Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Telepátia a Szilicium-völgyből

openwater.jpg

Mary Lou Jepsen, a high-tech egyik guruja olyan fejhallgató megvalósítását tervezi, amely lehetővé teszi a gondolati kommunikációt. A drónok, az intelligens óra, a csodaszemüveg, a halhatatlanság után most a telepátia következik.

Sci-finek tűnik, de Jepsen már többször bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. A 80-as évek közepén vetette fel a hologram-videó ötletét, amiért álmodozónak nevezték, de néhány év múlva, 1989-ben ő és csapata megjelent a kereskedelmi forgalomba hozható holografikus videóval. Később ő javasolta egy olyan start-up létrehozását, amely olcsó, 100 dolláros áron alacsony energiafogyasztású laptopot készítene a harmadik világ és a külterületek szegény gyermekei számára. Az ötletet felkarolta Kofi Annan, az ENSZ akkori főtitkára, ismertette a davosi világfórumon és pár hónap múlva a start-up beindította a laptop gyártását, amely azóta a legelterjedtebb lett az afrikai és az indiai gyerekek között.

Jepsennek több mint száz szabadalma van és a Time magazin listáján a világ 100 legbefolyásosabb személyisége között szerepel.

Az Openwater cég, amelyet Jepsen azért alapított, hogy segítse az orvostudományt, célul tűzte ki, hogy olyan mértékben csökkentse a mágneses rezonancia-gépek méretét, hogy elhelyezhető lehessen egy sísapkában. Ennek hátterében az áll, hogy egy rejtélyes betegség támadta meg őt és a húszas éveinek elején kerekes székbe kényszerült. Később mágneses rezonancia segítségével kiderült, hogy agydaganata van. Az operáció után jó ideig csak a sísapkát tudta elviselni a fején.

„Így keletkezett az ötletem a sísapkában elférő MRI-ről. A magyarázat egyszerű: ha beletennék valakit egy MRI gépbe, már most el tudnám képzelni, hogy milyen szavakat fog mondani, és milyen képek jelennek meg a fejében. Még azt is, hogy milyen zenére gondol” – mondta Jepsen a CNBC-nek.  De eszközének nemcsak az lesz a rendeltetése, hogy az inputokat olvassa le, hanem az outputokat, vagyis a körülötte lévők gondolatait is. „Vagyis a cél gondolatokkal kommunikálni, telepátia útján.”

Jepsen zseniális gondolata az agy szkennerezése gyors, infravörös sugarakkal, amelyek felfedik az agy erezetét, láttatják a neuronok munkáját és a rajtuk áthaladó elektromos áramlatokat. „A telepátia jótéteményei gyors ritmusban vinnék előre az emberiséget, forradalmasítva a módot, ahogy gondolkodunk, kommunikálunk, cselekszünk” – lelkesedett Jepsen.

Elon Musk, a Space X alapítója is aktivizálódik a telepátia valósággá változtatásán, de egy kissé más úton. Ő az interakciót nem az emberek, hanem az ember és a számítógép között akarja előmozdítani. Ennek érdekében hozta létre a Neuralinket, amely kidolgozza a programját.

Musk szerint az ember és a komputer közötti kommunikációt lelassítja a számítógép érintése és a billentyűzés, ezért ezt ki akarja iktatni és a kapcsolatot az emberi agy és a számítógép között akarja megteremteni. Hogy pontosan hogyan, még nem világos. Szóba került már a „neurális por” és a „neurális pixel” is. A Neuralinket úgy regisztrálták, mint orvosi kutatást szolgáló vállalkozást. Musk bejelentette, hogy a cég 4 éven belül agyprotéziseket fog gyártani agysérültek számára. Ez szerinte egyengetni fogja az utat a BCI (Brain Computer Interface) felé, egészséges emberek használatára, hogy kommunikálni tudjanak telepátián keresztül, a tervek szerint öt éven belül.

A neurológusok szkeptikusok, de a Szilicium-völgyben más szervezetek is foglalkoznak az agy meghekkelésével – írja a La Repubblica.

A Neuralink után a Facebook is nyilvánosságra hozta, hogy dolgoznak a gondolati kommunikáción. Laboratóriumokban olyan eszközt fejlesztenek ki, amely a gondolat segítségével lehetővé teszi 100 szó megalkotását. Ez úgy működne, mint egy „agyi egér”, feleslegessé téve a kurzorokat és a kézmozgatást.

Brian Johnsont, a Braintree on-line társaság alapítóját is érdekli a telepátia. 2017-ben kb. 100 millió dollárt ruházott be a Kernet start-upba, amelynek kezdetben az volt a célja, hogy kifejlesszen egy chipet, amely regisztrálja az emlékeket, és továbbítja az agynak. Theodore Berger mérnök, orvos-biológus dolgozott a terven, de fél év után távozott. A Braintree a továbbiakban a Neuralinkhet hasonló technikai megoldásra összpontosít, csak chip helyett egy rugalmas platformot képzelnek el és egy hajráfhoz hasonlító szalagot az idegek aktivitásának regisztrálására és aktivizálásukra olyan betegségek kezelésére, mint a depresszió,  vagy az Alzheimer-kór. De Johnson, mint Musk, olyan jövőt képzel el, amelyben technológiájuk az ember és a gép együttműködését könnyíti meg.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása