Repüljünk! – mondják a vagány taxisok. Hamarosan ez nem csak afféle poén lesz, hanem valóság is. Ha az Airbus is úgy akarja.
A kis helikopterekhez hasonló járműveket kezdetben pilóta vezeti, majd autonóm és automatikus technológiával látják el őket. Az Airbus a repülő taxik ötletével kezdi a közlekedésben kialakult zsúfoltság megoldását.
A prototípus tesztelését várhatóan már jövőre elkezdik.
2030-ig a világ városi lakosságának aránya 6% lesz, ami jelenlegihez viszonyítva 10%-os emelkedést jelent. Kárát a vidékről bejárók látják elsősorban. 2014-ben például Sao Paulo minden rekordot vert egy 344 km-es dugóval.
Az Airbus az égből jön – hangzik a cég jelszava. Mivel megvannak a feltételek és a technológiák a megvalósításához. A projektet 10 éven belül megvalósíthatónak tartják. Mint a drónok esetében, amelyek a City Airbust ihlették, látni lehet majd a légitaxik egész flottáját.
A kihívás olyan rendszer megteremtése, amely biztonságot ad és elkerül a normatív akadályokat. A City Airbust lehet majd hívni mobiltelefonon is. „Egy nem távoli jövőben okostelefonon fogunk előjegyeztetni pilóta nélküli taxit, amely házhoz megy” – mondta Thomas Enders, az Airbus csoport vezérigazgatója.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.