Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Jó-e a Télapó-mese?

santa-claus-winking.jpg

Már a Télapó sem jó. Már a Télapóból is pszichológiai esetet kreálnak. Méghozzá nem afféle kóklerek, hanem az egyik legtekintélyesebb szaklap, a The Lancet Psychiatry annak nézett utána, hogy vajon árt-e a szülő tekintélyének, ha a gyerek rájön, hogy a Télapó nem is létezik? Megingathatja-e a gyerekekben azt a hitet, hogy a szülők mindig igazat mondanak?  

A megkérdezett pszichológusok először is megállapították, hogy ezt a mesét a szülők élvezik, a velejáró titokzatoskodást úgy élik meg, mintha visszatérnének gyerekkorukba.

A gyerekek, míg egészen kicsik, hisznek benne. Az igazságot az esetek többségének fokozatosan tudják meg, és mint mondják, még nem volt egyetlenegy olyan páciensük sem, akit traumatizált volna az információ, hogy a Télapó nem létezik. A gyerekeknek szükségük van a varázslatra, a várakozás izgalmára és a valóság talán egy kicsit elszomorítja őket, de a szülők iránti bizalmukat nem ingatja meg. Okos magyarázattal egyébként a szülő is megkönnyítheti a Télapó-mese miértjének megértését.

Simonetta Gentile, a római Bambino Gesú (Gyermek Jézus) gyermekkórház pszichológusa szerint a gyerekek, amikor megtudják, hogy Télapó valójában nincsen, nem haraggal, inkább némi szomorúsággal és fájdalommal veszik tudomásul, de ez természetes a fejlődési folyamatban. A kritikus időszak 7 és 9 éves kor között jön, de amikor rájönnek, hogy valójában a szülők, a családtagok ajándékoznak, attól a Télapó iránti szeretetük megmarad.

Arról nem folytak vizsgálatok a Lancetnél, hogy vajon mennyire traumatizálja a gyerekeket a Karácsony már-már elviselhetetlen elüzletiesedése.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reactor 2022.04.24. 17:56:07

A Télapó speciel létezik. Rovaniemi faluban él, Joulopukki néven.
A húsvéti nyúl jobb példa lett volna.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (11) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (10) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (90) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (41) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (22) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (7) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (35) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (22) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (171) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (12) geológia (32) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (55) gondolkodom (28) Gondolkodom (5) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (25) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (127) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (11) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (15) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (81) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (183) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (5) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (26) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (3) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (23) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (218) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (26) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (32) spirituális (12) sport (25) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (11) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (13) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (19) szocio (33) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (6) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (183) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (383) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (452) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (145) zene (29) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása