Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Pablo Escobar sztárszeretője

entrevistaapablo.jpg

Minden idők egyik leghírhedtebb kolumbiai drogbárója, Pablo Escobar halála után 25 évvel is foglalkoztatja a médiát, és most mozisztár lesz. Fernando León de Aranoa filmje egyben arra is lehetőséget ad, hogy felidézzék szeretőjének, Virginia Vallejónak különleges életét.

A filmben a párost Javier Bardem és Penelopé Cruz eleveníti meg.

Virginia Vallejo a kolumbiai Cartagóban született  1949-ben. Apja vállalkozó volt és barátai közé tartozott az akkori elnök, Carlos Lleras. Nagyapja rövid ideig gazdasági, nagybátyja pedig oktatási miniszter volt az 1930-as években. Virginia tanulmányainak befejezése után egy szombati tv-műsor vezetője lett, többször is elnyerte a legjobb tv-s személyiség díját. 1981-ben a Caracol rádió megbízásából ő tudósított Károly wales-i herceg és Diana Spencer esküvőjéről. Ugyanebben az évben létrehozta saját tv-programját, a TV Impactót. Magazinok címlapjaira került, játszott néhány filmben, és remek lábaival harisnyásakat reklámozott. 1983-ban aztán interjút készített a 32 éves Escobarral, aki elárulta neki nagy karitatív tervét, amellyel meg akarta szüntetni Medellin nyomornegyedét.

Az 1984-es választások idején Vallejót megismerte az egész ország, miközben meghódította a drogbárót. Akkor Virginia már tudta, hogy Escobarnak honnan származik hatalmas vagyona és megismerte módszereit is. Megértette, hogy a férfi szereti a népét és ki akarja emelni a szegénységből. Két válással a háta mögött a férfi szeretője lett. Otthagyta a tv-t és a Deadline amerikai magazin arról írt, hogy ő segíti Escobart a közéleti kapcsolatépítésekben. Végül 1987-ben, amikor a narkoterrorizmust már elviselhetetlennek látta, szakított vele. Pablo Escobart hat évvel később lőtték le a rendőrséggel vívott tűzharcban.

Virginia a vele töltött évek alatt belelátott a rendszer titkaiba, a korrupcióba, amely megfertőzte a kolumbiai politikai köröket. 2005-ben, amikor az Alberto Santofimio-ügy kirobbant (a volt igazságügy-minisztert azzal vádolták, hogy 1989-ben Escobar embereivel megölette politikai riválását, Luis Carlos Galán elnökjelöltet és végül 24 évi börtönre ítélték), megtörte hallgatását. Bár a bogotái kormány nyomást próbált gyakorolni rá, Virginia az Egyesült Államokba menekült tanúskodni, előtte azonban készített egy videófelvételt, amelyben vallomást tett és elküldte a Canal RCN állami csatornának, amelyet 2006 július 9-én adtak le. Ennek a hírnek nagyobb volt   a nézettsége Kolumbiában, mint az aznap este játszott futball vb-döntőnek.

2007 szeptemberében megjelent Pablót szeretni című önéletrajza, amely nagy botrányt okozott. Az újságírónő azt állította benne, hogy Alvaro Uribe egykori államfő gyakran találkozott Escobarral, sőt, megkönnyítette üzelmeit azzal, hogy rendelkezésére bocsátott leszállópályákat, amikor a polgári repülés feje volt.

Virginia Vallejo kockázatot vállalt, nemcsak a fenyegetések miatt, hanem azért is, mert 2010 júniusig kellett várnia, amíg megkapta az USÁ-ban a politikai menekült státust. Annak ellenére, hogy 2006-ban aláírta egy megállapodást az amerikai igazságügy-minisztériummal, amelyben vállalta, hogy segít a nyomozásokban.

Amerikában korábbi önmagához képest diszkrétebben élt. Akkor szólalt csak meg, amikor a Netfix, akarta ellenére, életrajzi könyve alapján készített minisorozatot Escobarról.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czerka 2018.05.03. 07:06:52

Ha a drogok legálisak lennének mindenhol a világon, akkor a drogbárók, kartellek, terrorista szervezetek és az erőszak sose nőttek volna ekkorára.
A mexikói, hondurasi, salvadori, kolumbiai erőszakot csak az fűti, hogy az USA illegálisnak minősítette a kannabiszt és a kokaint.

tommybravo 2018.05.03. 20:06:33

@czerka: Természetesen cigarettát sem csempészik senki Ukrajnából, hiszen legális.

Ennyire azért nem egyszerű a képlet.

Tanár_ 2018.05.03. 23:20:57

Javier Bardem nem túl jó ötlet habitusát tekintve mint Pablo Escobar.

Kard 2018.06.01. 07:20:41

@tommybravo: De nem is robbantgatnak meg gyilkolásszák egymást. Az mondjuk tény, hogy a politika ott is benne van. Egy volt fideszes országgyűlési képviselő kedves fia is benne van a mókában. Csak ő annyira pofátlan, hogy rendőrségi útvonalakért se hajlandó fizetni (igen van ilyen, pénzért lehet tudni hol lesznek ellenőrzések)., ha pedig elkapják akkor jön a szülő és kihozza a fogdából meg eltüntetteti a "nyomokat".

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása