Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Ahol senki sem hal meg infarktusban

tsimane.JPG

Az eddig tanulmányozott népek közül a legjobb szív- és érrendszerrel a boliviai-amazóniai tsimane indián törzs rendelkezik. Egy 80 éves ember erei olyanok, vagy jobb állapotúak, mint egy amerikai középkorúéi – írja az El País.

Az elmúlt 10 évben mindössze egyetlen, száz év körüli ember halálát okozta az infarktus. A kutatók szerint ez az életmódjuknak köszönhető, amelynek alapja a gyűjtögetés, a vadászat és a halászat.

Bár a 17. században kapcsolatba léptek velük a jezsuita szerzetesek, ők elhagyták hagyományos lakhelyüket, és beljebb mentek az őserdőbe, a fehér ember elől menekülve.

A törzs 16 ezer emberből áll és csaknem 100 faluban élnek az Amazonas két mellékfolyója, a Maniqué és a Quiquiban partjain. Nyugati öltözéket viselnek és nyugati eszközöket használnak ugyan, de félnomád életmódot folytatnak és közösségi gazdaságot tartanak fenn.

Egy nagy antropológiai kutatás keretében, amely a 2000-es évek elején kezdődött, az amerikai kutatóknak lehetőségük volt megvizsgálni egészségi állapotukat. A szív- és érrendszeri betegségek a halálozások fő okozói a világban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai évi 18 millió ember haláláról szólnak. A kutatók elsősorban a koszorúk elmeszesedésére koncentráltak, amely az infarktus és az agyvérzés nagy részének okozója. Kiderült, hogy a 40 éves tsimanéknál ez a meszesedés ötször kisebb, mint a nyugati embereknél.  A szkennelt 105 felnőtt 85%.ánál nem találtak a meszesedésnek még a nyomát sem, 13%-nál alacsony mértékű mészkoncentrációt, alig 3%-nál mérsékelt mértékűt, ami a jövőben kockázatot jelenthet.

A jó egészség a tsimanéknál megmarad idős korban is. Az idősek 65%-a 75 évesen sem meszesedik. A nők állapota még a japán nőknél is jobb, pedig ők tartják a rekordot. A tsimanéknak alacsony a vérnyomásuk, a vércukorszintjük és a koleszterinjük is.

A kutatók úgy látják, hogy minden annak az eredménye, hogy naponta legalább hat óra hosszat fizikai erőkifejtést igénylő tevékenységet folytatnak és idejüknek alig 10%-át fordítják pihenésre. Ételeik 72%-a  rostokban gazdag szénhidrátokból, rizsből, kukoricából, maniókából, gyümölcsből áll. A proteint vadból és halból nyerik és zsírból naponta csak 38 grammot fogyasztanak. Néhányan azt mondták, hogy dohányoznak, de évente elég nekik egy csomag cigaretta.

A kutatók azonban attól tartanak, hogy a motoros csónakok és egyéb „civilizációs” dolgok megjelenése folytán kialakuló kényelmesebb élet megváltoztatja  ezeket a pozitív eredményeket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.04.01. 08:45:27

a oszorúk elmeszesedésére

David Bowman 2017.04.01. 08:50:48

Szerintem nincs abban semmi csoda, hogy egy élőlény a természetes életformájában a legegészségesebb.
Másrészt ezt az állapotot rég meghaladtuk. Az ember elsősorban szellemi lény. Épp most készülünk ebben is szintet lépni. A romlandó test ebben csak akadályoz.

midnight coder 2017.04.01. 13:31:24

Az őserdőben élő többi indián, akiknek nem ennyire jó az érrendszere viszony nyilván pizzát rendel, vagy lemegy a parti McDonaltd's-ba , és a dologhoz még csak véletlenül sincs köze a genetikának...

Beer Monster 2017.04.01. 17:13:10

Úgyis lelepleződik, aki hozzáértőnek adja ki magát.
százmillió éves ember
szódium

Thomas Dantes 2017.04.01. 17:36:33

Ja persze hogyne. Marhaság.

Tény, hogy ott ahol nincsenek gyógyszerek , orvosi ellátás, az életkor sokkal alacsonyabb, a gyermekek halálesetei sokkal nagyobbak.
Elég csak 100 évvel ! ezelőtti magyar adatokat megnézni.

Igaz, a rákos megbetegedések, a szív és érrendszeri megbetegedések 100 éve ritkábbak voltak.

De ennek több oka van, egyrészt csak az igazán jó genetikai adottságú emberek éltek meg magas kort. A többieket már korábban elvitte egy betegség ,minthogy életkorukból veszélyeztetettek lennének mondjuk szívbetegésgekkel szemben.

Ezzel együtt volt rák is, és voltak szívrohamok is de a lényeg ma jelentősen kitolódott az életkor.

Aztán, mondhatnánk egészségesebben éltek, mert nem zabálták két pofára a hamburgert. Óh igen, ez igaz.
Csak épp 100 éve-vayg akár az Amazonas mentén- például a tisuta víz, ritka kincs. Nem véletlenül tombolt a XIX századi eurpóában a kolera!

Az ilyen helyeken olyan betegségek puszítanak amit mi már csak könyvekből imserünk, na persze hamburgert az tényleg nem esznek

qwertzu 2017.04.01. 19:58:20

Tudod mi maradt ki cikkből?
A születéskor várható élettartam. Mert például 100 éve sokkal kisebb arányban haltak meg rákban. Mert előbb meghaltak másban, minthogy rákosak legyenek.

qwertzu 2017.04.01. 20:02:43

Megkerestem:
www.medscape.com/viewarticle/707491

Their average life expectancy at birth is a mere 43 years.

Ez tényleg irigylésre méltó. Ja, nem.

morph on deer 2017.04.01. 20:25:56

"... naponta legalább hat óra hosszat fizikai erőkifejtést igénylő tevékenységet folytatnak és idejüknek alig 10%-át fordítják pihenésre."

Utánaszámolt már valaki ennek a marhaságnak?
Vagy netán csak arról van szó, hogy a hat óra munka során alig több mint fél órát pihennek, és nem arról, hogy naponta 2,4-et?
(Mert akkor mit csinálnak a 'munka' és 'pihenés' mellett fennmaradó 15,6 órában?)

BelaVak 2017.04.02. 06:58:32

Ja, ritka lehet mai vilagunkban, aki napi 6 orat mozog...

2017.04.02. 09:43:31

@David Bowman: "Az ember elsősorban szellemi lény. Épp most készülünk ebben is szintet lépni. A romlandó test ebben csak akadályoz." Kik készülnek és milyen szintet lépni? Hogy jön ez a poszt témájához? Egyébként minden rendben?

David Bowman 2017.04.02. 15:40:50

@Gender szőrű kandisznó sejt: Nem fogunk már az őserdőben bóklászni. Sőt, nem sokára már sehol sem.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (5) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (41) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (5) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (176) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (31) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (65) gondolkodom (35) Gondolkodom (5) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (137) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (11) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (87) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (4) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (222) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (20) szocio (39) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (184) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (385) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (454) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (30) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása