Az Editorial Planeta publikálja októberben Paulo Coelho legújabb regényét, amelynek főhőse az első világháború híres kémnője, Mata Hari.
A brazil író a franciák által kivégzett egykori táncosnő egy levelén keresztül rekonstruálja a híres kémnő életet, amelyet kivégzése előtt egy héttel írt, és amelyhez a német, a holland, valamint a brit titkos szolgálat archívumainak tanulmányozása révén jutott.
Az író úgy mutatja be – saját szavaival – hősnőjét, mint „az első feministák egyikét, aki korai férfiaival szembeni követelményeknek is megfelelt és önálló, kivételes életet tudott felépíteni magának.” Véleménye szerint ma is le lehet vonni néhány tanulságot belőle. Bár lehet, hogy „a gazdag emberek vádjait ellenére a szegények életével fizetik meg” – nyilatkozta Coelho a La Vanguardiának.
A kémnő című regény írása közben az író sok dokumentumot átnézhetett, és felmerült benne, hogy milyennek láthatta Mata Hari azokat, akik körülvették, a barátokna mutatkozó ellenségeit. A börtönben írt utolsó levélben azokról az elhatározásokról szólt, amelyeket saját igazságáért hozott, gyerekkorától egy kis holland faluban, az elátkozott napokig, amelyeket egy alkoholista diplomata feleségeként Jáván töltött, amíg eljutott odáig, hogy hírességgé váljon Franciaországban.
Coelho a történetet részben Jáva szigetére, részben a „boldog békeidők” Párizsába és az első világháború Berlinjébe helyezte.
Mata Hari, azaz Margareeta Geertruida Zelle (1876 – 1917) figurája régóta foglalkoztatja a filmeseket is, azonosították a „végzetes nő” alakjával. Már 1927-ben elkészítették története első filmváltozatát, Magda Sonja alakította, a filmet a dr.Caligariból ismert magyar származású osztrák színész, Friedrich Feher rendezte. 1931-ben Greta Garbo bújt alakjába, 1964-ben pedig Jeanne Moreau személyesítette meg az elfogott és halálra ítélt kémnőt. 1985-ban Sylvia Kristel alakította tragikus sorsú honfitársnőjét, ezúttal természetesen Mata Hari lényének erotikus oldalát hangsúlyozták ki. Az ő története sem kerülhette el a zenés színpadokat, három musicalt is írtak belőle.
Paulo Coelho (1947, Rio de Janeiro) ma a világ egyik legtöbbet olvasott szerzője. Olyan nagysikerű könyvek írója, mint az Egy mágus naplója, Az alkimista vagy a Tizenegy perc. 2002 óta az ENSZ békenagykövete.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.