Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Csődközelbe került a rock-zene legendás gitárcége

gibson.jpg

2014-ben ünnepelte a Gibson fennállásának 120. évfordulóját és bizakodással nézett a jövő felé. A legújabb hírek szerint azonban a legendás gitárcég olyan nehéz anyagi helyzetbe került, hogy be kell zárnia kapuit, ha júliusi nem tesz eleget pénzügyi kötelezettségeinek.

Henry Juszkiewicz ügyvezető igazgató egyelőre nem veszítette el optimizmusát. Úgy nyilatkozott, hogy egyes, nem vagy kevésbé jövedelmező szektorok megszüntetésével és más ágak erősítésével stabilizálni tudják a gyárat. (A gitárokon kívül hegedűk, bendzsók és más akusztikus hangszerek is készülnek náluk).

Hihetetlen, hogy megszűnhet az a cég, amely hangszerre látott el olyan hírességeket, mint B.B. King, Eric Clapton, Jimi Hendrix, Bob Marley, Carlos Santana. A gitárok eladása azonban valóban csökkent az utóbbi tíz évben, évente 1,5 millióról alig 1 millióra.

Orville Gibson New York állam egy kis településén született angol apától és amerikai anyától. Michiganbe valószínűleg azért költözött át, hogy kezeltesse magát dr. John Harvey Kelloggal, a kor egyik leghíresebb orvosával, aki hidroterápiával gyógyította. (Kellogg doktor találmánya volt mellesleg a pattogatott kukorica is). Kalamamooban Gibson egy cipőboltban dolgozott, volt pinvér is, de hobbija a mandolinkészítés volt. Ez annyira elhatalmasodott rajta, hogy egyetlen szobáját átalakította műhellyé és üzletté. 1894-ben már elindította az akusztikus mandolin és gitár gyártását. 1902-ben alapította meg öt társával a Gibson Mandolin-Guitar Manufacturing Company-t.  

Orville Gibson 1918-ban halt meg, 66 éves korában, miután megtanította a mesterségre számos alkalmazottját és más ügyes embereket. Köztük egy Lloyd Lear nevű zenész-hangmérnököt, aki 1922-ben megalkotta az L-5-öt, amelyet az első modern akusztikus gitárnak tekintenek. A 30-as években ez a cég hozta ki az első elektromos gitárt. A legendás ES-150 1936-ban jelent meg. A nagy jazz-zenész Charlie Christian játszott rajta először. Gibsonék neki adták, cserébe a zenész a nevét adta a hangszerhez.

the_who.jpg

Sok zenész még ma is ezt a modellt tartja a legjobbnak. A nagy csoda azonban később következett be. Az 1940-as években a cég  alkalmazta Lester William Polsfuss zenészt, a hangfelvételi technikák újítóját – azaz Les Pault. Ő fejlesztette ki az első tömör gitártestet. Ő volt az atyja annak az elektromos gitárnak, amelyen a rock olyan klasszikus előadói játszottak, mint Eric Clapton, Jimmy Page, Pete Townshend, Gary Moore, vagy Duane Allman. De az együttműködés Les Paul és a Gibson között nem a legjobban kezdődött. A The Log, amelynek prototípusát a zenész bemutatta a kollégáknak, egy fadarab volt, amelyet pick-upok kötöttek össze egy rádióval. Annyira kezdetleges volt, hogy tervét egészen 1950-ig félretette. Amikor Fender bemutatta a saját Broadcasterét, a Gibsonnak is fontos lett, hogy meglegyen tömör testű változata és elővették Les Paul tervét. Ez lett a Gold Top, amely a cég szimbóluma lett. Például a fény és az árnyék kontrasztja a Led Zeppelin hangjaiban, a súlyos riffek és a könnyű futamok kombinációjából ered, és ez ennek a csodálatos hangszernek köszönhető. Bob Marley egész pályája során ezen játszott, állítólag hangszere vele van eltemetve. Tény viszont, hogy Pete Townshend az 1976-ban a Boston Garden Arenában tartott koncerten törte össze Les Paulját, majd 40 évvel később a The Who gitárosa maga kérte a Gibsont, hogy készítsék el ennek a gitárnak a mását 150 darabos korlátozott példányban. A Gold Topot korabeli technikával újragyártották, hátulján egy „eltörni itt” címkével, amely pontosan azt a helyet jelölte meg, ahol annak idején a színpadhoz ütötte gazdája.

https://www.youtube.com/watch?v=REF61Kob2w0

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2018.03.01. 09:31:36

Személy szerint a Gibson én csak nézni és hallani tudom, játszani nem tudok rajta, de úgy vagyok mint e Bentley-vel. Ennyivel nem ér többet.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása