A rock-történet addigi leghosszabb kislemeze volt a maga 7 perc 11 másodpercével. Ebben is, mint oly sok minden másban a Beatles volt az úttörő. 1968 augusztus 26-án jelent a Hey Jude, amelynek nemcsak hosszúságával, méltóságteljes, mégis laza dallamával „végtelenített” refrénjével vált híressé, hanem az ihletője körüli vitákkal is. Ezt idézzük fel a dal 50. születésnapján.
1968 egy nyári délutánján Paul McCartney Cynthia Powellhez indult, aki nemrég vált el John Lennontól, és Julianhez, hogy kicsit felvidítsa a szülők válásától traumatizált gyereket. „Nagyon jó kapcsolatban maradtam vele, tündéri kölyök volt – mesélte Macca – ahogyan autóztam hozzájuk Weybridge-be, dudolgattam egy dalt magamban, és a fejemben megszületett egy szöveg: „Hey, Jules, don’t make in bad”. Később lett belőle Jude, mert ez jobban hangzott”. Később egy másik interjúban a névváltást azzal magyarázta, hogy egy country-westernes hangzású nevet keresett és állítólag az Oklahoma című musical egyik szereplőjét hívták így.
John Lennon, amikor meghallgatta Paul új szerzeményét, nagyon lelkesen fogadta, azt hitte, hogy a dal neki szól, és Yoko Onóval való kapcsolatáról. Mások szerint a zenekaron belüli erősödő ellentéteket írta meg benne, amelyben a japán művésznőnek nem kis szerepe volt. De magáénak gondolta az idén elhunyt Judith Simons újságírónő is. A fiúknál jó 15 évvel idősebb Judith nem akármilyen figurája volt a brit sajtónak, pályafutásának első nagy tudósítása a II.világháború után a ravensbrück-i koncentrációs tábor vezetőinek hamburgi pere volt, és a 60-as évek elején lett a pop-újságírás egyik úttörője. A Beatles tagjai egyfajta „nővérüknek” és bizalmasuknak tekintették őt, a legféltettebb titkaikat is rá merték bízni, mert nem tartozott a mindenáron szenzációt hajszoló újságírók közé.
A lényeg, hogy dal az ihletőn azt a mindenki számára fontos gondolatot közvetíti, hogy bízzunk önmagunkban. Maga Julian csak 20 évvel később tudta meg az igazságot…
A felvételt az Abbey Road-beli stúdióban készítették el egy 36 tagú nagyzenekar közreműködésével. Nem ment könnyen. Ringo Starr még a mosdóban volt, amikor elkezdték, éppen odaért a dobhoz, hogy belépjen a megfelelő pillanatban. Paul és George Harrison között nézeteltérés támadt a hangszerelésben. George-ot ekkor már egy ideje bosszantotta, hogy az ő ötleteit Paul és John gyakran félresöpörték. A nagyzenekar egyik tagja nem volt hajlandó a refrénben tapsolni. A felvétel közben káromkodások is elhangzottak, ezek egy része hallható magának a lemezen is a háttérben. Paul ki akarta venni a szövegből a „The movement You need is in Your shoulder” sort, de John meggyőzte, hogy hagyja benne, mert „jó kis nonszensz”. Pedig Paul csak tölteléknek szánta…
A kislemez B-oldalán a Revolution című Lennon-szerzemény szerepel. A világ eseményeire érzékenyebb John azt szerette volna, ha ez a dal kerül az A-oldalra, hiszen a diáktüntetések, zavargások miatt nagyon is aktuális volt, de benne volt már Lennon erőszakmentesség felé tartó útja: oké, változtassuk meg a világot, de ha pusztítani akartok, rám ne számítsatok. A többiek azonban nem értettek vele egyet, így a B-oldalra került. A kemény rock-blues-os, a torzított gitároktól kissé hangzavaros dal így is nagy feltűnést keltett. Néhány hónappal később a White Albumra már egy szelídebb, erősen ironikus változata került fel.
A Hey Jude-nak óriási sikere lett, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, valamint további 10 országban is listavezető lett. Hazájukban Ivor Novello-díjjal tüntették ki érte a Beatlest. Ez volt az első kislemez, amely a szigetországban már saját kiadójuk, az Apple zöldalmás címkéjével jelent meg, a világforgalmazásban viszont még az EMI Parlophone terjesztette. E sorok írója ez utóbbi változatot őrzi 50 éve.
Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy McCartney egyfajta promóciós ötletként feliratta a már bezárt Apple butik Baker Street-i kirakatára a dal címét. A „Jude” szó azonban sokakban rossz emlékeket ébresztett, antiszemita üzenetet láttak benne, Pault meg is fenyegették miatt, és a kirakatot egy téglával bezúzták.
A felvételről film is készült. Hogy az egész látványosabb legyen, közel 300 embert hívtak meg, mindenféle korú és színű embereket. A fináléban a tömeg egyre szorosabb gyűrűt font a zenekar köré egy nagy kollektív ölelésként. Egyike volt ez az utolsó pillanatoknak, amikor a Beatles még egységes volt, és híveikkel együtt szinte egy családot alkottak.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
