Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Az ADX, a Sziklás Hegység Alcatraza

adxexterior630.jpg

Az Egyesült Államok egyik legbiztosabb és legkeményebb börtönének írja le a CBS dokumentumfilmje azt a fegyintézetet, ahol a leghírhedtebb mexikói drogbáró tölti napjait valószínűleg élete végéig.

Joaquin „El Chapo” Guzmánt július 17-én ítélték életfogytiglanra plusz 30 év börtönre. Az Egyesült Államoknak való 2017. januárjában történt kiadatása óta egy Manhattan közeli börtön lakója, hamarosan átviszik a United States Penitentiary Administrative Maximum Facility (ADX) nevű börtönbe, amely a semmi közepén áll Colorado államban.

Ezt a börtönt két célnak megfelelően építették meg: lehetetlenné tenni minden szökést, és itt őrizni a legnagyobb bűnözőket. „Olyanokat, akiket egyáltalán nem érdekel az emberi élet”- mondta a Huffington Postnak Norman Carlson, az amerikai szövetségi börtönök hivatalának volt igazgatója.

Az ADX-ben őrzik például Zacarias Moussaouit, aki részt vett a 2001. szeptember 11-i merényletek előkészítésében és Terry Nicholst, az Oklahoma City-ben 1995-ben elkövetett terrorakció társtettesét.

„El Chapo”, aki a világ egyik legnagyobb drogkereskedő hálózatának volt a főnöke, a vád szerint  legalább 26 gyilkosságra adott parancsot.

ap19043734847561-1024x849.jpg

Az épület homlokzatán Dante Poklának jelmondata olvasható: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”.

A rabok a nap 24 órájából 23-at magánzárkában töltenek. A zárka teljesen hangszigetelt, a világosságot egy fluoreszkáló csík szolgáltatja, amelyet kívülről kapcsolnak be és ki.

A cella elhagyására csak akkor van lehetőség, ha rab engedélyt kap edzésre. A „tornaterem” egy ablaktalan cella, ahol a sportszer mindössze egy nyújtó. A „séta” egy egyszemélyes ketrec az udvarban, ahonnan az égnek csak egy kis darabja látszik. Minden mozgás csak megláncolva, őrök kíséretében lehetséges.

Az első év a legnehezebb. El Chapót, mint minden új rabot, a 0. szinten helyezik el, ez a legszigorúbb. Egy telefonhívás havonta, nincs látogatás, tv, kantin, levél. Hogy javítson sorsán, jó magaviseleti bónuszokat kell gyűjtenie. Doris Gundersen pszichiáter tanulmányában azt írja, hogy a rabok 70%-a mentális zavarban szenved. Vannak, akik borotvapengét nyelve kísérelnek meg öngyilkosságot, van, aki rendszeresen megeszi az ürülékét.

Az Amnesty International jelentése szerint a rabokhoz rendszeresen nem szólnak napokon keresztül és ezzel megsértik az ENSZ által előírt szabályokat. Egy civil szervezet által megkérdezett volt börtönőr szerint az „ADX rosszabb, mint a halál”.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelly és a szexi dög 2019.07.29. 18:55:55

Nálunk meg mindenki kapja a kártérítést a sanyarú börtönkörülmények miatt - tényleg ideje lenne már az asztalra csapni!

Infamous 2019.07.29. 19:46:07

@Kelly és a szexi dög:
Azért kapják, mert 10 személyes zárkákban nyomorognak, egy légtérben szarnak és alszanak stb stb.

Pic 2019.07.29. 20:25:38

@Infamous: Nem pontos a megfogalmazásod. Nálunk az okozza a gondot, hogy a börtönökben több mint kétszeres a létszám, mint amekkorára tervezve vannak. A 10 személyes zárka az valójában 4 főre volt tervezve. A rabokra így kevesebb, mint 2 m2 jut fejenként.
Ez gáz.

Ez a dolog sajna megint egy olyan történet aminek KÉT oldala van.
Emiatt kellemetlen ez a történet.

Magyarázat:
Nem értek egyet az un Norvég börtön stílussal.
Alapvetően én azt az álláspontot támogatom, hogy ha valaki "szarik" a társadalomra, a viselkedési normákra és csúnyán vét más emberek ellen, AKKOR bűnhődjön ÉS NE nyaraljon.
Egy olyan ember aki semmibe veszi embertársai alapvető személyiségi jogait, itt vegyünk egy szélsőségesen durva esetet: pl ÉLETHEZ való jog... Tehát adva van egy gyilkos, aki megöli embertársát, mint az a Norvég neonáci, aki a nyári táborban lövöldözött vagy az a két magyar 18 éves tahó akik agyonvertek egy 80 éves tanyasi házaspárt és elvittek a házból kerek 300 forintot. Nos egy ilyen ember nekem ne papoljon az emberi jogokról, mert idegrángást kapok. Nyugodtan verje valaki pofán, ha kinyitja a száját. Nem értek egyet azzal, hogy 3 fogásos ebédje van, hogy melegben alszik, tévézik, könyvtárba jár, iskolába járhat és szegény magányos rabhoz hetente egyszer bejár az asszony egy gyors numerára...
Ezért tetszik az ADX. Mert VAN olyan emberszerű lény, aki megérdemli.

A másik oldalról nézve a történetet, vannak nem halálosan durva de azért komoly bűnöző arcok akik megérdemlik a büntetést és letöltenek nevelő célzattal 5-10 évet. Nos ezeket nem kellene tönkrevágni emberi ronccsá, mert ezeknek utána vissza kellene illeszkedni a társadalomba. Tehát ezeket büntetni is kellene, HOYG ÉREZZÉK A BŰN SÚLYÁT, meg azért nevelni is, hogy utána talán "rendes" emberként folytathassák.

ÉS a HARMADIK oldalról nézve a sztorit vannak az egyszerűbb piti bűnöző alakok, akik "megtévedtek" EGYSZER és engedtek az ördög csábításának és csináltak valami hülyeséget, amiért kaptak 1-2-3 évet. Ezeknél fokozottan érvényesíteni kellene a kettes csoportra érvényes ajánlást, mert ők tényleg gyorsan jönnek vissza.

Na most a magyar börtönök közül ugye nálunk a CSILLAG az ADX. Azzal nincs is gond, bár van tévé, fűtés és könyv, amivel nem értek egyet személy szerint, de ez az én szociális problémám...

A többi magyar börtön körülményeivel nem értek egyet. Mert ahol a "kommersz" alakok vannak baromira nem felelnek meg a 2. és 3. pontbeli elvárásnak.

Nálunk a börtönökben a 2. csoport reménytelen. Azok a körülmények miatt örök életükre bűnözők maradnak és nagy valószínűséggel még párszor visszajárnak "pihenni".

Közben a 3. csoportbeliek akik menthetők lennének, azok enyhe idegroncs és/vagy kigyúrt, a börtön iskoláját kijárt, komolyan "képzett" zsiványok, dörzsölt bűnözők formájában hagyják el a börtönt és szépen rászabadítjuk őket a társadalomra.

Na ezért mondom, hogy a magyar börtön tömegnyomor GÁZ.

cavalry 2019.07.29. 20:32:44

Az egésznek semmi értelme. Egyrészt nem mindig igazságosak az ítéletek (a kivételes bűnözőkön kívül.) Ha úgy ítélik meg hogy ki kell vonni a forgalomból az adott bűnelkövetőt végleg, akkor a büntetésnek nincs értelme, mert a cél értelmetlen. Kerítsenek be 1000 hektárt és ott dolgozzanak mezőgazdasági munkát és kész. Kit érdekel hogy szenved vagy nem, úgysem találkozik többet senkivel. A börtönnek visszatartó ereje nincs, mert a bűnöző mindig azt hiszi hogy nem bukik le. Ha viszont túl erős a börtön lásd rosszabb mint a halál, akkor a bűnöző akkor cselekszik logikusan (mert ezt tudja előre) ha küzd az utolsó töltényig és akkor megöl még tíz embert amíg elfogják. Egy katona sem adná meg magát ha tudja hogy kivégzik igaz? Ez az egész börtön cirkusz csak egy ugyan olyan bűnös bosszú mint ami a tettes elkövetett. Csak a kivonás értelmes belőle, a többi költséges és értelmetlen. A halálbüntetés ugyan az. Ha a gyilkolás bűn, akkor az állam is bűnös, jogos gyilkosság nincs.

ze11 2019.07.29. 20:37:45

Az állam özvegy Mutyerka Gézánéra, aki felnevelt egy rakat gyereket, és feleségként, családanyaként dolgozta végig az élete jó nagyrészét, az állam költ havi x Ft-ot, öregségi ellátás meg némi egyéb alamizsna révén.
Azt szoktam mondani, hogy egy börtönben "elszállásolt" rosszarcúra is legfeljebb ennyit költsön. Tudom, többe kerül - a különbséget szépen dolgozza le a delikvens, aztán ha marad a koszt+kvártély+őrzés költségeinek levonása után valami, azt a szabadulásakor megkapja, oszt' jónapot...

cavalry 2019.07.29. 20:43:28

@ze11: Egy azaz egy db migráns elfogása 22 millió forintba kerül. Mi a kérdés?

dr. mesterséges színezék 2019.07.29. 20:55:57

@Pic: Tegyük hozzá, hogy az alapból elfogadhatatlan, hogy - bármilyen "komfortfokozatú" is - egy börtönben az elítélt legyen az úr, mert a fegyőrnek egyszerűen nem éri meg konfrontálódni.

Mindenkinek, aki járművet vezet, vagy munkaképet kezel, van egy téglája a sitt falában. Ha egy bamba pillanat miatt közelről megnézheti azt a téglát, attól még nem kellene untermenschek kénye-kedvére bízni. Nem is az a büntetése.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.07.29. 21:44:28

@Pic: Nagyon jól összefoglaltad, egyet tudok érteni. Annyit tennék hozzá, hogy mostanában elég sok börtön épül/van tervezés alatt, talán javulni fognak a viszonyok.

Ha a cikk tartalma igaz, akkor az embertelen kínzás. Ennél már sokkal jobb, ha kivégzik. Baszki, 23 óra magányosan egy zárkában??? Ennek meg mi a célja?

Disztopia 2019.07.29. 23:00:13

Az ennyire durva börtönöknek, mint a coloradói ADX azért nincs értelme, mert emberi torzókat alkot. Akik ott raboskodnak sosem jöhetnek ki. Akkor már értelmesebb a halál számukra.

teéjesenmindegy 2019.07.29. 23:00:17

@cavalry:
"A börtönnek visszatartó ereje nincs, mert a bűnöző mindig azt hiszi hogy nem bukik le."
Már bocs, ez egy baromság. Néhány egészen hülye drogostól eltekintve pontosan tudják, hogy miért mit kaphatnak. És tartják magukat ehhez. Pl. ha a nálad sokkal fiatalabb, erősebb, jobb kondiban lévő zsebtolvaj kezét elkapod a zsebedben, akkor elfut nem pedig leüt és úgy viszi a pénztárcát. Pont azért, mert az egyik zsebtolvajlás (ejnyebejnye) a másik viszont rablás, kapásból 8 év.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.29. 23:08:44

Be fogom perelni a poszt íróját kártérítésért, mert egy csomag százas papírzsebkendőt telesírtam szegény rabok miatt.

teéjesenmindegy 2019.07.29. 23:08:59

@A Mester_: A franc tudja... Eltölt így 2-3 évet, aztán a kihallgatáson rögtön eszébe jut, hogy hol is vette a repjegyet, meg kikkel is beszélt a wtc lerombolása előtti hónapokban..
Egyénként meg senki nem akarja, hogy nekik jó legyen.

cavalry 2019.07.29. 23:37:07

@teéjesenmindegy: Nézz utána, a börtönök tele vannak visszaesőkkel, tehát ez indirekt módon bizonyíték arra hogy ez nem segített és oldott meg semmit. A másik dolog az hogy az tudományos tény, már szintén bizonyított (Nobel díj) hogy az emberek nagy tömegei irracionális gondolkodók. Tehát a logika nem számít semmit, egyébként is törvények és a jogrendszer sem logikus, amellett hibás is általában. Amikor logikus következtetésekre hivatkozva látsz intézkedést ami az emberek nagy tömegeinek a viselkedésére akar hatni, nyugodtan gondold át az egészet és rájössz hogy ez marhaság. A reklámok is arra játszanak hogy a vevő buta, logikára képtelen, ismeretek nélkül van. Hol van egy sikres börtön alkalmazás, ahonnan tudósok jönnek ki aki a társadalom alkotó részeivé vállnak a további életük során. A frászt. idiótákból a börtön sem csinál jobbat. Elzárni meg drága. Kitelepíteni az más, erre már sok állam rájött.

kolomparlole1114 2019.07.30. 01:58:15

Ezt érdemli a kisköcsög.

kolomparlole1114 2019.07.30. 01:59:09

@cavalry: Nem is kell hogy ezek megbánjanak bármit is. Csak az hogy nekünk nyugtunk legyen tőlük. Örökre.

kolomparlole1114 2019.07.30. 02:00:44

@A Mester_: Ennek a célja az utánuk következők elrettentése. Hogy tudják mire számíthatnak ha nem uralkodnak a vadállatias öszöneiken. Ha nem megy a leszoktatás szép szóval, majd fog menni erőszakkal.

kolomparlole1114 2019.07.30. 02:01:20

Amúgy nem ilyen wellnessközpont való ezeknek, hanem egy jófajta orosz Fekete Delfin.

acycloren 2019.07.30. 04:15:12

@Infamous: Amerikában is egy légtérben szarnak és alszanak az elítéltek, sőt természetes fényt is alig kapnak.

@fofilozofus: @Pic: @cavalry: @ze11: @dr. mesterséges színezék: @kolomparlole1114:
De ami Amerikában megy, az már beteges. A világon nincs még egy "demokratikus" ország, ami nagyobb hányadát börtönözné be a saját lakosságának. Az amerikai börtönök nagy része magánbörtön, cégek üzemeltetik és kapnak költségvetési pénzeket ehhez. Persze ezeknek a cégeknek vannak részvényeik, mint rendes kapitalista céghez illik és profitorientáltak. A következő csavar az, hogy politikusok, ügyészek, jogalkotók, képviselők, rendvédelmi szervezetek nyugdíjalapjai, befektetési bankok vettek egy csomó börtöncég részvényt. Tehát ők mind abban érdekeltek, hogy a börtöncégek profitábilisak legyenek. Magyarul tele legyenek a börtönök. És mindent meg is tesznek ezért. Olyan "bűncselekményekért", mint tartásdíj elmulasztása, marihuána birtoklása, évtizedes börtönbüntetéseket szabtak ki és szabnak ki még ma is.
És a börtöncégek lobbiznak erősen a törvényhozóknál, ügyészségeknél, hogy minél több bűncselekményre szabjanak ki letöltendő, hosszú büntetést.

A legnagyobb baj az amerikai rendszerrel ez, hogy magantőkét tették érdekeltté a büntetésvégrehajtásban.

Azt se tudják a magyarok, hogy Amerikában ha lefoglalnak egy bűncselekménnyel kapcsolatos vagyontárgyat, az egyenesen az azt lefoglaló helyi rendőrséghez kerül. Tehát a chicago-i rendőrség egy drogdíleren történt rajtaütés során lefoglal számítógépeket, autókat, ékszereket, mikrohullámú sütőt és egy lakást, amiknek esetleg semmi köze nincs a bűncselekményhez. Ezek egyenesen a helyi rendőrséghez kerülnek, értékesítik őket, a bevétel tetemes, amit a rendőrség saját magára költhet. Igen, ebből lesz a helyi rendőröknek nyugdíja, fancy edzőterme, egészségbiztosítása, Playstation a pihenőszobában, ebből rendelnek kávét, pizzát, mindenfélét. Tehát Amerikában a rendőr abban érdekelt, hogy elkobozzon vagyontárgyakat, mindent bűncselekménynek nyilvánítson. A rendszer üzemeltetői abban érdekeltek, hogy mindenütt bűnt lássanak, megtöltsék a börtönöket.

A következő vicces dolog, hogy az ügyészeket, bírókat, sheriff-eket pont úgy választják, mint a politikusokat. Tehát a kampányukhoz nekik is pénz kell ez pedig olyan emberektől, cégektől jön, akik aztán majd kérhetnek egy szívességet...
Az ügyész politikus is, az ügyészi karrier után polgármester, szenátor, képviselő akar lenni. Ezért olyan ítéletet harcol ki, amit a szavazóbázisa elvár. Ha bigott keresztényfanatikus a szavazótábora, akkor egy közlekédi kihágásért vagy 3.5 gramm kannabisz birtoklásáért is börtönt ad, ha szélsőliberális migránssimogató a szavazótábor, akkor egy pedofil sorozatgyilkost is elenged. És rengeteget számít, hogy mikor ítélnek el. Ha választások előtt ítélnek el, akkor az ítéleteddel akar kampányolni a helyi bíró, ügyész, teljesen nonszensz ítéletek születnek az átpolitizáltság miatt.

Az is egy rossz vicc, hogy ha a rendőrség egy tagja agyonlő valakit, olyan helyzetben, amikor egyértelmű, hogy jogellenes volt a fegyverhasználat, akkor is az esetek nagy részében felmentik a rendőrt. Az amerikaiak vakon hisznek a rendőröknek, az egyenruha presztizse hatalmas, vakon bíznak a katonaságban, rendőrségben, minden egyenruhásban.
A frissen toborzott rendőrök többsége pedig manapság leszerelt katona, tengerészgyalogos. Ezek az emberek úgy lettek kiképezve, hogy minden civil ellenség, potenciális terrorista, mindenkire lőhetnek, mert Afganisztánban, Irakban ez volt a policy, bármit tettek, az amerikai katonák mindig mentesültek a helyi igazságszolgáltatás alól. Ezzel a gondolkodásmóddal lépnek a rendfenntartók közé és ezért válnak az amerikai utcák háborús zónákká, amint megjelenik a rendőrség. Katonai fegyvereket kezdenek használni a civilek ellen.

Az amerikai igazságszolgáltatás a pénzről szól és a politikai hatalomról. Teljesen más, mint mondjuk a német, spanyol vagy holland rendszer.

acycloren 2019.07.30. 04:28:26

@A Mester_: Hülyeség, senki se akar meghalni, de ha meg is akar akkor lehet öngyilkos. A nagyobb baj, hogy az amerikai börtönök nagy része magánbörtön, tehát érdekeltek abban, hogy minél több rab legyen. Ezért lobbiznak a cégek a politikusoknál, ügyészeknél, rendőri szerveknél. Az amerikai igazságszolgáltatás és büntetésvégrehajtás sokkal inkább a magángazdaság része, mint mondjuk a magyar BV rendszer és hatalmas a lobbiereje.

@kolomparlole1114: Az orosz börtönök primitívek, de semmivel se durvábbak, mint egy amerikai vagy magyar börtön. Sőt, Oroszországban szabadult elítéltként szerintem sokkal könnyebb új életet kezdeni, mint Amerikában. Amerikában az egész életedben elkísér a criminal record (bíróságra kell menned, hogy mentesítsenek, automatikusan, időmúlással nem megy), Európában meg egy idő után mentesülsz a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Amerikában sokkal bigottabb és kasztosodóbb a társadalom, aki egyszer BÁRMI miatt volt előállítva (közlekedési kihágás is ide számít), az rengeteg jogát elveszti. Egy feleség feljelenti a férjét, kap távoltartási végzést, a férj rögtön ki lesz dobva a saját házából, nem láthatja a gyerekeit, elveszti a fegyvertartáshoz való alkotmányos jogát stb. És még csak el se ítélték semmi miatt.

acycloren 2019.07.30. 04:42:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ha téged az se háborít fel, hogy az utóbb 46 évben 166 embert végeztek ki bizonyítottan ártatlanul az USA-ban, akkor te egy pszichopata vagy.

Amerikában túl könnyen küldenek rács mögé embereket. Nem mondom, hogy mindenki ártatlanul ül ott, de olyan dolgokért kerülsz rács mögé, amikért Európában egy helyszíni bírságot kapsz csak. És rengeteg múlik az anyagi helyzeteden. Ha tudsz óvadékot fizetni (ami gyakran egy luxusautó vagy ház ára), akkor nem leszel börtönben hónapokig. És ha tudsz jó ügyvédet fogadni (forintban milliós összegekről indul), akkor nem ülsz.
Aztán ott van a vádalku, amit rengetegszer használnak. Ha csóró, de ártatlan az ember, akkor tudja, hogy neki esélye sincs egy jó ügyvéd nélkül a tárgyaláson elfogadja, hogy neki most le kell ülnie 4 évet vádalkuval, mert ha küzd, akkor rendes tárgyaláson kap 15-öt. Mondjum marihuána birtoklásáért, ami a szomszéd államban már legális és ha neki lenne elég pénze jó ügyvédre, akkor egy bírsággal megúszná. De mondjuk választási év van és a bíró és az ügyész jó pontokat akar szerezni a keresztényfasiszta választóiknál, ezért be kell csukni egy drogbűnözőt, aki latino vagy fekete. Közben a fehér kertvárosban a középosztálybeli tinédzserek szabadon füveznek.

acycloren 2019.07.30. 07:32:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, a magadfajta tapsikol a szemkilövető takonygerincűeknek, az ujjtörő rendőrpribékeknek, a c-bűnözőknek, akik öregeket csontoznak ki a tanyavilágban, a korrupt bírónak, aki bárkit halálra ítélhet, mert hát ő az állam felkent képviselője. A bizonyítékhamisító rendőrnek, az füves cigit elszívó 17 évest börtönnel fenyegető ügyésznek. Neked mindegy, hogy bizonyítottan 166 embert végeztek ki az elmúlt 46 évben ártatlanul a világ vezető államában, ami másokon számonkéri a demokráciát. És ki tudja hányan haltak meg vagy vannak halálsoron ártatlanul. Én nem a kőkemény bűnözőket sajnálom, hanem azt a pökhendiséget ítélem el, ami mindig azt állítja, hogy "de hát csak azt végzik ki, akiről 100%-ban biztos, hogy elkövette a bűncselekményt". Persze, mindenki, aki akárcsak egy kis bírságot is kap, mindig biztosan bűnös. Amíg utólag ki nem derül, hogy ártatlan. És a halálbüntetés pont azt az esélyt veszi el, hogy esetleg kiderüljön az igazság.
Az életfogytiglani szabadságvesztéssel egyetértek. Az állam viszont ne öljön embereket.

Mikrobi 2019.07.30. 07:48:07

Világosan különbséget kéne tenni azok között, akiket még vissza lehet vezetni a társadalomba és azok között, akiket már nem. Persze nagy felelősség kijelenteni valakiről, hogy már nem lehet integrálni, de a három dobás (magyarra elég hülyén csapásnak fordították) törvénye előre kiszámítható és világos perspektívát ad mindenkinek. Én kiterjeszteném mindenkire, nemcsak az erőszakos bűnözőkre. Nem kéne Repülős Giziket, piti szélhámosokat se hagyni élősködni a társadalmon! Ne tartsák őket az ADX-ben, de izolálják a világtól! Annyiban finomítanám a három dobást, hogy bizonyos, visszaesésenként egyre hosszabb mentesülési időt szabnék meg, tehát a három esély csak egy bizonyos időn belül valósulna meg, de azért nem játszhatná végig az életét így. Aki először téved meg, azt lehetőleg meg kell óvni a börtöntől, ha nem lehet, akkor is csak első bűntényesekkel őrizzék együtt és tegyenek meg mindent az integrálásáért! Aki másodszor, azt már vegyék szigorúbban, de sokat foglalkozzanak vele, hogy integrálni tudják és nagyon rágják a szájába, hogy szabadulás után már csak egy esélye van. De aki harmadszor visszakerül, az már csak kedvezményeket tudjon kiérdemelni, szabadságot legföljebb öreg, ártalmatlan emberként, kegyelemből.

