mint átlagember azért veszek pl. cipőt, mert nem akarok meztéláb császkálni az utcán.
Nem vagyok átlagember, ha külön cipőszobát kell berendeznem az egyszer felvett skárpik tömegéhez, vagy egy név/arc miatt veszek meg valamit csilliószoros áron.
Annyiban tudok egyetérteni a piszológussal, hogy néha valóban lelki okok ösztönözhetnek egy nem létszükséglet kategóriájú dolog megvásárlására.
De cseszhetem az életemet, ha a lelkemhez nem tudok jó lenni egy finom tapintású sállal, vagy egy jó lemezzel.
Amiről a piszológus ír, az már kóros. És mivel piszológus, valószínűsíthetően sok ilyen pótcselekvő emberrel találkozik. Próbáljon meg egészséges lelkületű emberekkel beszélgetni a vásárlásról, és máris színesebb lesz a paletta.
(Nem mellesleg a tököm se akar úgy kinézni, mint pl. "rianás", pedig randa vagyok ám, mint a bűn:P)
A pénz nem boldogít, valóban. De önmagában a pénztelenség sem!

Leptis Magnaq 2016.07.15. 11:45:40

A blog csak a két szélsőséges vásárlót mutatta be ! Nem írt azokról sem , akik szeretnének vásárolni, de nincs módjuk rá, hogyan vásárolnak virtuálisan , vagy érik be kirakat nézegetessel ! Azokról a tudatos vásárlókról sem ír , akiknek fejében van a ruhatáruk , és mikor véletlenül meglátnak egy beleillő ruhadarabot , és pénzük is van rá, megveszik ! Aztán vannak , főleg nők, akik szeretik önmagukat megajándékozni, ha jól teljesítettek , szomorúak , vagy elhanyagoltnak érzik magukat ! Hogyan mondja a pszichológus ? Ha nem vesz a férjed virágot, vegyél magadnak !

padlogaz 2016.07.15. 13:05:00

pedig nem rossz a cikk célja, csak nem megy elég mélyre.

a fogyasztás szociológiájának (avagy a fogyasztás kulturális antropológiájanak) ugyanis kimerítő szakirodalma van, elég komoly társadalomtudósok foglalkoztak vele.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) film (33) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) irodalom (87) Irodalom (12) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (21) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (23) Zene (140) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása