Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

„Szabadulj meg a digótól!”

sinatra_1.jpg

1962.márciusa. John F. Kennedy amerikai elnök azt tervezi, hogy egy hét végét Kaliforniában, Palm Springsben tölt. Frank Sinatra meghívja őt a házába. Előző évben a híres énekes gálát szervezett JFK tiszteletére, 100-tól 10 ezer dollárig terjedő meghívókkal, ami összesen egymillió dolláros adományt jelentett a Demokrata Párt számára. Sinatrát akkor még az a megtiszteltetés is érte, hogy ő vezethette Jackie Kennedy-t karonfogva az elnöki páholyba.

Sinatra nagyban készül az illusztris vendégek fogadására. Plusz telefonvonalakat szereltet fel, helikopter-leszállópályát építtet. Állítólag még egy emléktáblát is készíttet, amelyet arra a szobára akar kitenni, ahol majd az elnök álmát tölti. Csakhogy az utolsó pillanatban kiderül, mint Anthony Summers-ről, a Hang életrajzírójától tudjuk, hogy Kennedy nemhogy nem száll meg nála, hanem inkább pályatársa és riválisa, Bing Crosby vendégszeretetét fogja élvezni ez utóbbi Silver Spurs nevű ranch-én.

Amikor Sinatra értesül a „sértésről” dührohamot kap. Megpróbálja felhívni a Fehér Házat, de nem kapcsolják az elnököt.

Állítólag Robert Kennedy volt az, aki azt tanácsolta bátyjának, hogy tartson távolságot Sinatrától, aki igen szoros barátságban volt Sam Giancana chicagói maffiafőnökkel. „Szabadulj meg a digótól” – mondta Joe Kennedy is elnök fiának. Sinatra ezt követően republikánus lett.

A történet pikantériája, hogy 1960-ban éppen Sinatra volt az, aki némi  szívességet kért Giancanától: intézze el, hogy városában Kennedy-re szavazzanak Nixonnal szemben. Mivel JFK minimális előnnyel nyerte el az elnökséget, könnyen lehet, hogy a maffiózók közbejárása segítette őt a Fehér Házba. Persze jól tudjuk, hogy a hála nem politikai kategória és az igazságügyminiszter Robert is harcot hirdetett a szervezett alvilág ellen. Lehet, hogy ez is közrejátszott a dallasi merényletben?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Torténetíró blog · tortenetiro.blog.hu 2018.03.19. 09:09:49

.... ja, tök hihető, hogy egy maffiafőnök (Gincana) "el tudta intézni" hogy Kennedyre szavaztanak. Szinte Tuti, hogy igy volt. :DDD

Luftwaffer 2018.09.06. 08:52:05

@Rozsdalovag: a 60-as években a maffia keze mindenhova elért, az összes szakszervezet a kezükben volt. (Pl.: csak a Teamsters, a fuvarozók szakszervezete Hoffa irányítása alatt 2 milliós tagsággal bírt). Az olasz bevándorlók akkortájt még mindig egymás szomszédságában éltek, mindenki ismert mindenkit, és mindenki ismerte a gengszetereket, akik egyfajta tisztelettel is bírtak honfitársaik körében. Giancana-nak kitünő kapcsolatai voltak hollywood-i celebekkel, színészekkel, producerekkel. Ő maga a saját pénzével is beszállt a kampányba, dollármilliókkal, ami nem kis pénz volt akkor. Nem vagyok tökéletesen tisztában az amerikai választási rendszerrel, de úgy tudom, h Illinois(chicagoi maffia székhelye) állam megnyerése kulcsfontosságú volt Kennedy-nek, h elnök lehessen. MIndezzekkel csak azt akarom mondani, h bőven megvolt az a közeg, akit Giancana vagy így vagy úgy tudott befolyásolni a választásoknál, hogy jó helyre húzza az X-et.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) film (33) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) irodalom (87) Irodalom (12) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (21) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (23) Zene (140) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása