Furcsa zaj hallható a világ különböző tájain. Kitartó, zavaró zaj, amelyet az angolok elneveztek „the hum”-nak, azaz zümmögésnek. Először Bristolban jelezték még az 1970-es években.

Egyesek egy távoli dízelmotor hangjához hasonlították, mások fúróhoz. Volt, aki úgy érezte, hogy valami rengést okoz a belső fülében. A bristoli lakosok százai panaszkodtak, de kielégító választ nem kaptak.

A hangok egy időre eltűntek, de 2016 óta felerősödve újra hallatszanak. „Csak éjszaka hallom, amikor minden elcsendesül, kisebb a forgalom. Olyan, mint egy motorhang és pulzál” – mondja egy nő.

Bristol nem egyedi eset. Windsor kanadai városban a hangok morgásszerűek, egyesek Barry White mély hangjához hasonlítják. A lakók itt a közeli Detroit ipari zónájára gyanakszanak. Hasonló jelenségeket észleltek az Új-Mexikói Taosban, amely Julia Roberts ranchéről vált híressé, de Marokkóban és Borneo szigetén is.

A kutatók csak arról győződtek meg, hogy a hangok nem valami tömeghallucináció termékei. De arról, hogy honnan származhat, a legkülönbözőbb feltételezések hangzanak el. okozhatják a jéghegyek, a tengeralattjárók, a szélerőművek, a magas feszültségű vezetékek…

Az első komolyabb tanulmányt a témáról David Deming, az oklahomai egyetem tanára írta. Ebben feltételezte, hogy egyes emberek rendelkezhetnek azzal a képességgel, hogy bizony rádióhullámokat, nevezetesen a legalacsonyabb frekvenciájúakat, hang formájában érzékeljék.

Glen McPherson, a British Columbia egyetem kutató szerint a zajokat okozhatja az alacsony frekvenciájú hangok akkumulációja és az ember által generált infrahangok.

2016 nyarán az észak-kanadai vadászok jelezték, hogy titokzatos hangokat hallanak az Északi Jeges-tenger mélyéről egy kis szorosban, mintegy 100 km-re Igloolik településtől, amely menekülésre készteti a bálnákat és a fókákat. A vizsgálat itt sem talált magyarázatot. Nemrég a francia nemzeti tudományos kutatóközpont, a CNRS tanulmánya megállapította, hogy lehetséges, hogy a hullámoknak az óceánok aljához történő surlódása okozza a vibrációt.

A Mariana-árok nemcsak az óceánok legmélyebb pontja, hanem néhány év óta a legfurcsább zaj helye is ismereteink szerint. 2014 és 2015 között a szondák ezer méter mélyen lehatoltak és felvették a zajokat, amelyeket az oregoni egyetem kutatói végül bálnaéneknek minősítettek. (Persze ne feledjük, hogy a Mariana-árok mélysége több mint 11 kilométer…).

A San Diegói egyetem kutatói a migráló halakra, rákokra, medúzákra tippelnek, amelyek alkonyatkor a felszínre úsznak táplálékukért.

Unto K. Laine, az aaltoi egyetem professzora az északi fényt hibáztatja és meg is magyarázza, miért: általában a levegő, ahogy felfelé halad, egyre hidegebbé válik. Igazán hideg körülmények között és szélcsendben azonban a hidegebb levegő van a talaj közelében és a melegebb emelkedik feljebb. Ezt a jelenséget nevezik „fordított” rétegeknek. Alattuk és felettük a hideg levegőben elektromos kisülések vannak. Amikor a napszél hatására létrejön az északi fény, az elektromosság a két réteg között szikrázva kicsap. Ezek hangokat adnak ki és mágneses tevékenységet fejtenek ki, ami mérhető. A hangok az északi fény intenzitásától függően változnak.

Elméletileg nem lehet hallani, de mérni lehet a Föld morgását is – magyarázzák a párizsi fizikai intézet szakértő. A földkéreg állandó mozgásban van, nemcsak földrengés idején. Ezt nevezik „állandó szabad oszcillációnak”. Ez a mozgás nem jár zajjal, csak nem hallható frekvenciái vannak, amelyek kb. 10 ezerszer alacsonyabb, mint amit a fül érzékelni képes. Ezeket a vibrációkat mérték Réunion szigeténél a tenger mélyén.

A hangok eredetét illetően vannak még más, sokszor abszurd feltételezések, egy napon remélhetőleg bizonyosság is lesz.