Egyre gyorsabb szelek és egyre magasabb hullámok háborgatják az óceánokat a Föld különböző tájain, de főleg a Déli-sarkon, amely már eddig is ismert volt heves viharairól. Az extrém jelenségek itt markánsabbak. Ezt a tendenciát fedezték fel a melbourne-i egyetem kutatói, akiknek tanulmánya a Science-ben jelent meg.

A kutatók különböző műholdak 1985-2018 között összegyűjtött adatait elemezték, összesen kb. 4 millió felfedezést.

 Colin Barras, a Science újságírója elmagyarázta, hogyan folytat ez az adatgyűjtés: a műholdakon elhelyezett magasságmérők kiszámítják, hogy a hullámok tetejére feljutott energia-impulzusok mennyi idő alatt kerülnek vissza a hullámok aljára, minél magasabb a hullám, annál nagyobb lesz a jelzés sebessége.

Más műszerek az óceán felszínének fényvisszatükröző változásait figyelték. A visszatükröződés csökkent, amior a szél a vizet felborzolta. Így a szél sebességét is fel lehetett becsülni.

 A kutatók a műholdak adatait összevetették azokkal, amelyeket az óceánban elhelyezett 80 bója adott. Két nyugtalanító trendre figyeltek fel: az egyik, hogy 1985-tól kezdve a szél átlag sebessége évente 1-2 cm/másodperccel nőtt a világ nagy részében, ami magával hozta a hullámok kb. 0,3 cm-vel való emelkedését. A változás különösen szembetűnő az extrém jelenségeknél, amelyek a Déli-sarkon nyilvánulnak meg, ahol a múlt évben egy bója kb. 24 méteres hullámot regisztrált. Ez a legmagasabb, amit eddig rögzítettek a déli féltekén. A kutatók azt is kiszámították, hogy a térségben fújó legnagyobb sebességű szelek  10%-ának sebessége minden évben 0,5 cm/másodperccel nőtt, míg a legmagasabb hullámok 10%-a évente 1 cm-t, azaz 1985 óta 30 cm-t. Ezek minimális változásoknak tűnhetnek, de ha folytatódnak, nő a parti áradások valószínűsége.

 Bár a kutatás nem állapítja meg e jelenségek összefüggését a globális felmelegedéssel, a kutatók asszociálják vele. A feltételezéssel egyezért Sandro Carniel, oceanográfus, a CNR-Ismar munkatársa, az Óceánok, vízbe írt jövő című könyv szerzője is. „Az üvegház hatású gázok, köztük a széndioxid koncentrációja, amely legalább 850 ezer év óta elérte a csúcsot, egyre több energiával látja el a víz-atmoszféra rendszert és táplálja az egyre intenzívebb extrém jelenségeket” – magyarázta.

 „Nem véletlen, hogy a változások a déli óceánon a legmarkánsabbak, mivel a klimatikus változásokkal összefüggő jelek nyilvánvalóbban ezeken a szélességi fokokon – tette hozzá Carniel – az intenzív szelek nagy hatással vannak a jégre, amelyet olvaszt a bolygó, és különösen az óceán felmelegedése. Téved azonban az, aki azt hiszi, hogy ez minket nem érint, ezek a régiók sokkal direktebben kapcsolódnak a középen lévő szélességi fokok hőmérsékletéhez.”