БУММЕР 2019.07.30. 10:31:21

@Infamous:
És? Ki a szart érdekel amig mi tartjuk el öket...majd ha maguknak keresik meg akkor zalàn pampoghatnak...

Hol vannak a mi jogaink akik ellen ezek a férgek a tetteiket elkövetik...bàr le lehetne löni öket mint a kutyàkat...

Szerinted annak van joga még bàrmihez az életben aki megkinoz/meggyilkol valakit? Szerintem nincs...

БУММЕР 2019.07.30. 10:38:11

@A Mester_:

Pont ez a lényeg, a halàl tul egyszerü ezeknek...ezek ezt érdemlik...

БУММЕР 2019.07.30. 10:40:36

@cavalry:

Egy 7.62-es löszert 80-90 HUf-ért kapsz nagy tételben...ennyi...

eq2 2019.07.30. 11:45:58

@acycloren: Teljesen egyetértek veled. Minél többet nézem doku filmeket az amerikai börtön és jogrendszerről egyre értelmetlenebbnek tartom.

Az hogy 30 csávót összekényszerítenek a női fegyőr előtt kell tusolni és tilos a recska mit érnek el? Megváltozik bármi? Igen hormonálisan túlpörgött csávókat kapnak akik tényleg nekimennek mindenkinek és akkor lehet mutogatni hogy lám-lám mennyire megérdemlik míg igazából a rendszer provokálja ki a az agresszív akciók jelentős százalékát. Az ilyen bombabiztos börtönökön mindig jót nevetek. Szép elmélet és sosem fog működni. Amíg a rabok napi 24 órában a hibákat lesik csakis idő kérdése mikor találják meg. Ez egyszerű és már oly sokszor bizonyosodott be. Az hogy a mai kor Amerikájában szinte lehetetlen elbújni a 0/24 kutakodó rendőrök elől csak azt bizonyítják hogy az eredeti FBI létrehozása jó ötlet volt. Egészen addig amíg a bűnözők nem kezdik el ezt fordítva mert amint az első x rendőrt és full családját kivégzik el fog a következő kovács 23 gondolkodni hogy megéri-e ez neki. Ez pedig idő kérdése és meglesz. A jelenlegi amerikai börtönrendszer olyannyira nem képes megfékezni a bandákat hogy belülről irányítanak továbbra is és ott is kialakultak a klikkek és az eseti elkövetőket is felszippantják őket így elzárva a büntetés végrehajtás másik célját a jó útra térítést. Jókat derülök amikor "védelem" gyanánt magánzárkát "ajánlanak" fel. Értem tehát "megvédenek" azzal hogy hagynak bekattanni? Ohh wait nooooo :-) Ezt a szellemi szintet sikerült kitermelnie a börtönvezetéseknek. A 60-as években kivezetett semmire sem való chain gang illetve a női chain gang (ami sosem létezett anno) vissza illetve behozatalával.

Adott egy társadalmi réteg akiben a rendszeresség és a kötelességtudat nem alakult ki (nem nevelték, egész nap azt csinált amit akart majd fegyverrel elvett bármit és sosem dolgozott) majd erőszakkal akarjuk rávenni? Nyilván "sikerülni" fog. Ja nem? Who cares... Ezt a "logikát szeretem" az amerikai büntetés végrehajtásban. Azt a fogalmat hogy egyszeri elkövető, bűnbánat, vezeklés vagy változni akarás nem ismeri és nem is támogatja a rendszer. 10-20 éveket elzárva is igen komoly gond elviselni egy embernek a körülményektől függetlenül is. Aki ezt nem érti azt csak hajtogassa az önbíráskodó véleményét, mert joga van rá.

Nekem megölték az unokahúgomat 21 éves korában a gyilkost csak szerencsével kapták el de sosem kívánnám a halálát. Ha nem lenne retardált reménykednék hogy ki tud ebből lábalni és normálisan visszailleszkedni a társadalomban.

BéLóg 2019.07.30. 11:54:12

@Pic: Nem kelkl börtönbe jutni, SZERINTEM ez a megoldás... Szerinted nem?

BéLóg 2019.07.30. 11:57:27

@fofilozofus: Hogy szopja meg élete végééig. Az.

