2019. dec 12.

Aldo Moro a Piazza Fontana-i merénylet hátteréről

írta: Göbölyös N. László
Aldo Moro a Piazza Fontana-i merénylet hátteréről

strage-di-piazza-fontana.jpg

A milánói Piazza Fontana-i merénylet 50. évfordulója kapcsán a Panorama részleteket közölt Aldo Morónak, a Vörös Brigádoknak írt feljegyzéseiből.

1969.december 12-én az Ordine Nuovo nevű olasz újfasiszta csoport 17 ember halálát és 88 sebesülését okozta a milánói mezőgazdasági bankban elhelyezett robbanószerkezetekkel. A merénylettel a hatóságok baloldali anarchistákat vádoltak. Három nappal a terrorakciót követően egy Giuseppe Pinelli nevű vasúti munkás „kiesett” a milánói rendőrkapitányság negyedik emeleti ablakából. Letartóztattak egy másik anarchisták, Pietro Valpreda táncost, akit életfogytiglanra ítéltek és végül 18 évet töltött börtönben ártatlanul. Még azt is feltételezték, hogy a balos érzelmeiről ismert könyvkiadó, Giangiacomo Feltrinelli volt a „felbujtó”. Feltrinellit egyébként 1972. május 14-én egy Milánó környéki magas feszültségű vezeték oszlopa mellett találták meg holtan, és a hivatalos verzió szerint pokolgépes merényletre készült, de a szerkezet a tervezettnél előbb robbant és őt ölte meg. Bár később a Vörös Brigádok elfogott tagjai azt vallották, hogy Feltrinelli az ő emberük volt, és kapcsolatban állt a német Baader-Meinhof csoporttal is, a mai napig kétségek maradtak a híres kiadó halálával kapcsolatban.

A Piazza Fontanával kapcsolatos perek 1974-től 1987-ig folytak, de a teljes igazság nem derült ki, pedig még a katonai hírszerzés magas rangú tisztjeit és Giulio Andreotti hétszeres miniszterelnököt is beidézték. Az ügyet a 90-es években Guido Salvini vizsgálóbíró nyitotta meg újra, és 2001. június 30-án ítélték életfogytiglanra az Ordine Nuovo három tagját, Carlo Maria Maggit, Delio Zorzit és Giancarlo Rognonit. Ugyancsak bebizonyosodott két társuk, Franco Freda és Giovanni Ventura bűnössége is, akiket korábban elítéltek, majd felmentettek,  de az olasz törvények szerint már nem lehetett őket olyan ügyben újra elítélni, amelyben felmentést kaptak.

A lap szerint a visszaemlékezések közül külön figyelmet érdemel Moro írása, aki az események idején külügyminiszter volt Mariano Rumor kormányában, és éppen Párizsban tartózkodott. A feljegyzés 1978. március és május között született, amikor a kereszténydemokrata politikus a terrorszervezet foglya volt.

„Személyesen és ösztönösen soha nem voltak kétségeim afelől, és most is ez a véleményem, hogy ezekben és más dolgokban a jobboldal keze volt benne. A célja az általános rettegés légkörének kialakítása volt, blokkoljanak bizonyos politika fejleményeket, amelyek nyilvánvalókká váltak a „forró ősztől” fogva, és a félelem szorításán keresztül visszatérítsék a dolgokat egy mérsékelt hatalomgyakorlás felé”. (A „forró ősz” a 60-as évek munkásmegmozdulásainak csúcsa volt, egy húszmilliós általános sztrájkkal).

Moro a feljegyzés további részében egy érdekes momentumot fed fel, amely azt mutatta, hogy az Olasz Kommunista Párt titkos informátorai már 1969 decemberében tisztában voltak a milánói merénylethez kapcsolódó autoriter fordulat kockázatának. „Tullio Ancora, a képviselőház magas rangú tisztviselője, aki már egy idő óta ellátott információkkal és összeköt a kommunista párttal, telefonált nekem Párizsba és némi körülírással tudtomra adta, hogy még nem lehet látni világosan, mi történt, és a „barátai” némi változtatást javasolnak indulásom, utazásom útvonala és visszatérésem idejét illetően. Elfogadtam a tanácsot, volt lehetőségem a változtatásra. Aggodalommal telve tértem vissza Rómába.”

És a félelmek nem voltak indokolatlanok: alig egy évvel Piazza Fontana után, 1970. december 8-ra virradóra a „fekete hercegként” emlegetett Valerio Borghese vezetésével puccskísérletre készültek a hadsereggel is kapcsolatban álló szélsőjobboldali fegyveres csoportok, amelyet azonban az utolsó pillanatban lefújtak. Ennek az ügynek a háttere ugyanolyan zavaros, mint a milánói terrorakcióé: az olasz közvélemény csak három hónappal később értesült róla, a gyanúsítottak pere évtizedeken át folyt, de végül senkit sem ítéltek el. Borghese még időben kereket oldott, Franco tábornok Spanyolországában kapott menedéket, ott is halt meg 1974-ben.

Moro biztos volt abban, hogy külföldi titkos szolgálatoknak közül van a merénylethez. Feljegyzéseiben két jobboldali rezsimre mutat rá, amelyek 1969-ben még hatalmuk teljében voltak: Spanyolországra és a „fekete ezredesek” Görögországára. Majd hozzátette a következő sejtelmes mondatot: „Felvetődik, hogy a támogatások csak onnan jöttek-e, vagy a nyugati világ más titkos szolgálatai is benne voltak”. A 2001-es per egyik vádlottja, akit a bírósággal való együttműködésnek köszönhetően felmentettek, bevallotta, hogy a CIA informátora volt.

Aldo Morót a Vörös Brigádok több mint két hónapos fogva tartás után megölték, holttestét 1978. május 9-én találták meg Rómában egy gépkocsiban. De az, hogy a 68-as diákmozgalmakból kinőtt, szélsőbaloldalinak beállított, az olaszországi „ólomévek” idején számos gyilkosságot és terrorakciót végrehajtó szervezet – áldozataik főleg rendőrök, bírók, és üzletemberek voltak – valójában milyen célokat szolgált a legtekintélyesebb olasz politikus, a kommunistákkal kötött „történelmi kompromisszum” emberének elrablásával és megölésével, máig nem derült ki egyértelműen. Piazza Fontanát Olaszországban azonban ma is milliók emlegetik „állami vérfürdőként”….

 

Szólj hozzá

történelem terrorizmus Olaszország Milánó Piazza Fontana