Pszichológiai elemzések szerint a vásárlásnak gyakran vannak lelki eredetű rugói. Vevői magatartásunk nem csupán a pénztárcától függ.
Patrick Avane francia pszichológus nem osztja azoknak a közgazdászoknak a véleményét, akik szerint a vásárlóknak nincsen tudatalattiuk, képesek kordában tartani vásárlási kényszerüket, mert anyagi helyzetéhez méri szükségleteit. „Mi azt tapasztaljuk, hogy a pénzhez való viszony nagymértékben független a pénzügyi helyzettől. Vannak nagyon gazdagok, akik rendkívül fukarok és vannak, akik kevés pénzzel is folyton költekeznek” – mondta a Le Figarónak, emlékeztetve arra, hogy mivel szeánszaik fizetősek, a pszichológusok is képet kapnak arról, hogy a pácienseknek milyen a viszonyuk a pénzhez.
Megfigyelései szerint vannak, akik vágyakozási impulzusra vesznek meg valamit. „A reklámszakemberek jól megértették ezt a tudatalatti dimenziót: megvásárolom ezt a tárgyat, mert olyan akarok lenni, mint aki bemutatta. Mint az a top-modell, aki a ruhát, mint az a vezető, aki luxusautót reklámozta. Szükségem van ezekre, hogy azonosítani tudjam magam velük. Másokat a birtoklási irigység mozgatja, vásárolnak, mert exkluzív birtokosai akarnak lenni ennek-annak. Vevők minden exkluzív szériára. A reklám üzenete számukra: „Akkor lesz önmaga, ha ezt birtokolja.” Megint mások felhalmozási vágyból cselekszenek, mint Gobseck, Balzac hőse, aki kincseibe fullad bele, mert nem akarja szétosztani azokat. Az „irigyeket” lehet, hogy később már nem is érdeklik a szerzemények, hajlandók megválni tőlük, míg a „zsugorik” megtartják, amit vettek, még ha nincs rájuk már szükségük.”
Mi ösztönzi vásárlásra a költekezőket? „Akik számolás nélkül költenek, azoknak mindenható hatalom-érzésük van, a törvények felett érzik magukat. Egyes üzletek úgy rendezkedtek be, hogy mindent megtaláljanak, amit óhajtanak. De ezek az emberek, miután megvásároltak valamit, valójában csak egy pillanatra élvezik, a birtoklása nem okoz bennük igazi elégedettséget. Ők azok, akik sokat vásárolnak másoknak. Ami szintén egy módja a mindenhatóság kimutatásának” – mondja Patrick Avane.
A francia szakember szerint ez a fajta vásárlás nem mindig áll kapcsolatban a hódítás vágyával. „Amikor valaki akármit megvesz, valójában senkinek sem vásárol. Sem magának, sem másnak. Úgy gondolom, hogy minden vásárlási módnak inkább a birtoklás ösztönéhez van köze. De nagy különbség van például azok között, akik az árleszállítások előtt néhány nappal kinézik, hogy mit fognak vásárolni és azok között, akik „vakon” tódulnak be az üzletekbe és azt hiszik, hogy jól jártak, de kijöve olyan dolgokkal vannak tele, amelyekre nincs is szükségük. Az előbbieknek az a fontos, amit vettek, az utóbbiaknak maga a vásárlás.”
Avane példái átlagemberekre vonatkoznak, de a vásárlási láz természetesen jellemző egyes hipergazdagokra is, akik így mutatják a külvilágnak pénz adta hatalmukat. Az irodalom, a film is gyakran állít középpontjába olyan figurákat, akiknél „a pénz nem számít”, bármit (és bárkit) meg tudnak venni, de a pénzen kívül egyebük sincsen. A két leghíresebb Charles Foster Kane Orson Welles Aranypolgárának főhőse és Claire Zachanassian, Friedrich Dürrenmatt Öreg hölgye. Kane mérhetetlen gazdagságánál csak a magánya nagyobb, óriási kastélyt épít a sivatagban, műtárgyak ezreit vásárolja meg, amelyeknek nagy része halálakor bontatlanul hever hatalmas raktáraiban. Az Öreg Hölgy, akit, mint megesett lányt, kiközösített Güllen városa, azzal áll bosszút, hogy felvásárolja a várost és megveszi lakóinak lelkét is, hogy megöljék egykori megrontóját, de sem vagyona, sem elégtétele nem adja vissza neki örökre elvesztett boldogságát…
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.07.15. 00:26:14
ebella 2016.07.15. 04:05:36
Burgermeister 2016.07.15. 06:30:51
midnight coder 2016.07.15. 07:06:17
she_wolf 2016.07.15. 09:07:18
Hát pedig pont nem!
Átlagembernek tartom magam, és mint átlagember azért veszek pl. cipőt, mert nem akarok meztéláb császkálni az utcán.
Nem vagyok átlagember, ha külön cipőszobát kell berendeznem az egyszer felvett skárpik tömegéhez, vagy egy név/arc miatt veszek meg valamit csilliószoros áron.
Annyiban tudok egyetérteni a piszológussal, hogy néha valóban lelki okok ösztönözhetnek egy nem létszükséglet kategóriájú dolog megvásárlására.
De cseszhetem az életemet, ha a lelkemhez nem tudok jó lenni egy finom tapintású sállal, vagy egy jó lemezzel.
Amiről a piszológus ír, az már kóros. És mivel piszológus, valószínűsíthetően sok ilyen pótcselekvő emberrel találkozik. Próbáljon meg egészséges lelkületű emberekkel beszélgetni a vásárlásról, és máris színesebb lesz a paletta.
(Nem mellesleg a tököm se akar úgy kinézni, mint pl. "rianás", pedig randa vagyok ám, mint a bűn:P)
A pénz nem boldogít, valóban. De önmagában a pénztelenség sem!
Leptis Magnaq 2016.07.15. 11:45:40
padlogaz 2016.07.15. 13:05:00
a fogyasztás szociológiájának (avagy a fogyasztás kulturális antropológiájanak) ugyanis kimerítő szakirodalma van, elég komoly társadalomtudósok foglalkoztak vele.