2019.07.30. 12:50:15

@eq2: már csak az érdekelne, hogy akkor te mit tennél a súlyos bűncselekmények elkövetőivel? Jézus felé terelnéd őket szép szóval, és akkor a következő drogügyletben nem veszi elő a kést? Vagy mi lenne a jó szerinted?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.07.30. 13:04:22

@Eugene Horse: A két szélsőségről beszéltek. A fenti igen kemény és értelmetlen rendszer a rabok többségénél kontraproduktív.

Az, hogy minősített drogbárók és egyebek ilyen helyen legyenek az OK, de hogy ehhez képest piti embereket is tartanak teljes elszigeteltségben az nem vezet semmi jóra.

Disztopia 2019.07.30. 14:09:59

@teéjesenmindegy: @kolomparlole1114: @acycloren: Az ilyen börtönök nem rettentenek el semmitől és nem is nevelnek. Egyszerűen élőhalott zombikat teremtenek emberkinzással.

Magának a szabadságvesztésnek 3 értelme van:

- prevenció => ha ilyet teszek, ez vár rád
- nevelés => ha kiengedünk jól viselkedj, mert különben visszakerülsz
- elkülönítés => ha visszaeső vagy, akkor itt tartunk bezárva, hogy csinálhass bajt.

A coloradoi börtön csak az egyikre jó: nincs megelőző értéke, mert titkos, alig tud ról bárki bármit, nem nevel, csak zombivá tesz, max elkülönít.

A nép fia 2019.07.30. 15:27:19

Akkor ez kb. olyan, mint az orosz Fekete Delfin, nem? Ott is hasonló körülmények és szabályok vannak.

cavalry 2019.07.31. 11:51:15

A törvényeket jogászok szerkesztik. A jogi egyetemen nem tanítanak gondolkodás módszertant (van "jogi logika" nevű tantárgy, de nem kötelező felvenni, nem is veszik fel (mert megbuknának). Ki megy jogásznak? Aki közepest is csak kegyelemből kap matekból, egy gondolkodásra képtelen (sajnos). A bíró nem ismeri az életet, az egyéb szakmai ismeretei egy gimnazista szintjét sem éri el, az (igazságügyi =gyenge) szakértők is napokig írják át a véleményüket hogy a bíró képes legyen megérteni. Az ügyész hasonló, a rendőr még ennyit sem ért a dologhoz. A törvények tele vannak hibákkal, és észre sem veszi senki, van olyan amit a Kúria is látott sokszor de egy egyszerű logikai hiba kifog rajtuk. Ismerek olyat, amit ha valakinek lenne kedve, 500000 jogszerű pert indíthatna állampolgárként. Az egész egy katasztrófa, a törvényeket nem is ismeri a bíró, aki utána nézne az igen, de ő nem teszi. Ha nincs jó ügyvéd sok pénzért, akkor megszívtad. Ha megvádolnak valakit észre sem veszik a hamis vádakat, utána sem néznek, a fogalmakat sem ismerik. Természetesen mindenre tudok példát hozni, csak az benne az érdekes hogy ha valaki azt hiszi hogy a bűnös az tényleg bűnös az elmebeteg - sok esetben. Ha ellened követnek el valamit és mondjuk sok millió a károd, akkor illetéket kell fizetned, ügyvéd + szakértő kell, és ha nincs pénzed erre - akkor az igazság nem létezik neked. Ha az állam tartozik neked megszívtad. Ha sok pénzed van nem lesz semmi bajod. Fogadhatunk a most zajló Fenyő ügyre.

cavalry 2019.07.31. 13:34:49

@molnibalage: 1978 Herbert Simon 2017 Richard H. Thaler

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.08.18. 22:04:50

@acycloren: Köszi szépen az infót, ez elképesztő. Főleg az, hogy ezt senki sem tudja, és nézik ezeket a kretén nyomozós filmeket itthon, és valóságnak hiszik sokan. Van olyan osztálytársa a gyerekemnek., aki szerint az USA a mennyország, pont ezek miatt a szarok miatt.
Ezek szerint a rendőrség is úgy működik ott, mint az egészségügy.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása